Köszönet

Elbámulok, találkozásunkkor mindig megnémulok szépségétől, kedvességétől, attól hogy milyen kedves hozzám. Ott állok némán és tehetetlenül, megbénít a csodálat. Még csak azt se tudom mondani, hogy köszönöm… Sajnálom, hogy életem egy merő rohanás és ezért nem tudok Veled több időt tölteni, sajnálom. Bárcsak egy kicsivel könnyebb életem lehetne. Bár ez sem igaz, életem könnyű, szinte bármire képes vagyok, mit igazán el akarok érni, de én Vele szeretnék lenni és nem a gondjaim megoldásán fáradozni…
Nem hiszi, hogy csodálom, pedig ő életem eddigi egyetlen fénypontja, egyetlen értelme, ő lett mindenem és ennek ellenére a tények nem ezt mutatják, hisz több időt töltök suliban, tanulással foglalkozva, munkába… Pedig nem ezt akarom, de muszáj, kötelesség és kötelességből cselekedni akaratod ellenére rossz…
Félek úgy látja nem törődök Vele, félek megunja néma énem ki még köszönetet sem képes mondani. Talán csak egy dolog vígasztal, az életben semmi sem lehet tökéletes, és ha választanom kéne, akkor én is a körülményeket rombolnám, mint sem a szerelmet. Legyenek csak a körülmények sérültek, hiányosak, de ne a szerelem, ne kettőnk kapcsolata.
Csak annyit szeretnék mondani Szerelemem, hogy köszönök mindent!