Egy kis idő eltelt mióta utoljára ideírtam, hisz miért valójában megalkotódott ez az egész az megszűnt létezni. Viszont így befejezetlenül hagyni valamit nem szép dolog és szeretnék egy számomra közel álló igen kedves személynek örömet szerezni, meg talán az sem árt ha belelát picit a gondolataimba hisz úgy is olyan szűken mérem a szavakat. Szóval reményem szerint ez lesz most ténylegesen az utolsó bejegyzés, mert már nincs szükségem erre.
Őszintén magamba nézve nem hittem, hogy lesz több, egyrészről valami elhalt bennem, másrészről meg ténylegesen el is zárkóztam a világtól, szó szerint. Szobámba zártam magam és egy másik világba menekültem, de úgy tűnik hiába minden erőfeszítés, hogy eltemessem magam, a sors nem enged. És hálát adok az égnek, hogy nem hagy mert boldog vagyok, igaz még nem értem az út végére, még nem tudni mi lesz és szavakban nem fejezhetem ki érzéseim, de nem is kell hisz én tudom mit érzek, tudom mi van bennem. Amit a legszebbnek találok jómagam történetében, hogy a kapcsolat a legtöbb esettől eltérően szóban írásban alakult ki, két személyiség vonzalma jött létre nem pedig a kémia, a test a vágy. 5 találkozó 5 csodás nap mikor igazán boldog lehettem. Csak reménykedni tudok, hogy egyre fokozódó réveteg csodás álmom nem egyedül éltem át, azt hogy az érzés kölcsönös és szeretnék bizonyítani. Úgy érzem nem hisz bennem, hogy képes vagyok rá, és igaz ilyen komolyan még soha nem vágtam bele, de már úgy is akartam, csak nem volt mi motiváljon, most úgy érzem megkaptam a legerősebb ösztökélést mit csak lehet J. A másik a korom, és igen bevallom élni szeretnék, élni úgy ahogy én jónak látom és élvezem, de bármennyire is meglepő az nem a bulik és tapasztalat szerzés mámoros éjszakiban merül ki, mert ahogy említettem arra képtelen vagyok. Élni a saját lakásomban, feküdni a saját ágyamban és azt ölelni kit szeretek. Egyszerű ember vagyok egyszerű álmokkal. Attól tartok szokásomhoz híven elvesztettem saját gondolat menetem fonalát, bele sem merek gondolni mennyire zagyva lehet a szöveg mit idáig lepötyögtem. Mentségemre legyen mondva, hogy képtelen vagyok elszakadni a tegnaptól, attól hogy megölelhettelek hogy Veled lehettem… folyton csak ezek a képek lebegnek előttem. Nem tudom más ember, hogy érez, de számomra már az érintés, ahogy végig simítja arcom, kezem… már az maga a mámor. Nem tudom miképp történt mindez mi megtörtént, egyáltalán miért áll velem szóba, de örvend a szívem, ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne csak kérjek hanem adjak is valamit annak ki ebbe az új még csodálatosabb világba mit eddig valaha is átéltem bevezet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése