...a sok szex és gyilkosság összegyült mocska derékig ér majd, és akkor a sok szajha és politikus felnéz majd az égre, és így rimánkodik: "ments meg minket!"
én pedig lenézek, és azt suttogom:"nem"...
2009. március 11., szerda
2009. március 10., kedd
2009. március 9., hétfő
Köszönet
Elbámulok, találkozásunkkor mindig megnémulok szépségétől, kedvességétől, attól hogy milyen kedves hozzám. Ott állok némán és tehetetlenül, megbénít a csodálat. Még csak azt se tudom mondani, hogy köszönöm… Sajnálom, hogy életem egy merő rohanás és ezért nem tudok Veled több időt tölteni, sajnálom. Bárcsak egy kicsivel könnyebb életem lehetne. Bár ez sem igaz, életem könnyű, szinte bármire képes vagyok, mit igazán el akarok érni, de én Vele szeretnék lenni és nem a gondjaim megoldásán fáradozni…
Nem hiszi, hogy csodálom, pedig ő életem eddigi egyetlen fénypontja, egyetlen értelme, ő lett mindenem és ennek ellenére a tények nem ezt mutatják, hisz több időt töltök suliban, tanulással foglalkozva, munkába… Pedig nem ezt akarom, de muszáj, kötelesség és kötelességből cselekedni akaratod ellenére rossz…
Félek úgy látja nem törődök Vele, félek megunja néma énem ki még köszönetet sem képes mondani. Talán csak egy dolog vígasztal, az életben semmi sem lehet tökéletes, és ha választanom kéne, akkor én is a körülményeket rombolnám, mint sem a szerelmet. Legyenek csak a körülmények sérültek, hiányosak, de ne a szerelem, ne kettőnk kapcsolata.
Csak annyit szeretnék mondani Szerelemem, hogy köszönök mindent!
Nem hiszi, hogy csodálom, pedig ő életem eddigi egyetlen fénypontja, egyetlen értelme, ő lett mindenem és ennek ellenére a tények nem ezt mutatják, hisz több időt töltök suliban, tanulással foglalkozva, munkába… Pedig nem ezt akarom, de muszáj, kötelesség és kötelességből cselekedni akaratod ellenére rossz…
Félek úgy látja nem törődök Vele, félek megunja néma énem ki még köszönetet sem képes mondani. Talán csak egy dolog vígasztal, az életben semmi sem lehet tökéletes, és ha választanom kéne, akkor én is a körülményeket rombolnám, mint sem a szerelmet. Legyenek csak a körülmények sérültek, hiányosak, de ne a szerelem, ne kettőnk kapcsolata.
Csak annyit szeretnék mondani Szerelemem, hogy köszönök mindent!
2009. március 7., szombat
Összegzés
2009.03.05. 05:00 kellés, egy unalmas és fárasztó nap az iskolában, egy meg nem talált kiállítás, végezetül munka. Nem láttam msn-en a mai fiatalság pestisén. Felhívtam, mert sejtettem lehet hosszú ideig nem lesz lehetőségünk beszélni. Rosszkedvű volt. Majd feljött. Semmi változás. Majd távozás előtt pár pillanattal olyan tényt közöl mi eddig is pengeélen táncoló nyugodalmamat elsöpri, hirtelen távozik.
2009.03.06. Suli helyett irány az Oktogon és egy idegen iskola hol egy megnyitón kellett részt vennem. Találkozás egyik legjobb barátjával és annak barátnőjével, haverjával. Még 9 óra sem volt, de már részegek. Az ismeretlen lány folyamatos unszolása a dohányzásra azzal az indokkal, hogy egészséges. Megtudni ki mikor borotválkozott és nem, nem az arcán… Osztályfőnökünket ajándékkal lepik meg, naná hogy senki nem szándékszik elvállalni, majd én… Irány a munka, Kőbányán, hol nem bírom tovább és felhívom, még mindig letört. Munka közben Pyt és Vadi is keres. Munka tovább a Sasadi úton. Újra felhívom, végre boldognak hallom, hosszú beszélgetés és a vonal megszakadt, hiába a rengeteg próbálkozás eredménytelen. Vadi és Pyt ismét keresnek. Irány a Teke. Régi ismerős, valamiért pozitívan állt hozzám, túlságosan pozitívan… Menekülés… Vonaton egy ismerős, rossz állapotban, pátyolgatás.
2009.03.07. Reggel. Fehér plafont bámulom. Az időjárás zord, hideg, esős, szél marcangol mindent, pont olyan mint én belülről. Érzem, nincs rám szükség, senkinek és semminek. Próbálok segíteni, de nem kérnek belőle, nem próbálnak segíteni, mert nem látják hogy kell, vagy csak egyszerűen nem érdekli őket. Nincs rám szükség, nem hiányzok sehonnan és senkinek. Mementóként hatok, de csak árnyként maradok meg. Érezni teljes szükségtelenséged, nincs is annál rosszabb. Nincs értelem, nincs ok, nincs cél, nincs semmi. Csak te egyedül, de magadnak már nem élsz, mert számodra más fontosabb, mint saját magad. Fekszel, bámulod a fehér plafont az időjárást mi lelkedre emlékeztet, oldalra fordulsz, a tigrisre nézel, de már ő sem segít. Munka. Bogi keres. Még mindig nem tudom eléri őt. Vajon mi történt? Talán csak a telefonja merült le, de akkor miért nem keres másikról. Baleset érte? Talán tényleg nincs szükség rám. Mozi (Watchmen). 23:30 a filmről kijövet észlelem 3 vagy 4 nem fogadott hívás egy fura számról… Talán ő? Már csak egy napot kell túlélnem.
2009.03.06. Suli helyett irány az Oktogon és egy idegen iskola hol egy megnyitón kellett részt vennem. Találkozás egyik legjobb barátjával és annak barátnőjével, haverjával. Még 9 óra sem volt, de már részegek. Az ismeretlen lány folyamatos unszolása a dohányzásra azzal az indokkal, hogy egészséges. Megtudni ki mikor borotválkozott és nem, nem az arcán… Osztályfőnökünket ajándékkal lepik meg, naná hogy senki nem szándékszik elvállalni, majd én… Irány a munka, Kőbányán, hol nem bírom tovább és felhívom, még mindig letört. Munka közben Pyt és Vadi is keres. Munka tovább a Sasadi úton. Újra felhívom, végre boldognak hallom, hosszú beszélgetés és a vonal megszakadt, hiába a rengeteg próbálkozás eredménytelen. Vadi és Pyt ismét keresnek. Irány a Teke. Régi ismerős, valamiért pozitívan állt hozzám, túlságosan pozitívan… Menekülés… Vonaton egy ismerős, rossz állapotban, pátyolgatás.
2009.03.07. Reggel. Fehér plafont bámulom. Az időjárás zord, hideg, esős, szél marcangol mindent, pont olyan mint én belülről. Érzem, nincs rám szükség, senkinek és semminek. Próbálok segíteni, de nem kérnek belőle, nem próbálnak segíteni, mert nem látják hogy kell, vagy csak egyszerűen nem érdekli őket. Nincs rám szükség, nem hiányzok sehonnan és senkinek. Mementóként hatok, de csak árnyként maradok meg. Érezni teljes szükségtelenséged, nincs is annál rosszabb. Nincs értelem, nincs ok, nincs cél, nincs semmi. Csak te egyedül, de magadnak már nem élsz, mert számodra más fontosabb, mint saját magad. Fekszel, bámulod a fehér plafont az időjárást mi lelkedre emlékeztet, oldalra fordulsz, a tigrisre nézel, de már ő sem segít. Munka. Bogi keres. Még mindig nem tudom eléri őt. Vajon mi történt? Talán csak a telefonja merült le, de akkor miért nem keres másikról. Baleset érte? Talán tényleg nincs szükség rám. Mozi (Watchmen). 23:30 a filmről kijövet észlelem 3 vagy 4 nem fogadott hívás egy fura számról… Talán ő? Már csak egy napot kell túlélnem.
2009. március 6., péntek
AIDS/HIV
Az emberiség büntetése, és nem tennének ellene csak az ellenszert keresik, talán okkal nem találják…
Megérzett érzelmek
Mellettem mindenki más akar lenni, mellettem mindenki más életet akar élni, mellettem senki sem boldog. A rothadó fekélyes világunkban az én meseszerű, gyerekes és már-már túlzottan szentimentális világom taszító. Próbálok a tökéletességre törekedni, még nem értem el, és ezért ha elérem, akkor azért lesz rajtam mindig valami kifogásolható. Hogy lehetnék boldog, ha mellettem mindenki máshová, mással, másképp vágyik… „nem szabadna megkapnom az élettől” és ezzel örökre elvesztem saját boldogságom is…
2009. március 5., csütörtök
Búcsú
Mindig is azt hittem szükségem van segítségre. Azonban hiába is gondoltam ezt, be kell látnom, hogy nem számíthatok senkitől segítségre. Vannak kinek gondjai túlmutatnak az én problémáimon, miket már réges-rég kirekesztettem, és van ki a kisebb gonddal sem bír el. Nem maradt semmi, minden felül kerekedtem az-az egy, hogy várok valamire, mit sosem kaphatok meg.
Mereven, megfeszített testtel megállni egy hűvös, ködös reggelen. Egy végsőt nyelni, mi a folyamatot láncreakcióban elindítja. Lassan mély levegőt szívni. Érezni ahogy a kitágult orrlyukakon a reggeltől még csípős levegő hírtelen szétárad a tüdőben. Elszántan tekinteni a távolba, a távolba hova sohasem juthatsz el, megnézni még egyszer, még egyszer utoljára és ordítani. Megpróbálni egy utolsó hangorkánnal mi a torkodon kifér, letaszítani az isteneket, de már akkor tudod kudarcod, még mielőtt elkezdted volna. Ordításod dühöt áraszt, mi könnyedén eltörli fájó érzéseid mik hajthatatlanul vágyakoznak azután mit az istenek örökre megvontak tőled, pedig te csak azt hitted próba, csak egy rövid ideig tartó próba, minek végeztével a hős megkapja méltó jutalmát, de nem. Ez nem próba, ez egy teher. Egy örök és lemoshatatlan teher. Gyors légzések sora következik, mik a düh csillapítására törnek sikeresen. Nem marad semmi csak te. A maró érzéseidre a lelkedben keltett orkán súlyos köveket görgetett. Eltemetve, de sajnos nem örökre. végeztél. Már nem akarod, hogy segítsenek, nem vággyol szeretetre, törődésre. Hisz minek vágynál, ha soha senki nem hallgat meg és soha senki sem akarja, hogy meghallgasd. Maradj eszköz, egy báb csupán, test mivel bármit megtehetnek és légy saját magad őrzője. Ne várj segítségre, szeretetre, törődésre, bizalomra mert fölösleges…
Tökéletes búcsú, hogy három nap alatt felemésszem magam…
Mereven, megfeszített testtel megállni egy hűvös, ködös reggelen. Egy végsőt nyelni, mi a folyamatot láncreakcióban elindítja. Lassan mély levegőt szívni. Érezni ahogy a kitágult orrlyukakon a reggeltől még csípős levegő hírtelen szétárad a tüdőben. Elszántan tekinteni a távolba, a távolba hova sohasem juthatsz el, megnézni még egyszer, még egyszer utoljára és ordítani. Megpróbálni egy utolsó hangorkánnal mi a torkodon kifér, letaszítani az isteneket, de már akkor tudod kudarcod, még mielőtt elkezdted volna. Ordításod dühöt áraszt, mi könnyedén eltörli fájó érzéseid mik hajthatatlanul vágyakoznak azután mit az istenek örökre megvontak tőled, pedig te csak azt hitted próba, csak egy rövid ideig tartó próba, minek végeztével a hős megkapja méltó jutalmát, de nem. Ez nem próba, ez egy teher. Egy örök és lemoshatatlan teher. Gyors légzések sora következik, mik a düh csillapítására törnek sikeresen. Nem marad semmi csak te. A maró érzéseidre a lelkedben keltett orkán súlyos köveket görgetett. Eltemetve, de sajnos nem örökre. végeztél. Már nem akarod, hogy segítsenek, nem vággyol szeretetre, törődésre. Hisz minek vágynál, ha soha senki nem hallgat meg és soha senki sem akarja, hogy meghallgasd. Maradj eszköz, egy báb csupán, test mivel bármit megtehetnek és légy saját magad őrzője. Ne várj segítségre, szeretetre, törődésre, bizalomra mert fölösleges…
Tökéletes búcsú, hogy három nap alatt felemésszem magam…
Remény
Sosem írok ok nélkül. A reggel fáradtan és rosszul kezdődött, ehhez még a tegnap élményei és érzései is hozzá csatolódtak…
Nem ismer. Nem ismer, mert nincs időnk, de ha van akkor sem szándékozom szétrombolni az idillt. Nem ismer, mert nem beszélek, félek minden egyes mondatom és gondolatom következményétől.
Mi változott? Éltem hidegen, kedves szavak, lágy ölelések nélkül magányosan. Éltem hazug szerelemben magányosan. És most? Egyedül kelek, egyedül megyek-jövök, egyedül fekszem…
Bíráskodnak, elítélnek, elítélnek olyanok kiknek élte szenny, de még is szükségem van rájuk, mert létük nélkül eltűnne mindaz miért élek.
Beszélni és beszélni ez az mi az embereknek már olyan jól megy. Mondani bármit lehet. Tudják, hogy képesek a hazugságra és élnek is vele. Szavuk hitelt vesztett.
Hol vannak a vérszopók, a démonok, a hősök és az angyalok? Itt. Mindenki itt van ugyanúgy, mint rég.
Vérszívók a mi vezetőink, kik minden egyes nap, minden egyes lélegzetvételükkel szívják a vérünk. Akadályaik elénk gördítik, mi küzdünk meg velük helyettük.
Minden egyes sikátorban ott lapulnak ők, kik megkeserítik életünk, ők a démonok, kik mégis meghatározzák életünk. Ha valaki nem találkozik a maga démonával, démonaival akkor nem is tudja ki önmaga.
A hősök kiket manapság már csak lousereknek neveznek.
Angyalok születnek, de az emberek kegyetlenül megkínozva a mocsokba sújtják őket.
A Constantinban azt hiszem én Gabriel angyal mellé álltam volna. Az emberek ismerjék meg mi az a szenvedés, a nélkülözés, a fájdalom, a veszteség, ne amiatt sírjanak, hogy nincs plazma Tv, HBO, internet. És a szavak ne a hazugság csíráját hordozzák már születésük előtt.
Világégés, más már nem segíthet az eltunyult, elkényelmesedett, de leginkább elkorcsosult erkölcsű emberiségen.
Próbálok vigyázni más emberek életére, elveire, álmaira, de az élet mikor vigyáz rám? Mondhatnám, hogy mostantól nem, én sem vigyázok senkire, de nem tehetem, nem tudom megtenni. Hozzá tartozik elveimhez és azt várom el másoktól, mint magamtól, de hiába… Pedig nem hiszem, hogy különleges lennék. Csak gondolom a sekélyebb utak mindig a könnyebbek, és ki ne szeretne könnyen élni még ilyen áron is?
Hallom fülem csengését (csöngését:D), ahogy dobhártyám beszakad az embertelen mennyiségű féreg hazug szavát hallva.
Látom a tökéletes sötétséget, mit szemeimből patakokban folyó vér okoz a rettenthetetlen szemérmetlenséget látván.
Érzem ereim szétszakadását, a fröcsögő vérben eláramló erőm és lelkem távolodását az erkölcstelenséget érzékelvén, elszenvedvén.
Hazug szerelmem vígadott a véget látván, hisz ha nem is sikerült letépnie, de legalább megtépte szárnyaim. Tévedett, erősebbek lettek, mint valaha. Már érzem, nincs oly erő, mi képes lenne leszakításukra, mert bármi is történjék én csak a jóra törekszem és ez számít egyedül, nem az elszenvedett kínok végtelen halma.
Reményem, bizalmam, szerelmem, életem most egy személybe fektetem, Ő kiért élek és halok, remélem nem hiába. Remélem, Tőle megkapom mindazt a szeretetet, mit idáig az élet megvont tőlem, a megtörésem céljából. Érte küzdöttem, most elértem.
„Mennyit ér az ember ha bűntelen, de gyenge?”
Nem ismer. Nem ismer, mert nincs időnk, de ha van akkor sem szándékozom szétrombolni az idillt. Nem ismer, mert nem beszélek, félek minden egyes mondatom és gondolatom következményétől.
Mi változott? Éltem hidegen, kedves szavak, lágy ölelések nélkül magányosan. Éltem hazug szerelemben magányosan. És most? Egyedül kelek, egyedül megyek-jövök, egyedül fekszem…
Bíráskodnak, elítélnek, elítélnek olyanok kiknek élte szenny, de még is szükségem van rájuk, mert létük nélkül eltűnne mindaz miért élek.
Beszélni és beszélni ez az mi az embereknek már olyan jól megy. Mondani bármit lehet. Tudják, hogy képesek a hazugságra és élnek is vele. Szavuk hitelt vesztett.
Hol vannak a vérszopók, a démonok, a hősök és az angyalok? Itt. Mindenki itt van ugyanúgy, mint rég.
Vérszívók a mi vezetőink, kik minden egyes nap, minden egyes lélegzetvételükkel szívják a vérünk. Akadályaik elénk gördítik, mi küzdünk meg velük helyettük.
Minden egyes sikátorban ott lapulnak ők, kik megkeserítik életünk, ők a démonok, kik mégis meghatározzák életünk. Ha valaki nem találkozik a maga démonával, démonaival akkor nem is tudja ki önmaga.
A hősök kiket manapság már csak lousereknek neveznek.
Angyalok születnek, de az emberek kegyetlenül megkínozva a mocsokba sújtják őket.
A Constantinban azt hiszem én Gabriel angyal mellé álltam volna. Az emberek ismerjék meg mi az a szenvedés, a nélkülözés, a fájdalom, a veszteség, ne amiatt sírjanak, hogy nincs plazma Tv, HBO, internet. És a szavak ne a hazugság csíráját hordozzák már születésük előtt.
Világégés, más már nem segíthet az eltunyult, elkényelmesedett, de leginkább elkorcsosult erkölcsű emberiségen.
Próbálok vigyázni más emberek életére, elveire, álmaira, de az élet mikor vigyáz rám? Mondhatnám, hogy mostantól nem, én sem vigyázok senkire, de nem tehetem, nem tudom megtenni. Hozzá tartozik elveimhez és azt várom el másoktól, mint magamtól, de hiába… Pedig nem hiszem, hogy különleges lennék. Csak gondolom a sekélyebb utak mindig a könnyebbek, és ki ne szeretne könnyen élni még ilyen áron is?
Hallom fülem csengését (csöngését:D), ahogy dobhártyám beszakad az embertelen mennyiségű féreg hazug szavát hallva.
Látom a tökéletes sötétséget, mit szemeimből patakokban folyó vér okoz a rettenthetetlen szemérmetlenséget látván.
Érzem ereim szétszakadását, a fröcsögő vérben eláramló erőm és lelkem távolodását az erkölcstelenséget érzékelvén, elszenvedvén.
Hazug szerelmem vígadott a véget látván, hisz ha nem is sikerült letépnie, de legalább megtépte szárnyaim. Tévedett, erősebbek lettek, mint valaha. Már érzem, nincs oly erő, mi képes lenne leszakításukra, mert bármi is történjék én csak a jóra törekszem és ez számít egyedül, nem az elszenvedett kínok végtelen halma.
Reményem, bizalmam, szerelmem, életem most egy személybe fektetem, Ő kiért élek és halok, remélem nem hiába. Remélem, Tőle megkapom mindazt a szeretetet, mit idáig az élet megvont tőlem, a megtörésem céljából. Érte küzdöttem, most elértem.
„Mennyit ér az ember ha bűntelen, de gyenge?”
2009. február 25., szerda
A hitszegő
Azt mondtam, írtam, hogy nem írok többet, hát tessék, először rendszerem hágom át most pedig szavam. Azonban az újbóli írás, és az ismeretlen rendszeres olvasóm, és az értetlenség és félelem mit kiváltott a „legutolsó” bejegyzésem, arra ösztökélt, hogy most mégis írjak valamit…
Most inkább csak idézgetni fogok és kommentálni.
Kínai univerzisták
„Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet – azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki nem képes
megküzdeni.”
Azért csak módjával…
„Légy kevésbeszédű! A szélvihar nem tart éjszakától reggelig. a zivatar nem tombol egész napon át. Ég és Föld tehát rövid ideig cselekszik. Légy kevésbeszédű.”
Már a cica is elvitte a nyelvem…
„Az ember születésekor lágy és hajlékony. Halála után kemény és merev. Minden növény születésekor lágy és hajlékony. Pusztulása után kemény és merev. Ezért minden, ami az élet követője – lágy és hajlékony. Minden ami a halál követője – kemény és merev.”
Én már életemben is merev vagyok…
Zsidó-keresztény szerzők
„Sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj, pedig az egyedülvalónak, ha elesik, nincsen aki felemelje. Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek. Az egyedülvaló pedig mi módon melegedhet meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
Voltam már egyedül földön és felkeltem az ember képes rá, de közben elveszíti a kapcsolatra való képességét, találtam valakit vagy ő találtam rám nem tudom és szeretném, ha örökre mellettem maradna és vigyázna rám és én újra megtudjak nyílni…
Buddha és követői
„Egy régi kétség mardos engem egyre: hogy mily sors vár az emberre, ha meghal? Némelyek azt mondják: Van másvilág is. Mások meg azt mondják: semmi sincsen. Adj választ erre. Tárd fel ezt előttem.” „Az istenek is vitatkoznak rajta. Nehéz kérdés ez. Bonyolult. Nagyon mély. Ne kívánd tőlem, hogy feleljek erre. Ritkák között is ritka, aki érti, s megértése az érvelés felett áll.”
Köszönöm…
Modern ezoterikusok
"Ha a szexualitásból kiirtják a szellemet, akkor a nemiség holteste megfertőzi rothadásos bűzével az egész civilizációt.”
Megtörtént…
„Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.”
Mondjon le! transzparensekkel tiltakozzunk az emberiség ellen…
„Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek.”
Már késő…
Leginkább az én Rékám figyelmébe ajánlanám ezt az irkálmányt, ne félj, csak azt próbálom elmondani, hogy szükségem van Rád és a segítségedre, hogy megnyílhassak fesztelenül és félelem nélkül. Azt, hogy nem tudom kivagyok talán ő…
Most inkább csak idézgetni fogok és kommentálni.
Kínai univerzisták
„Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet – azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki nem képes
megküzdeni.”
Azért csak módjával…
„Légy kevésbeszédű! A szélvihar nem tart éjszakától reggelig. a zivatar nem tombol egész napon át. Ég és Föld tehát rövid ideig cselekszik. Légy kevésbeszédű.”
Már a cica is elvitte a nyelvem…
„Az ember születésekor lágy és hajlékony. Halála után kemény és merev. Minden növény születésekor lágy és hajlékony. Pusztulása után kemény és merev. Ezért minden, ami az élet követője – lágy és hajlékony. Minden ami a halál követője – kemény és merev.”
Én már életemben is merev vagyok…
Zsidó-keresztény szerzők
„Sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj, pedig az egyedülvalónak, ha elesik, nincsen aki felemelje. Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek. Az egyedülvaló pedig mi módon melegedhet meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
Voltam már egyedül földön és felkeltem az ember képes rá, de közben elveszíti a kapcsolatra való képességét, találtam valakit vagy ő találtam rám nem tudom és szeretném, ha örökre mellettem maradna és vigyázna rám és én újra megtudjak nyílni…
Buddha és követői
„Egy régi kétség mardos engem egyre: hogy mily sors vár az emberre, ha meghal? Némelyek azt mondják: Van másvilág is. Mások meg azt mondják: semmi sincsen. Adj választ erre. Tárd fel ezt előttem.” „Az istenek is vitatkoznak rajta. Nehéz kérdés ez. Bonyolult. Nagyon mély. Ne kívánd tőlem, hogy feleljek erre. Ritkák között is ritka, aki érti, s megértése az érvelés felett áll.”
Köszönöm…
Modern ezoterikusok
"Ha a szexualitásból kiirtják a szellemet, akkor a nemiség holteste megfertőzi rothadásos bűzével az egész civilizációt.”
Megtörtént…
„Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.”
Mondjon le! transzparensekkel tiltakozzunk az emberiség ellen…
„Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek.”
Már késő…
Leginkább az én Rékám figyelmébe ajánlanám ezt az irkálmányt, ne félj, csak azt próbálom elmondani, hogy szükségem van Rád és a segítségedre, hogy megnyílhassak fesztelenül és félelem nélkül. Azt, hogy nem tudom kivagyok talán ő…
Fakó zarándok
Köpenye ölelő éjszaka,
csizmája suhanó szellő.
Tekintete halott akarat,
hangja néma erő.
Arcát eső takarja,
léptei nehéz ólmok.
Életét halál akarja,
céljai végtelen ormok.
Mondjam azt, hogy átok,
míg meg nem áll?
Inkább várok,
még a halál magához ránt.
Egyedül, házát keresi,
hol mindent meglel mi ő.
Létét fájdalom verdesi,
minden mi nem ő.
Nyugalomért esedez,
békéért imádkozik.
Az utak máshová vezetnek,
akaratlanul könnyezik.
Önmaga lázad,
pedig csak a régi.
Mindenki ellene árad,
élete mintája égi.
Hűtlenek az emberek,
mindenhez és magukhoz.
Élvezetet nyernek,
és utat a pokolhoz.
A pokol nem kín,
nem fájdalmak háza.
Csupán lelkük kín,
lelkük elvesztése ára.
Házat talált,
őrülten vigadozott.
Az ember már hátrált,
élete újra hanyatlott.
Újra útra kél,
kétellyel szívében.
Ismét cél ér
gondolatok fejében.
Higgyen e,
az új ház hívó szavának.
Engedjen e,
az új érzések halmának.
A múlt halványul,
üszkös ház csupán.
Az élet újra dúl,
a varjú hangja halovány.
Boldogság élete,
nem bántja bánat.
Csupán időn függ léte,
háza nem kér árat.
Köpenye ölelő éjszaka,
csizmája suhanó szellő.
Tekintete halott akarat,
hangja néma erő.
Arcát eső takarja,
léptei nehéz ólmok.
Életét halál akarja,
céljai végtelen ormok.
Mondjam azt, hogy átok,
míg meg nem áll?
Inkább várok,
még a halál magához ránt.
Egyedül, házát keresi,
hol mindent meglel mi ő.
Létét fájdalom verdesi,
minden mi nem ő.
Nyugalomért esedez,
békéért imádkozik.
Az utak máshová vezetnek,
akaratlanul könnyezik.
Önmaga lázad,
pedig csak a régi.
Mindenki ellene árad,
élete mintája égi.
Hűtlenek az emberek,
mindenhez és magukhoz.
Élvezetet nyernek,
és utat a pokolhoz.
A pokol nem kín,
nem fájdalmak háza.
Csupán lelkük kín,
lelkük elvesztése ára.
Házat talált,
őrülten vigadozott.
Az ember már hátrált,
élete újra hanyatlott.
Újra útra kél,
kétellyel szívében.
Ismét cél ér
gondolatok fejében.
Higgyen e,
az új ház hívó szavának.
Engedjen e,
az új érzések halmának.
A múlt halványul,
üszkös ház csupán.
Az élet újra dúl,
a varjú hangja halovány.
Boldogság élete,
nem bántja bánat.
Csupán időn függ léte,
háza nem kér árat.
2009. február 24., kedd
Az élet árnyékában
Szabályokat alkottam, majd felrúgtam őket… Pedig saját rendszeremre, elveimre vigyázni szoktam. Felrúgtam mert nem volt mit írnom, elöntött valami, valami amit csak egyszerűen szerelemnek neveznek az emberek. De az emberek számára ez egy újra és újra megismétlődő folyamat, érzés, de ha már nem egy hanem több és még több sokasodig egymás után akkor értékét elveszti. Ez így egyszerűen és tisztán hangzik, pedig nem az. Mi van ha valaki megtartotta szerelmét és várt majd mikor rálelt kiderült a párja nem… Na ekkor mi történik? Nem engedi el mert rá várt, számára ő az élet, ő a minden. De minden egyes percben mikor a múlt árnyéka feldereng, vagy csak a magány kósza szele is éri ez a rossz érzés égeti, égeti és engedni nem hagyja… de miért? Már rég engedné, hagyná, had fusson, nem akar szenvedni, boldog akar lenni, mert van rá oka és lehetősége. De ezt a végtelenbe nyúló fejtegetést most lezárom, és ezzel utolsó bejegyzésem is elkészült. Miért adnék ezzel a bloggal bárkinek a kezébe fegyvert ellenem? Számomra bővel elég, ha teljesítem a körülöttem élők kívánságait, próbálok életben maradni, próbálok élővé válni. Miközben mások sanyarú sorsán segítve szép lassan elsorvadok. A világ a legjobb és legnagyszerűbb játszótér, de a játékosai az emberek elrontották és egy óriási mókuskereket csináltak belőle. Kétlem, hogy bárki is olvasná, vagy figyelne rám, akit érdeklek azzal úgy is beszélek és tud mindent, mit tudhat rólam egy ember. Bár a szám nem rúg kettő fölé, de akár az egy is elég lenne, ha mellettem lenne és segítene… Hiába hajtogatom, a harcost, a hőst, de ők csak úgy élnek és léteznek, ahogy én belülről roskadok és sorvadok egyre össze…
2009. február 3., kedd
13
1. fejzet 3. ciklus 8. nap
Még mindig a tehetetlenség fogságában. Ma találkoznom kellett volna Vele, fontos lett volna, hiányzik… 01. 03.-áján jöttünk össze, azaz ha megfelelően tekintünk a számokra 13. Mind a ketten 13.-án születtünk. És ma találkoztunk volna 13szorra pont azon a napon, mikor kerek 1 hónaposak leszünk… De nem. Félek keveset adok, nyújtok Neki. Most sorolhatnám a kifogásokat, suli, munka, érettségi, jelentkezés… de ezek mind a csak kifogások. Többet akarok Vele lenni, többet. És végre már nem a körülményekbe kellene beleölnöm az energiám, hanem Belé. Hisz őt szeretem és nem a megteremtett, létrehozott körülményeket, azokat mind Neki próbálom teremteni, hogy lássa… pedig fölösleges… nem ez számít… És most is miről beszélek? Az egészek negatív hangja. De miért? Csak ez van bennem? Nem hiszem… Remélem nem… Eltelt egy idő egy hosszabbka idő mi csak egy pillanatnak tűnt, mintha csak tegnap találkoztunk volna először, de érzem a részemmé vált.
Még mindig a tehetetlenség fogságában. Ma találkoznom kellett volna Vele, fontos lett volna, hiányzik… 01. 03.-áján jöttünk össze, azaz ha megfelelően tekintünk a számokra 13. Mind a ketten 13.-án születtünk. És ma találkoztunk volna 13szorra pont azon a napon, mikor kerek 1 hónaposak leszünk… De nem. Félek keveset adok, nyújtok Neki. Most sorolhatnám a kifogásokat, suli, munka, érettségi, jelentkezés… de ezek mind a csak kifogások. Többet akarok Vele lenni, többet. És végre már nem a körülményekbe kellene beleölnöm az energiám, hanem Belé. Hisz őt szeretem és nem a megteremtett, létrehozott körülményeket, azokat mind Neki próbálom teremteni, hogy lássa… pedig fölösleges… nem ez számít… És most is miről beszélek? Az egészek negatív hangja. De miért? Csak ez van bennem? Nem hiszem… Remélem nem… Eltelt egy idő egy hosszabbka idő mi csak egy pillanatnak tűnt, mintha csak tegnap találkoztunk volna először, de érzem a részemmé vált.
2009. február 2., hétfő
2009. február 1., vasárnap
Üres vasárnap
1. fejzet 3. ciklus 6. nap
Még mindig ágyban, már-már dühít állapotom és tehetetlenségem. Annyira jó velem, annyira kedves, annyira szeret, mivel érdemelhettem ezt ki?
Még mindig ágyban, már-már dühít állapotom és tehetetlenségem. Annyira jó velem, annyira kedves, annyira szeret, mivel érdemelhettem ezt ki?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
