Köszönet

Még egy otthon töltött nap. Lehetőség a tanulásra, készülni az érettségire, tv-ni és játszani, de ezek közül egyik sem köt le és lévén, hogy ma már a fél napot is képtelen voltam átaludni, leültem néma szobám árnyai közé és vártam, vártam mit hoz elő belőlem… ezt… Azt, hogy most írok, de nem azért hogy elregéljem napi semmit tevésem, vagy hogy, szép emlékeket idézgessek. A képek engem és Őt illetik és nekem ennyi bőven is elég. Akkor felmerül a kérdés, hogy miért és mit is írok most?
Ő miatta. Jelenleg ez az egyetlen lehetőségem, hogy „társalogjak” Vele. Mikor ezeket a sorokat írom, úgy érzem, mintha neki írnám és ezáltal megnyugszom. Ő neki… Ő… Repes a szívem ha Rá gondolok és elönt a keserűség, hogy most nem lehetek Vele. Pedig ez így van jól, a folytonos együttlét alatt ráébredne hibáimra, azokra miket idáig nem látott. Meglátna ki is vagyok valójában. Az mit mindig is hangoztattam, de senki sem hitte el. Óriási erkölcsi falakkal körülvett, álmaitól megfosztott, saját kiteljesedésétől elzárt, rideg, vesztes, lény. Mondhatnám lelki és fizikai nyomorék, roncs, de ezt sem tehetem, mert nincs rá okom. Egyedül csak saját korlátaim és elvárásaim összeegyeztethetetlensége miatt tartok ott ahol. Romokban heverő életemben, hol már álmaimtól is megfosztottak, rám lelt és felemelt. Angyali szemeivel rám tekintett, megfogta kezem és kivezetett a pokolból. Ő talán nem érzi, mit is tett valójában, nem látja honnan is hozott vissza. Az egész olyan, mint egy mese vagy egy hollywoodi happyendes film hol pont az utolsó pillanatban jön a megváltás és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Bár ennek a történetnek még korán sincs vége hisz még csak most kezdődött el. Ezt a tettét mit értem elkövetett, ha képes lennék sem tudnám soha meghálálni. De még lehetőséget sem kapok ettől a nyomorult valómtól. Mondhatnánk legyek önző és csak élvezzem a helyzetem, de erre képtelen vagyok. Mikor a számomra legellenszenvesebb füves, drogos osztálytársam kit kérés nélkül, mosollyal az arcomon képes lennék a másvilágra küldeni. Oda jön és megkérdi oda adnám e helyem én mosolyogva felállok és azt mondom parancsolj, csak azért hogy megmutassam én több vagyok… De ez vajon biztos azt jelenti e hogy több vagyok? Nem valószínű inkább azt, hogy képtelen vagyok megcselekedni azt mit valójában hiszek. Képtelen vagyok az emberrel született önzőséget kibontakoztatni, mert valami ködös és megmagyarázhatatlan erkölcs maszlag visszatart. Nem hiába mondják hát, hogy prűd vagyok, még egy pap is könnyebben beszél és cselekszik nálam…
Képtelen vagyok akár csak hozzá rohanni mikor meglátom és megcsókolni pedig erre vágyom, ezt látom, ezt akarom. Ehelyett hidegen, kimért léptekkel megközelítem és átölelem.
Képtelen vagyok átadni egy szál rózsát a hozzá fűzött romantikus mondandóval, csak álok némán és átnyújtom.
Képtelen vagyok azt tenni mit ösztöneim diktálnak…
Még 117 nap távlatából is remegő gyomorral közeledem felé találkozásunk kezdő pillanatában. Végtelenül szerelmes vagyok, de ezt képtelen vagyok leírni, elmondani, kifejezni… talán ezt nem is lehet amit én érzek. A képek… a múlt képei, miket csodálkozva éltem meg, most… most viszont olyan erővel hatnak rám, mik bőrt, húst szaggatnak le rólam és előhozzák az igazi énem. Az első félénk csók. Együtt sétálni telihold fénye alatt Szájából inni a hűsítő vörösbort. Csendes éjszaka kifeküdni a fűre. Arcát simogatni mikor ölemben elalszik. Hóbortosan szaladgálni, hogy ki lesz képes előbb kinyitni az ajtót. Lemenő napfényben csodálni gyönyörű külsejét. Lecsukott szemmel élvezni hűsítő keze mosdatását. Csupaszon ölelkezve elszenderülni és azért imádkozni, hogy e pillanat soha se érjen véget. Érezni vakító szeretetét. Szeretlek Szerelmem mindennél jobban és még ha képtelen is vagyok meghálálni azt amit velem tettél, teszel és tenni fogsz. Köszönök mindent, minden egyes pillanatot, mit Veled tölthettem, töltök, tölthetek. Minden egyes szót, Minden egyes érintést. minden egyes gondolatot. Minden egyes érzést. Köszönök mindent… csak ennyit mondhatok…

SZERETLEK Réka örökkön örökké!!!

Illat az ágyban

Jó, tudom, hogy nem illik sem a blogom hangulatához sem hozzám az miket irkálok, mert egyre csak sokszorozódnak a pozitív bejegyzések, de nem tehetek róla. a hét én között ott a hős szerelmes kinek szerelme nem maradt viszonzatlanul és ez a váratlan fordulat most mindent elsöpör.
Éjjel mikor lefekszem, érzem gyönyörű teste illatát, párnáimon, takarómon. Magamhoz szorítom és elrévedek a csodás emlékképek között miket Vele éltem meg. A csodák mik velem történtek, azokat mind, Neki köszönhetem. És ezt az érzést leírni lehetetlen. Már nem csak szerelemről van szó. Részemmé vált Vele élek, Vele halok. Hangja megnyugtat, látványa kiszakít a valóságból, érintése… érintése nyomán oly boldogság, öröm fut át egész lényemen, hogy erre nincsenek hitvány nyelvünkben megfelelő jelzők. Már tudom, hogy Ő érte küzdöttem és tartottam ki. Ő rá vártam. Ő érte ki éltet. Az élettől már nem akarok mást csak Vele lenni és boldoggá tenni bármi áron is!

Ákos - Dúdolni halkan

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
fény mossa az éjszaka ráncait,
tudom és érzem, hogy merre jársz,
hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod:
csak Te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
hogy szádban hozd el éltető vizemet,
itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
Én ott vagyok Veled!

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Álom, szakadék mélye vár,
onnan is visszahív egy szó,
dalt szül a súlyos félhomály,
érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
egy-egy békés gondolat,
amit nekem küldesz el,
amiben magad is benne vagy
Benne vagy...

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Többet nem tudok...
Néznek a csillagok...
Többet nem tudok...
csak Neked dúdolni halkan!

Wellnes

Ezt képtelen vagyok leírni, annyira csodás volt! Siófok, wellnes, Réka, szerelem!

Muszáj

Muszáj ezt megírnom, mert nem bírom magamban tartani. Szeretlek! Igen, Téged Réka! Azt ki megtanított kártyázni, ki először megfésülte a hajam és a többi nem publikus! :D
Szeretlek! És tudd minden egyes pillanatban mikor szívem dobban, én Rád gondolok!
Szeretlek egyetlen Szerelmem!

Szerelem, Szerelmem, szeretem

Reggelre már el is tűnt mindaz miket megírtam még este, eltűnt, de kaptam helyette mást, de nem érdekel, ez már nem. A legutóbbi bejegyzést valamilyen szinten már bánom, túl sok, túl erős és túlontúl fölösleges volt. Azonban pillanatnyi érzéseim még is tükrözi, azokat a pillanatokat, mikor hiányzik, már-már elviselhetetlenül hiányzik.
Most… Most olyan dolgot szeretnék leírni mit végkép nem tudok. 107 nap merő álom. Érezhető szerelem a kezdetek kezdetén, egy új élet hajnalán. Tavaszvárás a tapintható szerelemben. Megbizonyosodás a szerelemről a tocsogó szerelemben. Most mikor már harapni lehet a szerelmet… Most… Most elakadnak a szavak. Bármit is írnék, próbálnám szavakba önteni, elénekelni, megmutatni akár csak belegondolni… lehetetlen… lehetetlen… Ez már nem az értelem világa, ez már nem ez a világ, ez már egy másik, egy sokkal jobb egy sokkal szebb, egy olyan mi eddig csak álmaimban létezett és sosem hittem, hogy megvalósulhat, és most itt van. Szinte már félek hozzá érni, mert rettegek attól, hogy szétpukkad, eltűnik és felocsúdok álmomból. Nem, nem próbálom meg, mert szavaimmal csak bemocskolnám, emberibbé tenném eme tökéletes, isteni lényt és a velejáró társát, a szerelmet. Bármennyire is csúnyán hangzik, én most a számokhoz fordulok. Egy ember számára talán ez a legegyszerűbb és legjobban érthető, szemléltethető módja dolgok bemutatására és megértetésére. Az ember mikor meglát valakit és megdobban a szíve, érzi, egész testében, minden egyes porcikájában érzi. Ő az… Ez a szerelem az 50%-os szerelem. Mikor az első randikat élik át és élvezik egymás társaságát, hámozzák egymás árnyait. Ez a 100%-os szerelem. Végre kezdik egymást megismerni, mint azok a barátok kik több éven keresztül ismerik egymást, csak itt a folyamat gyorsabb. A megismerés időszaka a 150%-os szerelem. Ezt az emberek 50%-a már nem éli meg soha. És eljön az idő mikor már legnagyobb fekély is begyógyul és megszületik a bizalom. A szerelem már 200%-os. Az emberek 90%-a soha nem tudja meg mi az a bizalom. Most már nem csak időre, de csodára is szükség van, hogy a két különböző személy tökéletesen összeszokjon, egyé váljon. Elértük a 250%-os szerelmet, mit az emberek 99% soha nem érezhet. Végül elértünk a 300%-hoz, miről nem tudok írni, minek részese vagyok a párommal, Rékával örökkön örökké és még azon is túl…

Varga Miklós - Európa

Dús hajába tép a szél,
Kék szemében ott a szenvedély.
Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt,
Álma adja az álmokat.

Megszülte hűtlen gyermekét,
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt,
Így élt a sok-sok év alatt.

Ezért értsd meg, szeretem őt,
A vén Európát, a büszke nőt!
Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!

Magából ad, ha enni kérsz,
Testével véd, amikor visszatérsz,
Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat

Olasz csizmáján a nap
Remélem mindörökre megmarad
A sötét felhő végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér

Elfelejtve

Nem keres. Elvárja hogy ott legyek. azt sem tudom hogy hol van az-az ott. Nem tudok semmit az egészről, de elvárja, még csak fel sem hívna. És hogy én miért nem hívtam? Mert hívtam már eleget, kíváncsi voltam mennyire hiányzok neki, mennyire vagyok fontos, hát az eredmény nem túl szívderítő. De elmegyek, hosszú kutakodás után kiderítettem a címet hová mennem kell, az egyszerűség kedvéért a világ másik fele. És miért megyek el?
1 Amit kimondok, az úgy is van.
2 Már csak azért is ott leszek. a makacsságom nem ismert határokat.
3 Attól hogy ő hibázik, én még nem fogok.
4 Nem akarom megbántani, hogy nem leszek ott azon az eseményen mi számára oly sokat jelent.
5 Látni akarom.
6 Tudni mit is írt abban a kétes SMS-ben.
7 És valami kifogást hallani, mi megnyugtat.

Ébredés

Ez a csoda sem tartott sokáig. Érthetetlen miért reagáltam így. Keserűség, gyomor ideg és kedvtelenség, ezt, mit a keléskor reám váró SMS-es okozott és csak most, egy totálisan összedőlt és megerőszakolt nap után jövök rá, érzem meg, a dolgok talán igazi mi voltját, hisz még mámor ittasan is reám gondolt, engem keresett.

Régebben írtam egy bejegyzést mit nem tettem közzé, túlságosan negatív hangulat vétele miatt, de most a mai napon, a fölöslegesen átélt érzelmek szemléltetésé miatt igen.

Vigasztalás

„Ma csak az vígasztal, hogy lesz a született feleségek.”
Engem aznap más vígasztalt, egy személy, egy személy kiért érdemes küzdenem.
Ma már nem tudom. A mókuskerék miből ki akarok törni és ehhez segítséget kérek, de a segítség mindig egy újabb lakat csupán. SMS írás. Semmi reakció. Később hívás. Fáradtan, nyűgösen érkeztem haza. Nem beszéltünk, egy barátja kötötte le.
A heti munkabeosztásom eldőlt péntek, szombat. Egy nap, egyetlen egy nap a hétből mikor saját életem élhetem, de már ekkor is a hétfő árnyéka mocskolja be.

Hamarosan szünet, 6 nap. És mit várnak? Hogy mind a 6 nap dolgozzam. Ha ellenkezek megszólnak: nem csinálok soha semmit, túl nagy a szám, nem is kötelességük eltartani. Érnek a vádak.
Nincs megnyugvás.
Az iskolában elvárások, folyamatos ordibálás és erkölcstelen, ízléstelen osztálytársak, pont mint a világ.
Nincs megnyugvás.
Nem keres, nem tesz semmit, egyáltalán gondol e rám? Mikor összedől és rád omlik minden, hozzá fordulsz, mint utolsó mentsvár, de ő elfordul.
Nincs megnyugvás.
Éjszaka, talán majd az ágy lesz az egyetlen vigaszom, de a megnyugvás itt sem jön, gondolatok törnek rám, a megnyugvás sosem jő…
Nincs megnyugvás…

Elegem van. De végleg? Egy harcos sosem adja fel. De harcos sem vagyok, miért küzdjek?

Ahogy lassanként megnyugodtam halott magányomban, úgy lett a borult időből egyre napsütöttebb. Szinte már félek, ha újra eljő a tél.

"Csak egy csiga..."

Írni, írni akarok és írni is fogok, bár mondandóm több annál mit sem szavakkal megfogalmazható, leírható lenne, de még is neki állok és megpróbálkozom vele. Valahol tavaly év vége felé vesztettem el önmagam, álmaim és mindent miért küzdöttem. Nem is érdekelt sodródtam csak az árral és túlélésre játszottam egyedül. Az idő halad tával megéreztem én vagy lelkem azt már nem tudom, hogy ez az állapot korántsem jó. Hisz nem némulhatok meg, nem vakulhatok meg, nem tehetem mert élnem kell, élni akarok jobban mint bármelyik lény e földön és ezt most érzem a legjobban. Nem maradt semmim csak Ő, Ő egyedül és ezt a terhet nem viselhette. Mindenegyes elszakadásunk halál volt a számomra és minden egyes találkozás az újjászületés. De nem akarok ily sokszor meghalni, a hall fáj, rossz érzés. Többször is elhatároztam újra régi leszek, de hiába mondtam ki sosem változott meg, de tegnap, tegnap magától, szinte egy csapásra. Egy egyszerű délután mit Vele töltöttem, nem is értem mi változott akkor meg, de mikor elkellett válnom, nem fájt, boldog voltam, nem azért mert el kellett mennem, hanem mert egy általános boldogság tudta tört rám és élveztem, hogy vagyok. Csak ültem a buszon, nyitott ablaknál és éreztem a zöld ízét, az élet illatát. Ott volt mellettem és körül ölelt. Emberek között sem veszett el, mosolyogtam rájuk, mit nem értettek, meghőköltek és zavaruk láttán csak nevettem. Vonatról leszállva séta várt reám az éjszakába. Szokásom azt diktálta gyorsan szedjem lépteim, mert sok még a teendő, de nem, nem ez történt. Ez a nap más volt. Lassan indultam el. Éveztem a csillagok ragyogását, a nyári éjszaka langyos édeskés ízét, a leírhatatlan hangulat mámorát, a sötétség bársony ölelését. Szeretem a nyári éjszakákat, újra szeretem és mindezt neki köszönhetem. És az a beszélgetés, az fél óra mit szinte végig hadartam és meséltem egyszerű, de meghatározó élményem. Remélem személyesen is lesz lehetőségem ilyen élmények megosztására és átadásra.
A kultúra ismét lehull rólam és az égiek is úgy akarják nem taszít el magától és éltető csókjaitól különcségem miatt. Elválásunk már nem halál. A boldogság már bennem él és találkozásunkkor ölt testet.
A címet rajtam kívül egy személy értheti, ki remélem különcként is szeret

Gondolt és kimondott érzelmek

Veled járok,
Veled élek,
Veled halok!
És nem mellesleg,
mindennél jobban szeretlek!

Hová lesz apáink vére?

"Kérdés: Mi a globalizáció? Válasz: Diana hercegnő halála. Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Válasz: Egy angol hercegnő egyiptomi barátjával karambolozott egy francia alagútban, egy német autóval utazva (melyben holland motor ketyegett), amit belga sofőr vezetett, aki skót viszkit piált, és akiket japán motoron egy olasz paparazzi követett, majd amerikai doktor akart megmenteni brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték Neked, egy magyarnak, aki kínai ruhákba öltözve tajvani monitort bámulsz, és azon aggódsz, hogy az osztrák bank által adott svájci frank alapú hiteled mikor bukik be az izraeli kormányod miatt."

Kéz a kézben – mámor ittasan

"Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek,

A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket,

A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában,

S ez a legszörnyűbb dolog a világon..."

Boldogságom egyre csak nő, ahogy végre elhiszem a csodákat, miben Ő részesít.
A kezdeti titkolózás, sejtelmesség, a ki nem mondott érzelmek, a görcsölő gyomor, a félelem, az izgalom és maga a delírium mit jelenléte okoz. Ez lenne hát a kezdet, a gyönyörű kezdet mit a jelek még biztosabbra fontak. A véletlenek sorozata mik elkövették mindezt a csodát kettőnk között, talán nem is véletlenek, túl sok és aprók ahhoz, hogy maguktól összeálljanak, ez már sors. Az út örömei a biztos megbizonyosodás felé, hogy tényleg szeret. Ő! Engem. Pedig életem eddigi talán leginkább káosszal forralt korszakát láthatta. A hovatartozás kérdése, a hova tovább, hogyan tovább, miért kérdések sora és önmagam végleges elsüllyedésének árnyéka lengte körül a személyem minden egyes porcikáját. Miközben a személy eltűnődött valódiságán. Nem-e színjáték az egész élete és a harc mit űz a világ ellen az csak menekülés egy nem kívánt társadalomból, miben nem kíván részt venni. Mind ezek ellenére meglátott valamit és nem engedte, visszarángatott a valóságba és új esélyt, új életet adott, mit önként és örömmel kezébe ajánlok, hisz Nélküle nem létezne.
Az apró örömök miknek létezését felfedte előttem. Akár csak egy hűsítő SMS a monoton és kilátástalan napok sodrásában, egy nap mikor erőd végéhez közeleg, és kitartásod kártyavárként omlik össze, ő ott van és kísér, kísér hazafelé és erőt ad minden egyes lépéshez, egy összebújva töltött éjszaka mi sosem érhet véget, mit soha senki sem vehet már el tőlünk. Mind apró dolgok, de csodának hat az összes. Érzem a szeretetet és törődést, mit irántam mutat. Valósággá vált minden álmom és minden miért küzdöttem, áldom az eget és a Te neved Szerelmem.

Kéz a kézben

Szerelmem egyre csak nő és egyre kevésbé tudom miképpen is fejezhetném ki eme érzelmet, mit szüntelen teremtesz Te én bennem. Még ha nem is látsz, hangom se hallod. Tudd, most térdre ereszkedve, rózsával kezemben. A legőszintébb vallomást teszem, mit halandó csak tehet. Ne rémülj meg, arcomon a hűsítő könnyek folyama, mik enyhítik a vágytól Érted égő és epekedő testem, nem bánatból táplálkoznak, örömből, örömből mit Neked Köszönhetek. Sorolhatnám mennyire vágyom éltető csókjaidra, mik az élet kínjait felejtetik és érzelmeim perzselik. Ölelésedre mi örökre magába zár és minden rosszat feledtet. Simításodra mi az örök megnyugvást hozza el számomra. De nem ezek a legfontosabbak, hanem hogy érezzem közelséged és szereteted. Úgy vágyom erre, mint a hótakaró alatt tespedő virágok, mik a Nap első sugarai várják, hogy újra életre kelhessenek és zölddel boríthassák be a világot. Nem hallasz, nem látsz, de érezd vallomásom őszinte és tiszta. A rózsát kinyújtva várom gyönyörű ajkaidból feltörő, csilingelő hangokat, mik döntenek sorsom felől.