Feltámadás

1. fejzet 1. ciklus 2. nap

Megremeg a testem,
Megfeszül, mint Jézus a kereszten.
Eltűnt az álmom,
halálra vágyom.
Akartam szépet írni,
de nem tudok mást csak sírni.

Megszűnt a fájdalom,
a düh halom.
Valami új születik,
érdekes, nem csüggedik.
Elkeseredés támad,
és akarat árad.

Szeme behunyva,
sír újra, újra.
Hírtelen felnyílik,
az akarat hízik.
Mereven tekint,
a világ megállt kint.

Lelke fa, vihar vert,
széttépett, kicsavart.
Eső mossa búsan,
de nem áztatja hosszan,
csupán az embert siratja,
ki oly esendő, mint atyja.

Mély levegőt szív,
nagyokat üt a szív.
Felszegi fejét,
összeszedi erejét.
Csendben tekint, vár,
cseppek hullnak alá.

Keze összeszorul,
vér csordul.
Fogva tartóit, a szögeket,
letépi a rettenet.
Földet simít,
dühöt nyit.

Zihált légzés,
satuba zárt érzés.
vér cseppek hangja,
jön már a haragja.
Ösztön ébred,
eltűnik éned.