Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

Holnap lesz a szóbelim. Ma akartam rá készülni, de nem sikerült. Egy nap után végre ismét tudtam beszélni Vele. De mindek? Csak egy kérdést tettem fel, mire a reakció olyan mértékű és minőségű volt hogy a gyomrom görcsbe rándult. Se enni, se inni, nem hogy tanulni. Ott ülni egész nap a gép előtt és várni valami megváltásra de nem jő. Nem, nem jő mert szarik rád.
Csak egy rossz szokás és még is képes ekkora zűrzavart okozni. Azt modja csak baszogatom, nem csinálok mást csak baszogatom és át akarom formálni. Pedig nem akartam és nem is akrom átformálni, magától vedlett át gothból "normálisba" én egyedül a dohányzást elleneztem, ellenzem. Nem tehetek róla, zavar a füst, a csók íze, maga a gondolat. Azt mondta még beszélünk. Én vártam. Mindhiába. Fél 11-kor remegő kézzel, összeszorult gyomorral végre rávettem magam, hogy én hívjam fel. Már megint én. Mindíg én adjam be a derekam , mintha én lennék a hibás. De miért én? Mostanában azzal áll elém, hogy tudtam hogy dohányzik és mielőtt összejöttünk ezt mérlegelnem kellett volna. Nem gondoltam hogy ez ekkora problémát tud okozni. Szóval végül is felhívtam, úgy érezvén most nem is nekem kell cselekednem. És ő hol volt? Egy kocsmában, abban a kocsmában hol kérlelhetetlen, bunkó, kopasz, köcsög haverja folyton rányomul. És hát mi is futott végig az agyamon lássuk csak. Én otthon ülök kurva szarul, szörnyen érezvén magamat, míg ő nem törödve ezzel kocsmázik a barátaival és ráadásul a végére már egy sótlan, nyívákolós, baszogatógép lettem.
Gondolom ezek után még mindíg az én reszortom lesz a bocsánat kérés, de ez elfog maradni. És különbenis, mikor összejöttél velem, tudtad hogy egy "szent" vagyok még ha álszent is...
Így kialvatlanul, idegesen és rohadtúl nem oda figyelve tényleg jó lesz a szóbeli...

Vége

Ezennel ténylegesen lezárom ezt a mondhatni piár fogásnak készült, haszontalan irkálmányok kukáját. Ezen év első napján kezdtem, hogy jeleket csepegtessek el valaki számára. A cél megvalósult már 173 napja. Új cél lett. Az emberek figyelmét reám szegezni, de minden próbálkozás kudarcba fulladt, míg végül ráébredtem, útálom őket. Fáj hogy egyedül vagyok egy élettelen rideg szobában. Valószínűleg ez is engem tükröz, ezzé lettem, tehát ezt is teremtettem magam köré. Mindegy is ha jól sejtem most ezt is csak egy személy olvassa, ki miatt valószínűleg keletkezett ez a bejegyzés. Nem értesz és olyan dolgokat látsz mik nem léteznek. Úgy érzem ha rossz kedvem van fölösleges is beszélnünk mert csak tetéződik a baj. Mindegy szarok az egészre. Vége.