Vége

Ezennel ténylegesen lezárom ezt a mondhatni piár fogásnak készült, haszontalan irkálmányok kukáját. Ezen év első napján kezdtem, hogy jeleket csepegtessek el valaki számára. A cél megvalósult már 173 napja. Új cél lett. Az emberek figyelmét reám szegezni, de minden próbálkozás kudarcba fulladt, míg végül ráébredtem, útálom őket. Fáj hogy egyedül vagyok egy élettelen rideg szobában. Valószínűleg ez is engem tükröz, ezzé lettem, tehát ezt is teremtettem magam köré. Mindegy is ha jól sejtem most ezt is csak egy személy olvassa, ki miatt valószínűleg keletkezett ez a bejegyzés. Nem értesz és olyan dolgokat látsz mik nem léteznek. Úgy érzem ha rossz kedvem van fölösleges is beszélnünk mert csak tetéződik a baj. Mindegy szarok az egészre. Vége.

Szerelmem alkotása :)

Valami játék

Varga Miklós : Európa

Férfi vagy, vagy nő?
Testével véd, amikor visszatérsz

Írj magadról!
Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt

Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
Magából ad, ha enni kérsz

Most hol lennél szívesen?
Ölén a szerelem minden öröme hívogat

Mit gondolsz a szeretetről?
Arcában látod az arcodat

Milyen az életed?
Álma adja az álmokat

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
Remélem mindörökre megmarad

18 perc 58 másodperc

Szeretlek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szeretlek! Szeretlek mindennél jobban! És nem érdekel, hogy azt mondod ittas vagyok vagy ahogy Te szoktad mondani tütükés! Én akkor is szeretlek és elmondom mindazt mit érzek, gondolok mert lehetőséget kaptam és nem szalasztom el lehet nem lesz több alkalmam rá és ez az én már nem a régi én, hanem egy új.
Bizonyos gyermekded vágyaim és álmaim mik inkább elrettentenek embereket mint, hogy erőt és örömet öntenének beléjük, mint például az örök és egy szerelem, a közös élet, a legfontosabb szerep, az értékrend és a külsőségek hátérbe szorítása. Ezek élnek bennem, még ha nem is merem megmutatni őket, és hiába is titkolom, ezekben reménykedem és ezekre vágyom, annak ellenére is, hogy van mi zavar. Vannak dolgok mikkel eddigi életem során nem sikerült dűlőre jutnom. Ilyenek a volt párok...
Az hogy őszintén szólva is csesztetlek a dohányzás miatt, nem azért van, mert én vagyok a "jó fiú" és megszeretnélek téríteni, hanem mert féltelek és önző vagyok. Önző vagyok, mert féltem azt a minden egyes percet mit a bagó elvesz életedből az én rovásomra. Nem. én ezt nem engedem, kelljen bármiről is lemondanom én nem hagyom ,hogy egy szenvedély velem vetekedjen. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, sőt... még a normális határait sem súrolom. Sem külsőségekben, sem lélekben...
A külsőségekről nem tehetek, így kell elfogadni, ha tudsz...
Lelkemre viszont büszke vagyok. Büszke vagyok, hogy más lehetek, mint a többi ember, kit lenézek és kinevetek, még ha én sokkal többet is szenvedek.
Kérlek fogd a kezem és sétálj el velem a naplementében egy szebb vidékre hol örökké élhetünk gondtalanul.
Örökké mély, álmokat bitorló szemeidbe révedhetek. Csodás mezítelen testedet leshetem, mi nem tagadom erős vágyakat fakaszt bennem. Azért mert Te nem fakadsz sírva érezve az élet apró fájdalmait, hanem nevetve, futva-szaladva Velem együtt élvezed még azokat is. Mert Te egy nagyon jó csaj vagy! Kit én mindennél jobban szeretlek!

Neked

Fáradtan, elgyötörten érkeztem,
senki nem várt, csak a csupasz falak,
retentően hiányzol életem.

Egyedül vagyok, utam folytatom,
lelkem fázik, körbe vesznek árnyak,
miért nem ölelsz életem?

Akkor is látni fogjuk! :)


Hiányodnál már csak szerelmem nagyobb irnátad!

Megnyugvás

Köszönet

Még egy otthon töltött nap. Lehetőség a tanulásra, készülni az érettségire, tv-ni és játszani, de ezek közül egyik sem köt le és lévén, hogy ma már a fél napot is képtelen voltam átaludni, leültem néma szobám árnyai közé és vártam, vártam mit hoz elő belőlem… ezt… Azt, hogy most írok, de nem azért hogy elregéljem napi semmit tevésem, vagy hogy, szép emlékeket idézgessek. A képek engem és Őt illetik és nekem ennyi bőven is elég. Akkor felmerül a kérdés, hogy miért és mit is írok most?
Ő miatta. Jelenleg ez az egyetlen lehetőségem, hogy „társalogjak” Vele. Mikor ezeket a sorokat írom, úgy érzem, mintha neki írnám és ezáltal megnyugszom. Ő neki… Ő… Repes a szívem ha Rá gondolok és elönt a keserűség, hogy most nem lehetek Vele. Pedig ez így van jól, a folytonos együttlét alatt ráébredne hibáimra, azokra miket idáig nem látott. Meglátna ki is vagyok valójában. Az mit mindig is hangoztattam, de senki sem hitte el. Óriási erkölcsi falakkal körülvett, álmaitól megfosztott, saját kiteljesedésétől elzárt, rideg, vesztes, lény. Mondhatnám lelki és fizikai nyomorék, roncs, de ezt sem tehetem, mert nincs rá okom. Egyedül csak saját korlátaim és elvárásaim összeegyeztethetetlensége miatt tartok ott ahol. Romokban heverő életemben, hol már álmaimtól is megfosztottak, rám lelt és felemelt. Angyali szemeivel rám tekintett, megfogta kezem és kivezetett a pokolból. Ő talán nem érzi, mit is tett valójában, nem látja honnan is hozott vissza. Az egész olyan, mint egy mese vagy egy hollywoodi happyendes film hol pont az utolsó pillanatban jön a megváltás és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Bár ennek a történetnek még korán sincs vége hisz még csak most kezdődött el. Ezt a tettét mit értem elkövetett, ha képes lennék sem tudnám soha meghálálni. De még lehetőséget sem kapok ettől a nyomorult valómtól. Mondhatnánk legyek önző és csak élvezzem a helyzetem, de erre képtelen vagyok. Mikor a számomra legellenszenvesebb füves, drogos osztálytársam kit kérés nélkül, mosollyal az arcomon képes lennék a másvilágra küldeni. Oda jön és megkérdi oda adnám e helyem én mosolyogva felállok és azt mondom parancsolj, csak azért hogy megmutassam én több vagyok… De ez vajon biztos azt jelenti e hogy több vagyok? Nem valószínű inkább azt, hogy képtelen vagyok megcselekedni azt mit valójában hiszek. Képtelen vagyok az emberrel született önzőséget kibontakoztatni, mert valami ködös és megmagyarázhatatlan erkölcs maszlag visszatart. Nem hiába mondják hát, hogy prűd vagyok, még egy pap is könnyebben beszél és cselekszik nálam…
Képtelen vagyok akár csak hozzá rohanni mikor meglátom és megcsókolni pedig erre vágyom, ezt látom, ezt akarom. Ehelyett hidegen, kimért léptekkel megközelítem és átölelem.
Képtelen vagyok átadni egy szál rózsát a hozzá fűzött romantikus mondandóval, csak álok némán és átnyújtom.
Képtelen vagyok azt tenni mit ösztöneim diktálnak…
Még 117 nap távlatából is remegő gyomorral közeledem felé találkozásunk kezdő pillanatában. Végtelenül szerelmes vagyok, de ezt képtelen vagyok leírni, elmondani, kifejezni… talán ezt nem is lehet amit én érzek. A képek… a múlt képei, miket csodálkozva éltem meg, most… most viszont olyan erővel hatnak rám, mik bőrt, húst szaggatnak le rólam és előhozzák az igazi énem. Az első félénk csók. Együtt sétálni telihold fénye alatt Szájából inni a hűsítő vörösbort. Csendes éjszaka kifeküdni a fűre. Arcát simogatni mikor ölemben elalszik. Hóbortosan szaladgálni, hogy ki lesz képes előbb kinyitni az ajtót. Lemenő napfényben csodálni gyönyörű külsejét. Lecsukott szemmel élvezni hűsítő keze mosdatását. Csupaszon ölelkezve elszenderülni és azért imádkozni, hogy e pillanat soha se érjen véget. Érezni vakító szeretetét. Szeretlek Szerelmem mindennél jobban és még ha képtelen is vagyok meghálálni azt amit velem tettél, teszel és tenni fogsz. Köszönök mindent, minden egyes pillanatot, mit Veled tölthettem, töltök, tölthetek. Minden egyes szót, Minden egyes érintést. minden egyes gondolatot. Minden egyes érzést. Köszönök mindent… csak ennyit mondhatok…

SZERETLEK Réka örökkön örökké!!!

Illat az ágyban

Jó, tudom, hogy nem illik sem a blogom hangulatához sem hozzám az miket irkálok, mert egyre csak sokszorozódnak a pozitív bejegyzések, de nem tehetek róla. a hét én között ott a hős szerelmes kinek szerelme nem maradt viszonzatlanul és ez a váratlan fordulat most mindent elsöpör.
Éjjel mikor lefekszem, érzem gyönyörű teste illatát, párnáimon, takarómon. Magamhoz szorítom és elrévedek a csodás emlékképek között miket Vele éltem meg. A csodák mik velem történtek, azokat mind, Neki köszönhetem. És ezt az érzést leírni lehetetlen. Már nem csak szerelemről van szó. Részemmé vált Vele élek, Vele halok. Hangja megnyugtat, látványa kiszakít a valóságból, érintése… érintése nyomán oly boldogság, öröm fut át egész lényemen, hogy erre nincsenek hitvány nyelvünkben megfelelő jelzők. Már tudom, hogy Ő érte küzdöttem és tartottam ki. Ő rá vártam. Ő érte ki éltet. Az élettől már nem akarok mást csak Vele lenni és boldoggá tenni bármi áron is!

Wellnes

Ezt képtelen vagyok leírni, annyira csodás volt! Siófok, wellnes, Réka, szerelem!

Muszáj

Muszáj ezt megírnom, mert nem bírom magamban tartani. Szeretlek! Igen, Téged Réka! Azt ki megtanított kártyázni, ki először megfésülte a hajam és a többi nem publikus! :D
Szeretlek! És tudd minden egyes pillanatban mikor szívem dobban, én Rád gondolok!
Szeretlek egyetlen Szerelmem!

Szerelem, Szerelmem, szeretem

Reggelre már el is tűnt mindaz miket megírtam még este, eltűnt, de kaptam helyette mást, de nem érdekel, ez már nem. A legutóbbi bejegyzést valamilyen szinten már bánom, túl sok, túl erős és túlontúl fölösleges volt. Azonban pillanatnyi érzéseim még is tükrözi, azokat a pillanatokat, mikor hiányzik, már-már elviselhetetlenül hiányzik.
Most… Most olyan dolgot szeretnék leírni mit végkép nem tudok. 107 nap merő álom. Érezhető szerelem a kezdetek kezdetén, egy új élet hajnalán. Tavaszvárás a tapintható szerelemben. Megbizonyosodás a szerelemről a tocsogó szerelemben. Most mikor már harapni lehet a szerelmet… Most… Most elakadnak a szavak. Bármit is írnék, próbálnám szavakba önteni, elénekelni, megmutatni akár csak belegondolni… lehetetlen… lehetetlen… Ez már nem az értelem világa, ez már nem ez a világ, ez már egy másik, egy sokkal jobb egy sokkal szebb, egy olyan mi eddig csak álmaimban létezett és sosem hittem, hogy megvalósulhat, és most itt van. Szinte már félek hozzá érni, mert rettegek attól, hogy szétpukkad, eltűnik és felocsúdok álmomból. Nem, nem próbálom meg, mert szavaimmal csak bemocskolnám, emberibbé tenném eme tökéletes, isteni lényt és a velejáró társát, a szerelmet. Bármennyire is csúnyán hangzik, én most a számokhoz fordulok. Egy ember számára talán ez a legegyszerűbb és legjobban érthető, szemléltethető módja dolgok bemutatására és megértetésére. Az ember mikor meglát valakit és megdobban a szíve, érzi, egész testében, minden egyes porcikájában érzi. Ő az… Ez a szerelem az 50%-os szerelem. Mikor az első randikat élik át és élvezik egymás társaságát, hámozzák egymás árnyait. Ez a 100%-os szerelem. Végre kezdik egymást megismerni, mint azok a barátok kik több éven keresztül ismerik egymást, csak itt a folyamat gyorsabb. A megismerés időszaka a 150%-os szerelem. Ezt az emberek 50%-a már nem éli meg soha. És eljön az idő mikor már legnagyobb fekély is begyógyul és megszületik a bizalom. A szerelem már 200%-os. Az emberek 90%-a soha nem tudja meg mi az a bizalom. Most már nem csak időre, de csodára is szükség van, hogy a két különböző személy tökéletesen összeszokjon, egyé váljon. Elértük a 250%-os szerelmet, mit az emberek 99% soha nem érezhet. Végül elértünk a 300%-hoz, miről nem tudok írni, minek részese vagyok a párommal, Rékával örökkön örökké és még azon is túl…

Elfelejtve

Nem keres. Elvárja hogy ott legyek. azt sem tudom hogy hol van az-az ott. Nem tudok semmit az egészről, de elvárja, még csak fel sem hívna. És hogy én miért nem hívtam? Mert hívtam már eleget, kíváncsi voltam mennyire hiányzok neki, mennyire vagyok fontos, hát az eredmény nem túl szívderítő. De elmegyek, hosszú kutakodás után kiderítettem a címet hová mennem kell, az egyszerűség kedvéért a világ másik fele. És miért megyek el?
1 Amit kimondok, az úgy is van.
2 Már csak azért is ott leszek. a makacsságom nem ismert határokat.
3 Attól hogy ő hibázik, én még nem fogok.
4 Nem akarom megbántani, hogy nem leszek ott azon az eseményen mi számára oly sokat jelent.
5 Látni akarom.
6 Tudni mit is írt abban a kétes SMS-ben.
7 És valami kifogást hallani, mi megnyugtat.

Ébredés

Ez a csoda sem tartott sokáig. Érthetetlen miért reagáltam így. Keserűség, gyomor ideg és kedvtelenség, ezt, mit a keléskor reám váró SMS-es okozott és csak most, egy totálisan összedőlt és megerőszakolt nap után jövök rá, érzem meg, a dolgok talán igazi mi voltját, hisz még mámor ittasan is reám gondolt, engem keresett.

Régebben írtam egy bejegyzést mit nem tettem közzé, túlságosan negatív hangulat vétele miatt, de most a mai napon, a fölöslegesen átélt érzelmek szemléltetésé miatt igen.

Vigasztalás

„Ma csak az vígasztal, hogy lesz a született feleségek.”
Engem aznap más vígasztalt, egy személy, egy személy kiért érdemes küzdenem.
Ma már nem tudom. A mókuskerék miből ki akarok törni és ehhez segítséget kérek, de a segítség mindig egy újabb lakat csupán. SMS írás. Semmi reakció. Később hívás. Fáradtan, nyűgösen érkeztem haza. Nem beszéltünk, egy barátja kötötte le.
A heti munkabeosztásom eldőlt péntek, szombat. Egy nap, egyetlen egy nap a hétből mikor saját életem élhetem, de már ekkor is a hétfő árnyéka mocskolja be.

Hamarosan szünet, 6 nap. És mit várnak? Hogy mind a 6 nap dolgozzam. Ha ellenkezek megszólnak: nem csinálok soha semmit, túl nagy a szám, nem is kötelességük eltartani. Érnek a vádak.
Nincs megnyugvás.
Az iskolában elvárások, folyamatos ordibálás és erkölcstelen, ízléstelen osztálytársak, pont mint a világ.
Nincs megnyugvás.
Nem keres, nem tesz semmit, egyáltalán gondol e rám? Mikor összedől és rád omlik minden, hozzá fordulsz, mint utolsó mentsvár, de ő elfordul.
Nincs megnyugvás.
Éjszaka, talán majd az ágy lesz az egyetlen vigaszom, de a megnyugvás itt sem jön, gondolatok törnek rám, a megnyugvás sosem jő…
Nincs megnyugvás…

Elegem van. De végleg? Egy harcos sosem adja fel. De harcos sem vagyok, miért küzdjek?

Ahogy lassanként megnyugodtam halott magányomban, úgy lett a borult időből egyre napsütöttebb. Szinte már félek, ha újra eljő a tél.

"Csak egy csiga..."

Írni, írni akarok és írni is fogok, bár mondandóm több annál mit sem szavakkal megfogalmazható, leírható lenne, de még is neki állok és megpróbálkozom vele. Valahol tavaly év vége felé vesztettem el önmagam, álmaim és mindent miért küzdöttem. Nem is érdekelt sodródtam csak az árral és túlélésre játszottam egyedül. Az idő halad tával megéreztem én vagy lelkem azt már nem tudom, hogy ez az állapot korántsem jó. Hisz nem némulhatok meg, nem vakulhatok meg, nem tehetem mert élnem kell, élni akarok jobban mint bármelyik lény e földön és ezt most érzem a legjobban. Nem maradt semmim csak Ő, Ő egyedül és ezt a terhet nem viselhette. Mindenegyes elszakadásunk halál volt a számomra és minden egyes találkozás az újjászületés. De nem akarok ily sokszor meghalni, a hall fáj, rossz érzés. Többször is elhatároztam újra régi leszek, de hiába mondtam ki sosem változott meg, de tegnap, tegnap magától, szinte egy csapásra. Egy egyszerű délután mit Vele töltöttem, nem is értem mi változott akkor meg, de mikor elkellett válnom, nem fájt, boldog voltam, nem azért mert el kellett mennem, hanem mert egy általános boldogság tudta tört rám és élveztem, hogy vagyok. Csak ültem a buszon, nyitott ablaknál és éreztem a zöld ízét, az élet illatát. Ott volt mellettem és körül ölelt. Emberek között sem veszett el, mosolyogtam rájuk, mit nem értettek, meghőköltek és zavaruk láttán csak nevettem. Vonatról leszállva séta várt reám az éjszakába. Szokásom azt diktálta gyorsan szedjem lépteim, mert sok még a teendő, de nem, nem ez történt. Ez a nap más volt. Lassan indultam el. Éveztem a csillagok ragyogását, a nyári éjszaka langyos édeskés ízét, a leírhatatlan hangulat mámorát, a sötétség bársony ölelését. Szeretem a nyári éjszakákat, újra szeretem és mindezt neki köszönhetem. És az a beszélgetés, az fél óra mit szinte végig hadartam és meséltem egyszerű, de meghatározó élményem. Remélem személyesen is lesz lehetőségem ilyen élmények megosztására és átadásra.
A kultúra ismét lehull rólam és az égiek is úgy akarják nem taszít el magától és éltető csókjaitól különcségem miatt. Elválásunk már nem halál. A boldogság már bennem él és találkozásunkkor ölt testet.
A címet rajtam kívül egy személy értheti, ki remélem különcként is szeret

Gondolt és kimondott érzelmek

Veled járok,
Veled élek,
Veled halok!
És nem mellesleg,
mindennél jobban szeretlek!

Kéz a kézben – mámor ittasan

"Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek,

A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket,

A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában,

S ez a legszörnyűbb dolog a világon..."

Boldogságom egyre csak nő, ahogy végre elhiszem a csodákat, miben Ő részesít.
A kezdeti titkolózás, sejtelmesség, a ki nem mondott érzelmek, a görcsölő gyomor, a félelem, az izgalom és maga a delírium mit jelenléte okoz. Ez lenne hát a kezdet, a gyönyörű kezdet mit a jelek még biztosabbra fontak. A véletlenek sorozata mik elkövették mindezt a csodát kettőnk között, talán nem is véletlenek, túl sok és aprók ahhoz, hogy maguktól összeálljanak, ez már sors. Az út örömei a biztos megbizonyosodás felé, hogy tényleg szeret. Ő! Engem. Pedig életem eddigi talán leginkább káosszal forralt korszakát láthatta. A hovatartozás kérdése, a hova tovább, hogyan tovább, miért kérdések sora és önmagam végleges elsüllyedésének árnyéka lengte körül a személyem minden egyes porcikáját. Miközben a személy eltűnődött valódiságán. Nem-e színjáték az egész élete és a harc mit űz a világ ellen az csak menekülés egy nem kívánt társadalomból, miben nem kíván részt venni. Mind ezek ellenére meglátott valamit és nem engedte, visszarángatott a valóságba és új esélyt, új életet adott, mit önként és örömmel kezébe ajánlok, hisz Nélküle nem létezne.
Az apró örömök miknek létezését felfedte előttem. Akár csak egy hűsítő SMS a monoton és kilátástalan napok sodrásában, egy nap mikor erőd végéhez közeleg, és kitartásod kártyavárként omlik össze, ő ott van és kísér, kísér hazafelé és erőt ad minden egyes lépéshez, egy összebújva töltött éjszaka mi sosem érhet véget, mit soha senki sem vehet már el tőlünk. Mind apró dolgok, de csodának hat az összes. Érzem a szeretetet és törődést, mit irántam mutat. Valósággá vált minden álmom és minden miért küzdöttem, áldom az eget és a Te neved Szerelmem.

Kéz a kézben

Szerelmem egyre csak nő és egyre kevésbé tudom miképpen is fejezhetném ki eme érzelmet, mit szüntelen teremtesz Te én bennem. Még ha nem is látsz, hangom se hallod. Tudd, most térdre ereszkedve, rózsával kezemben. A legőszintébb vallomást teszem, mit halandó csak tehet. Ne rémülj meg, arcomon a hűsítő könnyek folyama, mik enyhítik a vágytól Érted égő és epekedő testem, nem bánatból táplálkoznak, örömből, örömből mit Neked Köszönhetek. Sorolhatnám mennyire vágyom éltető csókjaidra, mik az élet kínjait felejtetik és érzelmeim perzselik. Ölelésedre mi örökre magába zár és minden rosszat feledtet. Simításodra mi az örök megnyugvást hozza el számomra. De nem ezek a legfontosabbak, hanem hogy érezzem közelséged és szereteted. Úgy vágyom erre, mint a hótakaró alatt tespedő virágok, mik a Nap első sugarai várják, hogy újra életre kelhessenek és zölddel boríthassák be a világot. Nem hallasz, nem látsz, de érezd vallomásom őszinte és tiszta. A rózsát kinyújtva várom gyönyörű ajkaidból feltörő, csilingelő hangokat, mik döntenek sorsom felől.

Lyukas ujjú hét...

Azt hittem a tapasztalatok fejlődésben részesítenek, de az a fejlődés nem mindegy milyen. A tavalyi év utolsó 3 hónapja a december végét leszámítva, olyan tapasztalatokkal áldott meg, miket nem kértem soha, sőt ezek elkerülésére törekedtem egész életemben, de nem sikerült. ÉS most lassan 3 hónapnyi boldogság után kezdek rájönni változásomra, és hogy én ezt nem akarom, a régi akarok lenni, az ki még vagyok, de belül elvesztettem. Ritka és váratlan pillanatokban változok csak vissza az igazi gyerekké ki bennem él, az igazi harcossá ki mindvégig küzd helyettem, az igazi lovaggá kinek erkölcse mindvégig óvott, az érző lénnyé ki mindent leírt helyettem. Erre ő ébresztett rá, kiért újra élni akarok, ki újra széppé és boldoggá teszi napjaim, kiért érdemes leküzdenem az emberi ocsmány mivoltom és egyben gyermeki jó szándékkal és könnyelműséggel kiaknázni a benne rejlő örömöket.

Idézetek mik mellette váltak valóra, mik Vele teljesültek be:

"Jó, hogy én én vagyok.
Jó, hogy te te vagy.
De a legjobb, hogy mi mi vagyunk.”

"Boldogabb nem lesz senkisem
annak a napnak hajnalán,
ha szépségedet nézhetem
a két szememnek ablakán."

"Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget."

"Vannak emberek, akik úgy halnak meg, hogy sose tudják, hogy van-e szerelem. Akik nem szerettek senkit, és akiket nem szeretett senki soha. Mi már nem vagyunk ilyenek."

"Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejtsd el, őrizz, éltess engem, kedvesem,
én veled leszek, te leszel a mindenem."

"Nem lehet ok arra, hogy ne akarnék a hónom alá csapott kispárnámmal beállítani hozzád."

"Szerelmed életet adott nekem, s veled az életem szerelem."

"Csak egy csók volt... De soha ne feledd:
Neked adtam benne a lelkemet."

"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan."

"Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem."

"Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet."

"Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el."

"Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket. Én pedig szeretlek."

"Keresek egy tökéletes párnát.
Azt hiszem, valahol a tied mellett van."

"A Nap kihűl, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!"


"Te azért születtél, hogy szeressenek. Én azért születtem, hogy téged szeresselek. S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem."

Örökkön örökké ölelem, csókolom, vigyázok Rá, soha el nem engedem Őt, Őt kibe Szerelmes vagyok!

Szerelmemnek

Kísérletet teszek egy olyan érzés leírására mihez még sosem próbáltam ily módon nyúlni, leírni, megfogalmazni. Boldogság, öröm, szerelem, biztonság, minden mi a harmonikus jót hozza létre. Sosem írtam ilyesmiről, mert nem volt benne részem, és ha ezeknek csak kis árnyéka is vetült rám én nem hittem el, eltaszítottam, mintha számomra csak a szenvedés lenne a helyes út. De Ő, de Ő nem hagyta, kitartott mellettem és elérte, elérte hogy tényleg érezzem az igazi, tiszta örömöket és boldogságot az Ő szerelmében. Azért sem írtam, mert, mert nem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Mit írhatnék. Most azonban nem érdekelnek ezek a kétkedő gondolatok, és írok, írok, mert írni szeretnék, írok, mert írnom kell, érzem, belülről érzem, hogy írnom kell. Tudtára adnom Szerelmemnek, hogy szeretem. Ő számomra minden, a kezdet, a vég. Ő írja életem, Ő élteti szívem, Ő mozgatja izmaim, Ő csavarja gondolataim, Ő fakasztja érzéseim, Ő érte élek, egyedül Ő érte. Nem érdekel, hogy most sokan azt mondják nyálas… nem, nem érdekel. Mert érzem mellette nincs mitől félnem, nyugodtan kelhetek fel saját hamvaimból, nyugodtan tárhatom ki kapuim szárnyát, nyugodtan elmondhatom bármelyik érzésem, őszintén. Remélem Ő is így vélekedik rólam, Ő is így lát engem. Remélem boldog mellettem és képes leszek boldoggá tenni. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a kegyet, miben Ő általa részesülök. Abban a kegyben mi Ő saját maga. Ennél szentebb, szebb, csodálatosabb kegyet el sem tudnék képzelni. Egyedül arra vágyom, hogy örökké hallhassam bájos hangját, láthassam gyönyörű testét, élvezhessem elbűvölő modorát és érezhessem mennyei valóját. Dicsőíthetném még a végtelen végéig, de akkor sosem érnék a mondandó végére, ezért kénytelen vagyok befejezni ezt a felsorolást, mi sosem fogy ki a pozitív, szép, csodás jelzőkből.

Életem egyetlen csodája.

Páncélom mellyel a világ ellen védtem magam, leveszem, leveszem csak Neked, egyedül csak Neked, Neked ki alászállsz egy ily halandó és esendő emberhez.
Kardom, melybe lelkem rejtetem megérintetted, megérintetted és most arra kérlek, rakd el és vigyázz rá. Másra már sosem lesz szüksége csak a Te jóságodra és oltalmadra.

Életem örök csodája.

Szeretlek Réka!