Szenvedsz vagy meghalsz

Láttál már végzetet bekövetkezni?
Láttál már sorsot beteljesülni?
Láttál már életedben bármit is?
Igen, talán még többet is.

Burjánzó értelmetlen erőszakot,
elfajult, erkölcstelen világot.
A művészet haldoklását,
az élet fakulását.

Mindenki ül és hallgat,
rabigát verni tanulnak.
A halál felé fejlődni,
a poklot bölcsen építeni.

Mindenki alkot, teremt,
mintha isten lenne idelent.
Páran fejet hajtanak, tűrnek,
eladják életüket és sírnak.

Gyorsan felnő mindenki,
de nem viselkedik úgy senki.
Játékukkal nem okoznak mást
csak fájdalmat.

Senki se látja a vért,
senki se hallja a kínt.
Stricik élnek,
emberek éheznek.

Kurvák nevetnek,
pondrók élveznek.
Vicsorít a farkas,
maró dühe nyaldossa.

Őrjöngve pusztít,
boldogan tisztít.
Tisztasága múlik,
élete hanyatlik.

( Ezt nem szerettem volna kirakni…)

Elvesztem

Hallok, nézek, érzem elvesztem,
már nem testemben létezem.
Szívem elvágyik,
elmém elmászik.

Valahol utam során,
tévedtem tán?
Nem tudom,
elszállt a nyugalom.

Bőr hurok a nyakamon.
Nézem simogatom
végén a fém darabot,
ő sem ad nyugalom falatot.

Nyakamon rozsda folt,
büszkeségen fekély folt.
Kong a harang,
Fehérlik a haj.

Eldobtam üres béklyóm,
velehalt a büszke sólyom.
Elveszett az igaz,
helyette burjánzik a gaz.

Megvetés, irigység,
megtört az irdatlan ég.
Dühödt erőt ad, mi megköti kezemet,
erőt mi kifordít, s betemet.

Nem marad utána más,
csak néma üresség, vágyakozás.
Pusztító tűz kél a szememben
pusztán érted ég édes szerelmem.

József Attila - Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Titkok Úrnője

1. fejzet 1. ciklus 6. nap

Levegőt tépve közeledtem,
nem éreztem, nem görnyedtem.
Tekintetem Hollóra villant,
tekintete érdektelenül illant.

Gyönyörű, pompás vad,
segítséget nem ad.
Tekintet el réved,
érzelem ébred.

Új rohamra kél,
Holló már nem él.
Pók ki fogadja,
rohamot akaszt hálója.

Hálót ügyesen sző,
mindent tud már ő.
Reményt ébreszt,
utat ereszt.

A csata újra ébred,
a pók nem éled.
Angyal tekint,
az idő nem int.

Sötét, mint az éj,
szeme még is ég.
Elmém égeti,
énem élesztgeti.

Kitárja szárnyait,
eltűnnek árnyai.
Babonáz külseje,
rettentő ereje.

Csodát láttam,
nem álltam.
Szeme némít,
lelkem tépi.

Angyal lett álmom,
eddigi létem szánom.
Csörögve hull a páncél,
nincs többé más cél.

Feltámadás

1. fejzet 1. ciklus 2. nap

Megremeg a testem,
Megfeszül, mint Jézus a kereszten.
Eltűnt az álmom,
halálra vágyom.
Akartam szépet írni,
de nem tudok mást csak sírni.

Megszűnt a fájdalom,
a düh halom.
Valami új születik,
érdekes, nem csüggedik.
Elkeseredés támad,
és akarat árad.

Szeme behunyva,
sír újra, újra.
Hírtelen felnyílik,
az akarat hízik.
Mereven tekint,
a világ megállt kint.

Lelke fa, vihar vert,
széttépett, kicsavart.
Eső mossa búsan,
de nem áztatja hosszan,
csupán az embert siratja,
ki oly esendő, mint atyja.

Mély levegőt szív,
nagyokat üt a szív.
Felszegi fejét,
összeszedi erejét.
Csendben tekint, vár,
cseppek hullnak alá.

Keze összeszorul,
vér csordul.
Fogva tartóit, a szögeket,
letépi a rettenet.
Földet simít,
dühöt nyit.

Zihált légzés,
satuba zárt érzés.
vér cseppek hangja,
jön már a haragja.
Ösztön ébred,
eltűnik éned.