A matek szánalma

Hogy áll a szád?
Tán deriváltál?
Ne csorogjon a nyál,
inkább igyál!

Ha már nem megy,
és a jegyed is már csak egy,
tovább ne értetlenkedj.
Tedd a dolgod és cselekedj.

Minek sikítsz?
Az egész csak vicc.
Nem jön több fritz,
ahogy gázcsapot sem nyitsz.

Szánalmam nyögöm,
nyomorom nyöszörgöm.
Tudás a börtönöm,
semmit sem böfögöm.

Ha már nem megy a köbgyök.
Lenéznek az ökrök,
elhiszed hogy a fejed egy tök.
Akkor én már csak röhögök.

Szóljatok hogy elég,
mert ez már nem ér.
Hajdan büszkeségem élt,
most saját levében ég.

Elvesztem

Hallok, nézek, érzem elvesztem,
már nem testemben létezem.
Szívem elvágyik,
elmém elmászik.

Valahol utam során,
tévedtem tán?
Nem tudom,
elszállt a nyugalom.

Bőr hurok a nyakamon.
Nézem simogatom
végén a fém darabot,
ő sem ad nyugalom falatot.

Nyakamon rozsda folt,
büszkeségen fekély folt.
Kong a harang,
Fehérlik a haj.

Eldobtam üres béklyóm,
velehalt a büszke sólyom.
Elveszett az igaz,
helyette burjánzik a gaz.

Megvetés, irigység,
megtört az irdatlan ég.
Dühödt erőt ad, mi megköti kezemet,
erőt mi kifordít, s betemet.

Nem marad utána más,
csak néma üresség, vágyakozás.
Pusztító tűz kél a szememben
pusztán érted ég édes szerelmem.