Vajon észreveszed e? :)

Egy kis idő eltelt mióta utoljára ideírtam, hisz miért valójában megalkotódott ez az egész az megszűnt létezni. Viszont így befejezetlenül hagyni valamit nem szép dolog és szeretnék egy számomra közel álló igen kedves személynek örömet szerezni, meg talán az sem árt ha belelát picit a gondolataimba hisz úgy is olyan szűken mérem a szavakat. Szóval reményem szerint ez lesz most ténylegesen az utolsó bejegyzés, mert már nincs szükségem erre.
Őszintén magamba nézve nem hittem, hogy lesz több, egyrészről valami elhalt bennem, másrészről meg ténylegesen el is zárkóztam a világtól, szó szerint. Szobámba zártam magam és egy másik világba menekültem, de úgy tűnik hiába minden erőfeszítés, hogy eltemessem magam, a sors nem enged. És hálát adok az égnek, hogy nem hagy mert boldog vagyok, igaz még nem értem az út végére, még nem tudni mi lesz és szavakban nem fejezhetem ki érzéseim, de nem is kell hisz én tudom mit érzek, tudom mi van bennem. Amit a legszebbnek találok jómagam történetében, hogy a kapcsolat a legtöbb esettől eltérően szóban írásban alakult ki, két személyiség vonzalma jött létre nem pedig a kémia, a test a vágy. 5 találkozó 5 csodás nap mikor igazán boldog lehettem. Csak reménykedni tudok, hogy egyre fokozódó réveteg csodás álmom nem egyedül éltem át, azt hogy az érzés kölcsönös és szeretnék bizonyítani. Úgy érzem nem hisz bennem, hogy képes vagyok rá, és igaz ilyen komolyan még soha nem vágtam bele, de már úgy is akartam, csak nem volt mi motiváljon, most úgy érzem megkaptam a legerősebb ösztökélést mit csak lehet J. A másik a korom, és igen bevallom élni szeretnék, élni úgy ahogy én jónak látom és élvezem, de bármennyire is meglepő az nem a bulik és tapasztalat szerzés mámoros éjszakiban merül ki, mert ahogy említettem arra képtelen vagyok. Élni a saját lakásomban, feküdni a saját ágyamban és azt ölelni kit szeretek. Egyszerű ember vagyok egyszerű álmokkal. Attól tartok szokásomhoz híven elvesztettem saját gondolat menetem fonalát, bele sem merek gondolni mennyire zagyva lehet a szöveg mit idáig lepötyögtem. Mentségemre legyen mondva, hogy képtelen vagyok elszakadni a tegnaptól, attól hogy megölelhettelek hogy Veled lehettem… folyton csak ezek a képek lebegnek előttem. Nem tudom más ember, hogy érez, de számomra már az érintés, ahogy végig simítja arcom, kezem… már az maga a mámor. Nem tudom miképp történt mindez mi megtörtént, egyáltalán miért áll velem szóba, de örvend a szívem, ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne csak kérjek hanem adjak is valamit annak ki ebbe az új még csodálatosabb világba mit eddig valaha is átéltem bevezet.

Hetek óta...

Szeretnék írni, ha már lehetőségem sincs arra hogy bárkivel is beszéljek, szeretnék, de ha írok mindig megbántás lesz a vége. Érdekes. Ha valaki megbánt engem és én ezt szóvá teszem akkor én leszek a bántalmazó. Az emberek elmennek mellettem mintha egy senki lennék és ez így van jól, de ha ezt egy hozzád közel álló teszi? A legközelebb álló? Az már nem igazán van rendjén. Elgondolkozol. Érdemes volt e mindaz az áldozat, megpróbáltatás, fáradtság mit érte tettél és akkor ott úgy érzed nem mert semmi sincs viszonozva. Csak egy kihasznált, kifordított kis senki lettél. Képtelen vagyok hozzá szokni ahhoz a gondolathoz, hogy hiába is teszek meg bármi akármilyen jó is vagyok akkor sem kapom meg azt a minimális figyelmet mi a létszükséglethez lenne elegendő. Vajon miért van ez? Miért nem néz még csak felém sem, miért nem hoz bármilyen áldozatot? Még ha könyörögve kérem akkor is elutasít. A szívem megszakad… és ő nem látja… Ezért a bejegyzését is én leszek a bűnös a hibás, a rossz. Pedig csak az érzéseim írom le. Ő azt mondja szeret, ő azt írja hideg én azt látom elvan magában, nélkülem. Fáj, fáj minden egyes gondolat, minden egyes érzés mert én szeretem, én tényleg a véremet adnám, de azt érzem hiába is halnék érte, választ se kapnék. Csak írnám és írnám tovább, de egyre mélyebbre süllyednék és a fájdalom csak nőne és nőne. Nevetni akarok, nevetni mint régen, mindig és mindenen, bárhol és bármikor, de most ez nem megy. Felajánlottam lelkem, szívem és ő elvette, de nem gondozza, nem eteti, magára hagyta és most érzem, hogy most is fáj, bár lehet ő ismét csak dühös és dühöng hogy milyen hülye bunkó vagyok… Nem, nem értem. Szeretném szeretni, de ő nem hagyja, egyszerűen csak megfojtom kötődésemmel. Lehet még szabad akar lenni, de akkor miért mondta hogy örökre? És ha tényleg örökre gondolta akkor ez-az a állapot? Mert ha igen minden héten szépen lassan elhalálozom és végén hirtelen újjá élesztenek, és ebbe a folyamatba szép lassan beleörülök. Miért nem keresel, miért nem hívsz, miért nem veszed fel, miért??? Minden egyes pillanatban attól rettegek valami történt. Aztán látom blogodon a depresszív sorokat és elkeseredem, talán eszedbe sem jutottam. Azt hittem a szerelemben teljesedik ki az igazi boldogságom ezért nyugodt szívvel áldoztam fel mindenem, az álmaim, az életem, de csak egy árnyéklétet kaptam érte. Úgy érzem átvertek, én nem ezt adtam, én nem ezt érdemlem… Nem tettem semmit, semmi rosszat, minden odaadtam mim volt, mindent megtettem hogy boldogabb légy, mindent… Saját véremben fuldoklom mit a fájdalom ömleszt a torkomra, az elmém ordít hogy küzdj ellene, de a szívem megszakad ha csak egy pillanatra is elfordulok képe elől a lelkemben. Ő lett a kezdet és a vég, én tudom. Talán már csak neki kéne megértenie, hogy egy szerencsétlen pára léte függ az ő kedvétől. Ha azt mondom hiszek Istenben kinevet, ha azt mondom megvetem a bagót rágyújt, ha azt mondom rá vártam idáig, hülyének tart, miért nem éltem eddig az életem, mint minden „normális” ember. Mert akkor soha nem találkozunk. Ez az én sorsom, ez az én keresztem, ez vagyok én fogadj el! Én képes vagyok bármi megtenni érted, megváltozni érted! Te miért nem nyújtod ki felém a kezed?

Én is...

http://www.youtube.com/watch?v=l7bpFWzoyeg

Szenvedsz vagy meghalsz

Láttál már végzetet bekövetkezni?
Láttál már sorsot beteljesülni?
Láttál már életedben bármit is?
Igen, talán még többet is.

Burjánzó értelmetlen erőszakot,
elfajult, erkölcstelen világot.
A művészet haldoklását,
az élet fakulását.

Mindenki ül és hallgat,
rabigát verni tanulnak.
A halál felé fejlődni,
a poklot bölcsen építeni.

Mindenki alkot, teremt,
mintha isten lenne idelent.
Páran fejet hajtanak, tűrnek,
eladják életüket és sírnak.

Gyorsan felnő mindenki,
de nem viselkedik úgy senki.
Játékukkal nem okoznak mást
csak fájdalmat.

Senki se látja a vért,
senki se hallja a kínt.
Stricik élnek,
emberek éheznek.

Kurvák nevetnek,
pondrók élveznek.
Vicsorít a farkas,
maró dühe nyaldossa.

Őrjöngve pusztít,
boldogan tisztít.
Tisztasága múlik,
élete hanyatlik.

( Ezt nem szerettem volna kirakni…)

A matek szánalma

Hogy áll a szád?
Tán deriváltál?
Ne csorogjon a nyál,
inkább igyál!

Ha már nem megy,
és a jegyed is már csak egy,
tovább ne értetlenkedj.
Tedd a dolgod és cselekedj.

Minek sikítsz?
Az egész csak vicc.
Nem jön több fritz,
ahogy gázcsapot sem nyitsz.

Szánalmam nyögöm,
nyomorom nyöszörgöm.
Tudás a börtönöm,
semmit sem böfögöm.

Ha már nem megy a köbgyök.
Lenéznek az ökrök,
elhiszed hogy a fejed egy tök.
Akkor én már csak röhögök.

Szóljatok hogy elég,
mert ez már nem ér.
Hajdan büszkeségem élt,
most saját levében ég.

Elvesztem

Hallok, nézek, érzem elvesztem,
már nem testemben létezem.
Szívem elvágyik,
elmém elmászik.

Valahol utam során,
tévedtem tán?
Nem tudom,
elszállt a nyugalom.

Bőr hurok a nyakamon.
Nézem simogatom
végén a fém darabot,
ő sem ad nyugalom falatot.

Nyakamon rozsda folt,
büszkeségen fekély folt.
Kong a harang,
Fehérlik a haj.

Eldobtam üres béklyóm,
velehalt a büszke sólyom.
Elveszett az igaz,
helyette burjánzik a gaz.

Megvetés, irigység,
megtört az irdatlan ég.
Dühödt erőt ad, mi megköti kezemet,
erőt mi kifordít, s betemet.

Nem marad utána más,
csak néma üresség, vágyakozás.
Pusztító tűz kél a szememben
pusztán érted ég édes szerelmem.

Átérezni...

Leonard Cohen : Hallelujah

I've heard there was a secret chord

That David played, and it pleased the Lord

But you don't really care for music, do you?

It goes like this

The fourth, the fifth

The minor fall, the major lift

The baffled king composing Hallelujah

Hallelujah

Hallelujah
Hallelujah

Hallelujah

Your faith was strong but you needed proof

You saw her bathing on the roof

Her beauty and the moonlight overthrew you

She tied you

To a kitchen chair

She broke your throne, and she cut your hair

And from your lips she drew the Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

You say I took the name in vain

I don't even know the name

But if I did, well really, what's it to you?

There's a blaze of light

In every word

It doesn't matter which you heard

The holy or the broken Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

I did my best, it wasn't much

I couldn't feel, so I tried to touch

I've told the truth, I didn't come to fool you

And even though

It all went wrong

I'll stand before the Lord of Song

With nothing on my tongue but Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah

Érdemes lefordítani, mert nagyon szép és tanulságos maga a szöveg is, de gondolom nem mindenki érti és beszéi tökéletsen az angolt, ahogy én sem ezért a fordítást is melléklem.

Gallai Péter fordítása

Most hallom, hogy szól egy titkos akkord,

mit Dávid játszott, s az Úrnak szólt,

de nem hiszem, hogy ez a zene érdekel téged.

A négy után jön az ötödik,

a moll szűkített, a dúr kinyit,

a király zavartan írja: halleluja...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

A hited erős, de a biztosat vártad,

mikor a tetőn őt ázni láttad,

a lány szépsége megbabonázott.

Lekötözött egy konyhaszékre,

aztán hajadat nyírta még le,

s a szádból kihúzta, hogy halleluja...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Hiába vettem a számra nevét,

sose tudhattam, hogy mi az a név,

s ha tudtam is, mondd, mit jelent neked?

A fény ragyogása van minden szóban,

már az se fontos, hogy melyiket mondtam,

szent volt, vagy hamis a halleluja?

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Én megtettem mindent: ennyit tehettem;

nem éreztem: tehát megérintettem,

az igazat mondtam és nem hazudtam, értsd meg.

Kicsit rosszabb volt persze, mint lehetett várni,

az Ének Istene elé fogok állni,

ajkamon semmi mással: halleluja!

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Küldetés

"Csak mint vak eszköz teljesítem s várom,
Míg kidőlök s lesz más, kia helyemre álljon.
Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom."

Nem...

Nem így akartam befejezni a beszélgetést, szerettem volna feloldozást nyerni, hogy nyugodtan hajthassam fejem párnámra. De így... nem tudom mit gondoljak. Összeszorult gyomorral kuporogni, miközben könnyeim szelik át az arcom és teljes kéttségbeesésben révedni a nagy sötétségbe, fáj. Nem tudom, lehet nem látod, nem érzed, de én teljes szívemből szeretlek és olyan dolgokkal békéltem meg mik rémálmaimban sem kerültek elő. De meg tettem, megtörtént nem tudom hogy magától vagy pedig azért mert akartam, de egy biztos a szerelem és a szeretet erőt adott az egészhesz. Nem tudom mit akarok, csak nyugalmat szerettem volna, hogy megnyugodhassak, de sehogy sem sikerült elérnem, lehet az ölelésed segített volna semmi más. Viszont arra az ölelésre még 8 napig várnom kell vagy az örökkévalóságig ha nem érem meg.

Mindíg jöhet rosszabb

Kezdjük a száraz tényekkel 23-nap alatt 14 hívás. Ebből 1 Vadi, hogy hol vagyok, hívtak otthonról hogy haza e megyek munkából ebédelni és Réka visszahívott, hogy nem várt meg hanem haza ment. A többi pedig mind munka ügyben és hasonló segítség kérés végett ment végbe. Talán már ez is megmutatja, hogy nagyjából mire megy el a szabadidőm nagyrésze. Egyetem melett munka és nem jó kedvemből csinálom, igen lehet kihasználnak eközben, de akkor is szükségem van a pénzre miből füzetet veszek és írok, bérletet veszek mivel bejárok, borotvár mit néha kezembe veszek és így tovább, sőt még azokra az apróságokra is mikkel neked szerettem volna kedveskedni. Egyszerűen szükségem van a pénzre mert abból élek mint mindenki más, csak én nem a szüleimtől kapom a két szép szememért...
Pedig sokkal szívesebben csinálnék sok minden mást és igen nekem is szar. Én is érzek, nekem is fáj még ha nem is mondom, de megyek és nem kezdek el össze-vissza nyafogni, én is vagyok fáradt, de nem nyomom ki a telefont mert örülök ha végre valaki megszán és beszélget velem. És igen nekem is vannak gondjaim. Az hogy üvöltenek ha nem dolgozom mert egy semirekellő mihaszna vagyok és üvöltenek ha dolgozom mert egy béna fasz vagyok, üvöltenek ha segítséget kérek és üvöltenek ha segítek. Közben zajlik az egyetemi élet is, hol órákig ülök az előadásokon görnyedve, hogy kevésbé érezzem az előző napi munka sérüléseit és az álmosság se verjen le. Tele vagyok betegségekkel és fájdalmakkal, még kialudni sem tudom magam, csak 5 órákra ledőlni, itthon semmi nyugalmam semmi vállveregetés vagy bármi együtt érző szó, máshol sem volt így kívéve egy helyet, de most...
"ha lenne alkalmam változtatni valamin, hát az ez lenne. Sosem szabadott volna engednem, hogy beleszóljon az életembe."
Szóval igen, köszi ez nagyon jól esett...
Aztán meg nem is tudom mi értelme már ennek az egésznek, elhagyott a hittem vagy én hagytam el őt, esetleg a körülöttem lévők üldözték jó messzire.

Időméreg

"...hajdan egy törékeny csontú, csillogó szemű leány énekelt az ágya mellett. A lány nevét elfeledte már - pedig valaha csaknem nászágy lett abból az ágyból - de a dal vele maradt.

Elindult egy délutánban

ha vitorla se fehérlik

és észre sem vette az arcán lepergő könnycseppet. Harminc szívdobbanás - haja galambősz lett.

lehorgonyozni a Nagy-Vizeknél

kiinni őket fenékig.

Negyven szívdobbanás - arcában riasztóan mély árkokat vájt a rohanó Idő. Az a lány csak énekelt, szomorún...

Aztán tovább! Továbbhaladni

Vándor-vizekkel előre,

Ötven szívdobbanás - a hófehér haj csomókban hullott a földre.

míg fekete vérem a forrás.

nem gondolni az Időre!

Hatvan szívdobbanás - bőre megfakult, szemében vérerek kígyóztak, de ahova lesújtott, sikoltva hasadt a fém.

Hetven szívdobbanás. Senki sem látta a forgatag mélyén pergő-forgó, könnyes arcú aggastyánt: a Halál valódi arcát."

A Jedi visszatér ( :D )

Én azt hittem 260 Ft alatt lévő egyenleggel csak pár percet lehet telefonálni úgy 2-3-at de ez több volt mint 10 perc :D

Hát lényegében gondolom csak Te olvasod, igen TE, de ettől függetlenül úgy írok tovább mintha nem is neked írnék, de még is ;)

Szóval az egyetem...
nem tudom hogy kerültem oda, szerintem valamit elkavartak, nem érzem hogy ott lenne a helyem, én más világ vagyok, egy munkás paraszt, aki valahogy oda keveredett és most tuti kivéreztetnek a szadista "felsőbrendűek"

Bizalom, a bizalom az emberek számára mára csak egy bíztató, aprócska kis szó, de mivan ha valaki tényleg bízik és remél és a bizalmat úgy használja ahogy őt magát azt réges rég illenék?
Valószínűleg meglepetés...
Az életünk, döntéseink, elveink, érzelmeink néha ellentétesek, de akkor is képesnek kell lennünk a tisztán látásra. Úgy érzem egyre közelebb kerülök egy igaz hívő tökéletes példaképének a megvalósítására ( leszámítva azt hogy a harc, jó!!! :D ) annak ellenére hogy már réges rég akarva és akaratlanul is egyre csak távolodtam. Sosem ismertem könyörületet, megbánást, megbocsáltást, vagy akár csak esélyt adni másnak. Mindíg csak az erkölcs, a büszkeség. És most még is. Mindőn életem legfontosabb része, szembe került az emberrel kit alkottam, már nem voltam az a könyörtelen SS tiszt, csak egy szerelmes. De az érzés ettől még valós. A tényt kép követi, a képet pedig érzés. És ez az érzés a fájdalom volt, egy olyan fájdalom belül mi megnémított, pedig láttam ahogy üvölt és habzó szájjal dühöng valaki. És létezésem óta megingathatatlannak hit emberem pajzsát, min ez idág semmi sem foggot, minden mi érte lefolyt róla, mint nyári zápor a háztetőkről. A pajzsot önmaga felbőszült énje tépte szét mert nem volt semmi mi ellen zúdíthatta volna haragját. Most csönd honol, várja az újabb csapást mi eltiporhatja védtelen lényét vagy talán élete legfontosabb része kegyelmet bocsát rá a sors küldötje ként.

Ja, és egy jó tanács. a mobil azért van hogy magaddal hord :P

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

Holnap lesz a szóbelim. Ma akartam rá készülni, de nem sikerült. Egy nap után végre ismét tudtam beszélni Vele. De mindek? Csak egy kérdést tettem fel, mire a reakció olyan mértékű és minőségű volt hogy a gyomrom görcsbe rándult. Se enni, se inni, nem hogy tanulni. Ott ülni egész nap a gép előtt és várni valami megváltásra de nem jő. Nem, nem jő mert szarik rád.
Csak egy rossz szokás és még is képes ekkora zűrzavart okozni. Azt modja csak baszogatom, nem csinálok mást csak baszogatom és át akarom formálni. Pedig nem akartam és nem is akrom átformálni, magától vedlett át gothból "normálisba" én egyedül a dohányzást elleneztem, ellenzem. Nem tehetek róla, zavar a füst, a csók íze, maga a gondolat. Azt mondta még beszélünk. Én vártam. Mindhiába. Fél 11-kor remegő kézzel, összeszorult gyomorral végre rávettem magam, hogy én hívjam fel. Már megint én. Mindíg én adjam be a derekam , mintha én lennék a hibás. De miért én? Mostanában azzal áll elém, hogy tudtam hogy dohányzik és mielőtt összejöttünk ezt mérlegelnem kellett volna. Nem gondoltam hogy ez ekkora problémát tud okozni. Szóval végül is felhívtam, úgy érezvén most nem is nekem kell cselekednem. És ő hol volt? Egy kocsmában, abban a kocsmában hol kérlelhetetlen, bunkó, kopasz, köcsög haverja folyton rányomul. És hát mi is futott végig az agyamon lássuk csak. Én otthon ülök kurva szarul, szörnyen érezvén magamat, míg ő nem törödve ezzel kocsmázik a barátaival és ráadásul a végére már egy sótlan, nyívákolós, baszogatógép lettem.
Gondolom ezek után még mindíg az én reszortom lesz a bocsánat kérés, de ez elfog maradni. És különbenis, mikor összejöttél velem, tudtad hogy egy "szent" vagyok még ha álszent is...
Így kialvatlanul, idegesen és rohadtúl nem oda figyelve tényleg jó lesz a szóbeli...