Ébredés

Ez a csoda sem tartott sokáig. Érthetetlen miért reagáltam így. Keserűség, gyomor ideg és kedvtelenség, ezt, mit a keléskor reám váró SMS-es okozott és csak most, egy totálisan összedőlt és megerőszakolt nap után jövök rá, érzem meg, a dolgok talán igazi mi voltját, hisz még mámor ittasan is reám gondolt, engem keresett.

Régebben írtam egy bejegyzést mit nem tettem közzé, túlságosan negatív hangulat vétele miatt, de most a mai napon, a fölöslegesen átélt érzelmek szemléltetésé miatt igen.

Vigasztalás

„Ma csak az vígasztal, hogy lesz a született feleségek.”
Engem aznap más vígasztalt, egy személy, egy személy kiért érdemes küzdenem.
Ma már nem tudom. A mókuskerék miből ki akarok törni és ehhez segítséget kérek, de a segítség mindig egy újabb lakat csupán. SMS írás. Semmi reakció. Később hívás. Fáradtan, nyűgösen érkeztem haza. Nem beszéltünk, egy barátja kötötte le.
A heti munkabeosztásom eldőlt péntek, szombat. Egy nap, egyetlen egy nap a hétből mikor saját életem élhetem, de már ekkor is a hétfő árnyéka mocskolja be.

Hamarosan szünet, 6 nap. És mit várnak? Hogy mind a 6 nap dolgozzam. Ha ellenkezek megszólnak: nem csinálok soha semmit, túl nagy a szám, nem is kötelességük eltartani. Érnek a vádak.
Nincs megnyugvás.
Az iskolában elvárások, folyamatos ordibálás és erkölcstelen, ízléstelen osztálytársak, pont mint a világ.
Nincs megnyugvás.
Nem keres, nem tesz semmit, egyáltalán gondol e rám? Mikor összedől és rád omlik minden, hozzá fordulsz, mint utolsó mentsvár, de ő elfordul.
Nincs megnyugvás.
Éjszaka, talán majd az ágy lesz az egyetlen vigaszom, de a megnyugvás itt sem jön, gondolatok törnek rám, a megnyugvás sosem jő…
Nincs megnyugvás…

Elegem van. De végleg? Egy harcos sosem adja fel. De harcos sem vagyok, miért küzdjek?

Ahogy lassanként megnyugodtam halott magányomban, úgy lett a borult időből egyre napsütöttebb. Szinte már félek, ha újra eljő a tél.