Az első sor

1. fejzet 1. ciklus 1. nap

Az első próbálkozás az íráshoz. Csak tudnám minek? Senki sem ismer, senki sem tudja kivagyok és ezt én akartam így! Most még is visszakoznék? Vagy csak egy újabb feltünési viszketegségről lenne szó? Nem tudom.

Egy új év, ugyan az az élet. A tavaji év sikeredett a legélmény dúsabbra, ezzel csak az az év vetekedhet mikor újtestet kaptam.

Vajon eltévedtem? A Fekete Angyal a titkok örzője, tényleg csak saját csapdámba vezet? Nem tudom. Már csak kis idő és kiderül minden.

Néha elegem van az életből, de még sem akarok meghalni. Még nem éltem. De élhetetlen életem tudatában megcselekszem a megoldást, az egyetlen megoldást, a harcot, de ma már nincs. Már nem tud harcba vonulni valaki csak azért hogy ott végre meglelje békéjét. Néha érzem a lábomba, a karomon, a nyakamnál és a halántékomál ahogy szívem pumpálja a vért, a bordáimon szívem verését. Erőt érzek, de mozdulni nem tudok. Elsülyedtem. Az agyam sosem szűnik meg, pedig ő átkoz, ő az én átkom, ki nem hagy élni. És segíteni akar, akarva akaratlanul mindenkinek, pedig én csak boldog akarok lenni. Szeretni és szeretve lenni. Kard által élni ,megbotlani, kard által halni. Elég lenne ha csak nem gondolkoznék és azt tenném, mit szeretnék. Eréjem átok. Ördögi kör mi bennem él. Azt se tudom, hogy most mit csinálok és miért, panaszkodom, de hova, nincs semmi bajom. A fogyasztói társadalom áldozata lettem és is, nem azért mert azok kellenek, hanem mert mástól várom a boldogságot. A saját boldogságom.
Nem vagyok híve az igazságtalanságnak. Éljek úgy ahogy elvárom magamtól, míg mindenki él. Egy kiélt és egy élni akaró, rossz ómen. Magammal lenne e bajom? Nem. A világgal. Az hogy minden mit kahatok romlott hús, kevesebb és több nálam. Jelen reményem egy Angyalba fektetem...