Még is léteznek csodák!

1. fejzet 1. ciklus 4. nap

Ezt a bejegyzést nem is tudom hol kezdjem. 2009. 01.03-án 13:30 kor indultam el otthonról, 2009.01.04-én 14:15-re értem haza. Nem az idő számít, nem az, hogy mennyi minden történt velem vagy mennyi nem, hanem ennek az intervalumnak mindössze 3 órája.

Egy hely, két ember, két világ, egy élet. Nem tudom olyan szavakkal iletni ezt az egészet, mivel be ne mocskolnám. Már vagy 10 perce ülök itt, hogy megfogalmazzam, de nem megy, egyedül egy dolog jut az eszembe, csoda történt. Hiába került elő személyem legszerencsétlenebb, leggyermekibb énje, a csoda kitartott, nem menekült. Írhatnék még a végtelen végéig,
de akkor sem tudom leírni mindazt,mit érzek. Érzek... ez talán a kulcsszó, de úgy érzem ezt még meg kell tanulnom kimutatni. Pedig már azt hittem elhagytak oly hiú földi ábrándok, mint a szerelem.

Most pedig jöjjön egy esti város túra. Örs vezér tere úgy 7 óra magasságában. Felhívom Ricsit ki elvileg az egyik ünepelt lett volna. Nem tud semmiről semmit. Akkor hívjuk a Mikót. Miközben hallgatom a folyamatos kicsöngést, meglátom Szapyt. Gyorsan elindulok kezet rázni a rég nem látott ismerőssel, erre egyszer csak elém pattan a Mikó. Így sikerült Szapyval tényleg csak köszönni. Mikóval és Annával elindultunk Csömörre, hogy majd ott felszedjük Ricsit is. Anna pedig a Mikó meghatározhatatlan valakije. Anna kitalálta hogy 21:00-ra a Manóban kell lennie. 21:00 már a Manóban, valahol a Lehel térnél. Ricsi visszaindult és megigértettük vele, hogy legkésőbb 24:00-ra visszajön értünk és elmegyünk a Dallasba a Gergő szülinapi bulijára Kelenvölgybe. A Manóba a várt lényok nem érkeztek meg, kitört a pánik Annánál és Mikónál. Így elindultunk megkeresni az elvileg lerészegedett lányokat Aquincumba. Anna rájött, hogy Mikót a részeg Noémi érdekli, így fogta magát és felugrott a hévre. Rékát és Noémit haza kisértük. Újra a héven. Mikó sms-t kap Ricsitől, hogy ő kész van és a buli lefújva. Mikónak sem kellett több és haza indult. Volt egy szép utam Margit hídtól Móriczig. Még egy éjszakai buszozás, rohanás a sínek mellett és így végül megérkeztem éjfél körül a Dallasba. Végre megpihenhettem. 4-kor záróra séta Gergőékhez. 5-6 körül már talán aludtunk is. 11-kor kelés egy jó kis reggeli és beszélgetés. Aztán irány haza. Hosszú nap volt... És még tart.

De most inkább visszatérnék arra a témára miről oly kevés szót is ejtettem, pedig a nap, az év, az élet legékesebb része. Csókkal adta szívét és vette el sajátom. Önként adtam, én akartam. Még mindíg varázsa alatt vagyok. Felkéne végre fognom, vagy csak elhinnem a csodát! :)