Hetek óta...

Szeretnék írni, ha már lehetőségem sincs arra hogy bárkivel is beszéljek, szeretnék, de ha írok mindig megbántás lesz a vége. Érdekes. Ha valaki megbánt engem és én ezt szóvá teszem akkor én leszek a bántalmazó. Az emberek elmennek mellettem mintha egy senki lennék és ez így van jól, de ha ezt egy hozzád közel álló teszi? A legközelebb álló? Az már nem igazán van rendjén. Elgondolkozol. Érdemes volt e mindaz az áldozat, megpróbáltatás, fáradtság mit érte tettél és akkor ott úgy érzed nem mert semmi sincs viszonozva. Csak egy kihasznált, kifordított kis senki lettél. Képtelen vagyok hozzá szokni ahhoz a gondolathoz, hogy hiába is teszek meg bármi akármilyen jó is vagyok akkor sem kapom meg azt a minimális figyelmet mi a létszükséglethez lenne elegendő. Vajon miért van ez? Miért nem néz még csak felém sem, miért nem hoz bármilyen áldozatot? Még ha könyörögve kérem akkor is elutasít. A szívem megszakad… és ő nem látja… Ezért a bejegyzését is én leszek a bűnös a hibás, a rossz. Pedig csak az érzéseim írom le. Ő azt mondja szeret, ő azt írja hideg én azt látom elvan magában, nélkülem. Fáj, fáj minden egyes gondolat, minden egyes érzés mert én szeretem, én tényleg a véremet adnám, de azt érzem hiába is halnék érte, választ se kapnék. Csak írnám és írnám tovább, de egyre mélyebbre süllyednék és a fájdalom csak nőne és nőne. Nevetni akarok, nevetni mint régen, mindig és mindenen, bárhol és bármikor, de most ez nem megy. Felajánlottam lelkem, szívem és ő elvette, de nem gondozza, nem eteti, magára hagyta és most érzem, hogy most is fáj, bár lehet ő ismét csak dühös és dühöng hogy milyen hülye bunkó vagyok… Nem, nem értem. Szeretném szeretni, de ő nem hagyja, egyszerűen csak megfojtom kötődésemmel. Lehet még szabad akar lenni, de akkor miért mondta hogy örökre? És ha tényleg örökre gondolta akkor ez-az a állapot? Mert ha igen minden héten szépen lassan elhalálozom és végén hirtelen újjá élesztenek, és ebbe a folyamatba szép lassan beleörülök. Miért nem keresel, miért nem hívsz, miért nem veszed fel, miért??? Minden egyes pillanatban attól rettegek valami történt. Aztán látom blogodon a depresszív sorokat és elkeseredem, talán eszedbe sem jutottam. Azt hittem a szerelemben teljesedik ki az igazi boldogságom ezért nyugodt szívvel áldoztam fel mindenem, az álmaim, az életem, de csak egy árnyéklétet kaptam érte. Úgy érzem átvertek, én nem ezt adtam, én nem ezt érdemlem… Nem tettem semmit, semmi rosszat, minden odaadtam mim volt, mindent megtettem hogy boldogabb légy, mindent… Saját véremben fuldoklom mit a fájdalom ömleszt a torkomra, az elmém ordít hogy küzdj ellene, de a szívem megszakad ha csak egy pillanatra is elfordulok képe elől a lelkemben. Ő lett a kezdet és a vég, én tudom. Talán már csak neki kéne megértenie, hogy egy szerencsétlen pára léte függ az ő kedvétől. Ha azt mondom hiszek Istenben kinevet, ha azt mondom megvetem a bagót rágyújt, ha azt mondom rá vártam idáig, hülyének tart, miért nem éltem eddig az életem, mint minden „normális” ember. Mert akkor soha nem találkozunk. Ez az én sorsom, ez az én keresztem, ez vagyok én fogadj el! Én képes vagyok bármi megtenni érted, megváltozni érted! Te miért nem nyújtod ki felém a kezed?

Én is...

http://www.youtube.com/watch?v=l7bpFWzoyeg

Szenvedsz vagy meghalsz

Láttál már végzetet bekövetkezni?
Láttál már sorsot beteljesülni?
Láttál már életedben bármit is?
Igen, talán még többet is.

Burjánzó értelmetlen erőszakot,
elfajult, erkölcstelen világot.
A művészet haldoklását,
az élet fakulását.

Mindenki ül és hallgat,
rabigát verni tanulnak.
A halál felé fejlődni,
a poklot bölcsen építeni.

Mindenki alkot, teremt,
mintha isten lenne idelent.
Páran fejet hajtanak, tűrnek,
eladják életüket és sírnak.

Gyorsan felnő mindenki,
de nem viselkedik úgy senki.
Játékukkal nem okoznak mást
csak fájdalmat.

Senki se látja a vért,
senki se hallja a kínt.
Stricik élnek,
emberek éheznek.

Kurvák nevetnek,
pondrók élveznek.
Vicsorít a farkas,
maró dühe nyaldossa.

Őrjöngve pusztít,
boldogan tisztít.
Tisztasága múlik,
élete hanyatlik.

( Ezt nem szerettem volna kirakni…)

A matek szánalma

Hogy áll a szád?
Tán deriváltál?
Ne csorogjon a nyál,
inkább igyál!

Ha már nem megy,
és a jegyed is már csak egy,
tovább ne értetlenkedj.
Tedd a dolgod és cselekedj.

Minek sikítsz?
Az egész csak vicc.
Nem jön több fritz,
ahogy gázcsapot sem nyitsz.

Szánalmam nyögöm,
nyomorom nyöszörgöm.
Tudás a börtönöm,
semmit sem böfögöm.

Ha már nem megy a köbgyök.
Lenéznek az ökrök,
elhiszed hogy a fejed egy tök.
Akkor én már csak röhögök.

Szóljatok hogy elég,
mert ez már nem ér.
Hajdan büszkeségem élt,
most saját levében ég.

Elvesztem

Hallok, nézek, érzem elvesztem,
már nem testemben létezem.
Szívem elvágyik,
elmém elmászik.

Valahol utam során,
tévedtem tán?
Nem tudom,
elszállt a nyugalom.

Bőr hurok a nyakamon.
Nézem simogatom
végén a fém darabot,
ő sem ad nyugalom falatot.

Nyakamon rozsda folt,
büszkeségen fekély folt.
Kong a harang,
Fehérlik a haj.

Eldobtam üres béklyóm,
velehalt a büszke sólyom.
Elveszett az igaz,
helyette burjánzik a gaz.

Megvetés, irigység,
megtört az irdatlan ég.
Dühödt erőt ad, mi megköti kezemet,
erőt mi kifordít, s betemet.

Nem marad utána más,
csak néma üresség, vágyakozás.
Pusztító tűz kél a szememben
pusztán érted ég édes szerelmem.

Átérezni...

Leonard Cohen : Hallelujah

I've heard there was a secret chord

That David played, and it pleased the Lord

But you don't really care for music, do you?

It goes like this

The fourth, the fifth

The minor fall, the major lift

The baffled king composing Hallelujah

Hallelujah

Hallelujah
Hallelujah

Hallelujah

Your faith was strong but you needed proof

You saw her bathing on the roof

Her beauty and the moonlight overthrew you

She tied you

To a kitchen chair

She broke your throne, and she cut your hair

And from your lips she drew the Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

You say I took the name in vain

I don't even know the name

But if I did, well really, what's it to you?

There's a blaze of light

In every word

It doesn't matter which you heard

The holy or the broken Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

I did my best, it wasn't much

I couldn't feel, so I tried to touch

I've told the truth, I didn't come to fool you

And even though

It all went wrong

I'll stand before the Lord of Song

With nothing on my tongue but Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah, Hallelujah

Hallelujah

Érdemes lefordítani, mert nagyon szép és tanulságos maga a szöveg is, de gondolom nem mindenki érti és beszéi tökéletsen az angolt, ahogy én sem ezért a fordítást is melléklem.

Gallai Péter fordítása

Most hallom, hogy szól egy titkos akkord,

mit Dávid játszott, s az Úrnak szólt,

de nem hiszem, hogy ez a zene érdekel téged.

A négy után jön az ötödik,

a moll szűkített, a dúr kinyit,

a király zavartan írja: halleluja...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

A hited erős, de a biztosat vártad,

mikor a tetőn őt ázni láttad,

a lány szépsége megbabonázott.

Lekötözött egy konyhaszékre,

aztán hajadat nyírta még le,

s a szádból kihúzta, hogy halleluja...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Hiába vettem a számra nevét,

sose tudhattam, hogy mi az a név,

s ha tudtam is, mondd, mit jelent neked?

A fény ragyogása van minden szóban,

már az se fontos, hogy melyiket mondtam,

szent volt, vagy hamis a halleluja?

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Én megtettem mindent: ennyit tehettem;

nem éreztem: tehát megérintettem,

az igazat mondtam és nem hazudtam, értsd meg.

Kicsit rosszabb volt persze, mint lehetett várni,

az Ének Istene elé fogok állni,

ajkamon semmi mással: halleluja!

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu...

Halleluja, halleluja! Halleluja, hallelu-ja!

Küldetés

"Csak mint vak eszköz teljesítem s várom,
Míg kidőlök s lesz más, kia helyemre álljon.
Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom."

Nem...

Nem így akartam befejezni a beszélgetést, szerettem volna feloldozást nyerni, hogy nyugodtan hajthassam fejem párnámra. De így... nem tudom mit gondoljak. Összeszorult gyomorral kuporogni, miközben könnyeim szelik át az arcom és teljes kéttségbeesésben révedni a nagy sötétségbe, fáj. Nem tudom, lehet nem látod, nem érzed, de én teljes szívemből szeretlek és olyan dolgokkal békéltem meg mik rémálmaimban sem kerültek elő. De meg tettem, megtörtént nem tudom hogy magától vagy pedig azért mert akartam, de egy biztos a szerelem és a szeretet erőt adott az egészhesz. Nem tudom mit akarok, csak nyugalmat szerettem volna, hogy megnyugodhassak, de sehogy sem sikerült elérnem, lehet az ölelésed segített volna semmi más. Viszont arra az ölelésre még 8 napig várnom kell vagy az örökkévalóságig ha nem érem meg.

Mindíg jöhet rosszabb

Kezdjük a száraz tényekkel 23-nap alatt 14 hívás. Ebből 1 Vadi, hogy hol vagyok, hívtak otthonról hogy haza e megyek munkából ebédelni és Réka visszahívott, hogy nem várt meg hanem haza ment. A többi pedig mind munka ügyben és hasonló segítség kérés végett ment végbe. Talán már ez is megmutatja, hogy nagyjából mire megy el a szabadidőm nagyrésze. Egyetem melett munka és nem jó kedvemből csinálom, igen lehet kihasználnak eközben, de akkor is szükségem van a pénzre miből füzetet veszek és írok, bérletet veszek mivel bejárok, borotvár mit néha kezembe veszek és így tovább, sőt még azokra az apróságokra is mikkel neked szerettem volna kedveskedni. Egyszerűen szükségem van a pénzre mert abból élek mint mindenki más, csak én nem a szüleimtől kapom a két szép szememért...
Pedig sokkal szívesebben csinálnék sok minden mást és igen nekem is szar. Én is érzek, nekem is fáj még ha nem is mondom, de megyek és nem kezdek el össze-vissza nyafogni, én is vagyok fáradt, de nem nyomom ki a telefont mert örülök ha végre valaki megszán és beszélget velem. És igen nekem is vannak gondjaim. Az hogy üvöltenek ha nem dolgozom mert egy semirekellő mihaszna vagyok és üvöltenek ha dolgozom mert egy béna fasz vagyok, üvöltenek ha segítséget kérek és üvöltenek ha segítek. Közben zajlik az egyetemi élet is, hol órákig ülök az előadásokon görnyedve, hogy kevésbé érezzem az előző napi munka sérüléseit és az álmosság se verjen le. Tele vagyok betegségekkel és fájdalmakkal, még kialudni sem tudom magam, csak 5 órákra ledőlni, itthon semmi nyugalmam semmi vállveregetés vagy bármi együtt érző szó, máshol sem volt így kívéve egy helyet, de most...
"ha lenne alkalmam változtatni valamin, hát az ez lenne. Sosem szabadott volna engednem, hogy beleszóljon az életembe."
Szóval igen, köszi ez nagyon jól esett...
Aztán meg nem is tudom mi értelme már ennek az egésznek, elhagyott a hittem vagy én hagytam el őt, esetleg a körülöttem lévők üldözték jó messzire.

Időméreg

"...hajdan egy törékeny csontú, csillogó szemű leány énekelt az ágya mellett. A lány nevét elfeledte már - pedig valaha csaknem nászágy lett abból az ágyból - de a dal vele maradt.

Elindult egy délutánban

ha vitorla se fehérlik

és észre sem vette az arcán lepergő könnycseppet. Harminc szívdobbanás - haja galambősz lett.

lehorgonyozni a Nagy-Vizeknél

kiinni őket fenékig.

Negyven szívdobbanás - arcában riasztóan mély árkokat vájt a rohanó Idő. Az a lány csak énekelt, szomorún...

Aztán tovább! Továbbhaladni

Vándor-vizekkel előre,

Ötven szívdobbanás - a hófehér haj csomókban hullott a földre.

míg fekete vérem a forrás.

nem gondolni az Időre!

Hatvan szívdobbanás - bőre megfakult, szemében vérerek kígyóztak, de ahova lesújtott, sikoltva hasadt a fém.

Hetven szívdobbanás. Senki sem látta a forgatag mélyén pergő-forgó, könnyes arcú aggastyánt: a Halál valódi arcát."

A Jedi visszatér ( :D )

Én azt hittem 260 Ft alatt lévő egyenleggel csak pár percet lehet telefonálni úgy 2-3-at de ez több volt mint 10 perc :D

Hát lényegében gondolom csak Te olvasod, igen TE, de ettől függetlenül úgy írok tovább mintha nem is neked írnék, de még is ;)

Szóval az egyetem...
nem tudom hogy kerültem oda, szerintem valamit elkavartak, nem érzem hogy ott lenne a helyem, én más világ vagyok, egy munkás paraszt, aki valahogy oda keveredett és most tuti kivéreztetnek a szadista "felsőbrendűek"

Bizalom, a bizalom az emberek számára mára csak egy bíztató, aprócska kis szó, de mivan ha valaki tényleg bízik és remél és a bizalmat úgy használja ahogy őt magát azt réges rég illenék?
Valószínűleg meglepetés...
Az életünk, döntéseink, elveink, érzelmeink néha ellentétesek, de akkor is képesnek kell lennünk a tisztán látásra. Úgy érzem egyre közelebb kerülök egy igaz hívő tökéletes példaképének a megvalósítására ( leszámítva azt hogy a harc, jó!!! :D ) annak ellenére hogy már réges rég akarva és akaratlanul is egyre csak távolodtam. Sosem ismertem könyörületet, megbánást, megbocsáltást, vagy akár csak esélyt adni másnak. Mindíg csak az erkölcs, a büszkeség. És most még is. Mindőn életem legfontosabb része, szembe került az emberrel kit alkottam, már nem voltam az a könyörtelen SS tiszt, csak egy szerelmes. De az érzés ettől még valós. A tényt kép követi, a képet pedig érzés. És ez az érzés a fájdalom volt, egy olyan fájdalom belül mi megnémított, pedig láttam ahogy üvölt és habzó szájjal dühöng valaki. És létezésem óta megingathatatlannak hit emberem pajzsát, min ez idág semmi sem foggot, minden mi érte lefolyt róla, mint nyári zápor a háztetőkről. A pajzsot önmaga felbőszült énje tépte szét mert nem volt semmi mi ellen zúdíthatta volna haragját. Most csönd honol, várja az újabb csapást mi eltiporhatja védtelen lényét vagy talán élete legfontosabb része kegyelmet bocsát rá a sors küldötje ként.

Ja, és egy jó tanács. a mobil azért van hogy magaddal hord :P

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

Holnap lesz a szóbelim. Ma akartam rá készülni, de nem sikerült. Egy nap után végre ismét tudtam beszélni Vele. De mindek? Csak egy kérdést tettem fel, mire a reakció olyan mértékű és minőségű volt hogy a gyomrom görcsbe rándult. Se enni, se inni, nem hogy tanulni. Ott ülni egész nap a gép előtt és várni valami megváltásra de nem jő. Nem, nem jő mert szarik rád.
Csak egy rossz szokás és még is képes ekkora zűrzavart okozni. Azt modja csak baszogatom, nem csinálok mást csak baszogatom és át akarom formálni. Pedig nem akartam és nem is akrom átformálni, magától vedlett át gothból "normálisba" én egyedül a dohányzást elleneztem, ellenzem. Nem tehetek róla, zavar a füst, a csók íze, maga a gondolat. Azt mondta még beszélünk. Én vártam. Mindhiába. Fél 11-kor remegő kézzel, összeszorult gyomorral végre rávettem magam, hogy én hívjam fel. Már megint én. Mindíg én adjam be a derekam , mintha én lennék a hibás. De miért én? Mostanában azzal áll elém, hogy tudtam hogy dohányzik és mielőtt összejöttünk ezt mérlegelnem kellett volna. Nem gondoltam hogy ez ekkora problémát tud okozni. Szóval végül is felhívtam, úgy érezvén most nem is nekem kell cselekednem. És ő hol volt? Egy kocsmában, abban a kocsmában hol kérlelhetetlen, bunkó, kopasz, köcsög haverja folyton rányomul. És hát mi is futott végig az agyamon lássuk csak. Én otthon ülök kurva szarul, szörnyen érezvén magamat, míg ő nem törödve ezzel kocsmázik a barátaival és ráadásul a végére már egy sótlan, nyívákolós, baszogatógép lettem.
Gondolom ezek után még mindíg az én reszortom lesz a bocsánat kérés, de ez elfog maradni. És különbenis, mikor összejöttél velem, tudtad hogy egy "szent" vagyok még ha álszent is...
Így kialvatlanul, idegesen és rohadtúl nem oda figyelve tényleg jó lesz a szóbeli...

Vége

Ezennel ténylegesen lezárom ezt a mondhatni piár fogásnak készült, haszontalan irkálmányok kukáját. Ezen év első napján kezdtem, hogy jeleket csepegtessek el valaki számára. A cél megvalósult már 173 napja. Új cél lett. Az emberek figyelmét reám szegezni, de minden próbálkozás kudarcba fulladt, míg végül ráébredtem, útálom őket. Fáj hogy egyedül vagyok egy élettelen rideg szobában. Valószínűleg ez is engem tükröz, ezzé lettem, tehát ezt is teremtettem magam köré. Mindegy is ha jól sejtem most ezt is csak egy személy olvassa, ki miatt valószínűleg keletkezett ez a bejegyzés. Nem értesz és olyan dolgokat látsz mik nem léteznek. Úgy érzem ha rossz kedvem van fölösleges is beszélnünk mert csak tetéződik a baj. Mindegy szarok az egészre. Vége.

Lesz folytatás?

Álmaim és vágyaim már akkor halálra ítéltettek, mikor csenevész fejemben még csak homályként kúsztak elő. Már akkor… Azonban mit sem sejtettem, csak azt tudtam, hittem, hogy utam nehezebb lesz bárki útjánál, hogy utam szebb és igazabb lesz bárki útjánál. De ma már látom tévedtem. Utam nem szebb, mert a világ melyben élek, a test miben születtem, képtelen arra a szépségre mit eltökéltem. Igazabb? Mindenki mást tart igaznak, vannak kik szenteskedőnek, vannak kik puhánynak, vannak kik őrültnek tekintenek. Senki másnál sem lehet igazabb az ösvény mit elkezdtem járni. Sajnos , rá kell jöjjek magam számára sem igaz… A képek, az álmok, a vágyak, hogy egyszer csillogó páncélba öltözött hős leszek, egyszer gondtalanul élek a természet befogadottjaként, a természettel együtt élek, hogy sötét énem bárkin átgázol, könyörtelenül nyit fel nyaki ütőereket, hogy vad énem bármit legyőz, bármire képes mit eltökél. Nem…
Kezdem elhinni, én is csak egy vagyok a sok közül, egy ki körmével kapargatja verme falát, mi csapdába ejtette halálig. A körmök leszakadnak, a remény elszáll, a segítség nem jő. Ez a világ nem a megértéséről és a segítőkészségéről híres.
Azt hiszik a vermet én ásom, ebben talán még van is gazság, de az hogy én ott tökéletesen jól érzem magam és büszke vagyok,, mert senki sem mer utánam ugrani óriási nagy tévedés. Erősnek hisznek, mert erősnek látszom, ezt a képet nem fogom csak ezért megváltoztatni, hogy valaki végre felém forduljon. „Mit ér a segítség, ha kérni kell azt?” A páncél kitart, a hús megrohad. Én is ember vagyok hibákkal és fájdalmakkal. És csak, hogy lásd, mit sem érek, nem írok tovább, ha rajtad kívül senki sem szól hozzá. „A Védelmezőket ki védi?” Bár ki tudja, lehet ez is csak egy nagyképű titulus tőlem…


Ami voltam.





Ami lenni akartam





Ami meghalt bennem




Aminek látom magam




Ami vagyok





Mond meg, Te minek látsz!

Dequator Marses: Magányban, szobámban

Alkonyodik.
Vérszínben fürdő
arcomon vonásaim
a múlt halovány
kísértetei sápadnak.
Könnycseppek.
Életem férgektől nyüzsgő
gyümölcsei rajtam tapadnak.
Átkok.
El nem múló fájdalom
lüktet múltam mélyén.
A szél kacag.
Fülembe sivít, romlást suttog
sötétben fojtogató falak közén.

Szerelmem alkotása :)

Kitekintés

Egyre csak fogynak bejegyzéseim. Sorolhatnám kifogásaim, de nem teszem, sőt kinek is sorolnám, valószínűleg alig páran olvassák csak el és ők sem sejthetik, hogy ki is vagyok valójában. Egy személyről tudok… de talán ő miatta is fogytak meg azok az igazi hozzám illő borús, már-már halált kívánó sorok. Félek, ha azokat olvassa, megijed vagy csak valami olyat lát, tapasztal, érez mi nem tetszik számára és ezzel életem legnagyobb boldogsága szállna a sírba. Hihetetlen közönyöm és hidegségem valahol, valahogyan elvesztettem, lehet ő okozta . De közben ő is elvesztett valamit s félek ez az idősorán balul üt vissza majd. Mert tudom milyen álmokat, ént ledönteni azért, hogy másnak jobban megfeleljünk. Még ha az nem is kéri, vagy mondja, magunktól megtesszük és örülünk, hogy tehetünk érte valamit. Eközben viszont a másik szemünk sír, hogy igaz voltunkat eltemettük érte, valakiért. Rossz ez a mai nap befejezése, de nem rejtem el. Had legyen olyan milyennek lennie kell.

Johnny Cash - One

Is it getting better
Or do you feel the same
Will it make it easier on you now
If youve got someone to blame

You said one love
One life
When its oone need
In the night
One love we get to share it
It leaves you baby if you dont care for it

Did i disappoint you
Or leave a bad taste in your mouth
You act like you never had love
And you want me to go without

Well its too late
Tonight
To drag the past outInto the light
We're one but we're not the same
We get to carry each other
Carry each other
One

Have you come here for forgivness
Have you come to raise the dead
Have you come here to play jesus
To the lepors in your head

Did i ask too much
More than a lot
You gave me nothing now
Its all i got
We're one but we're not the same
Well we hurt each other and we're doin it again

You said love is a temple
Love the higher law
Love is a temple
Love the higher law

You ask me to enter
But then you make me crawl
I cant be holdin on
To what youve got
When all youve got is hurt

One love
One blood
One life
Youve got to do what you should
One life with each other
Sister
Brothers
One life but we're not the same
We get to carry each other
Carry each other
One

(remélem szép a szövege... bár Jézus előfordul benne... de akkor is...)

Valami játék

Varga Miklós : Európa

Férfi vagy, vagy nő?
Testével véd, amikor visszatérsz

Írj magadról!
Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt

Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
Magából ad, ha enni kérsz

Most hol lennél szívesen?
Ölén a szerelem minden öröme hívogat

Mit gondolsz a szeretetről?
Arcában látod az arcodat

Milyen az életed?
Álma adja az álmokat

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
Remélem mindörökre megmarad

Bereczki Zoltán : Száz év

Talán csak álom mit
Nem fogunk fel
Itt egy érzés mi sohasem múlik el
Az óránk most végleg megáll
A pillanat így marad mindig már

Az úton majd számíthatsz rám
Együtt vár miránk a túlpart
(Csak rád és rám)
Ha valami bánt ne félj
Csak bújj hozzám
Én mindig itt leszek majd

Csak száz év ez amit kérek tőled
száz év igazán nem nagy idő
száz év add nekem és
ha mégis kevés maradj még
miénk a Föld és az Ég

Változik minden és így van ez jól
mégis tudjuk
a holnap is értünk szól
a lelkem a lelkedhez ér
a pillanat fontosabb mindennél

Az úton majd számíthatsz rám
Együtt vár miránk a túlpart
(Csak rád és rám)
Ha valami bánt ne félj
Csak bújj hozzám
Én mindig itt leszek majd

Csak száz év ez amit kérek tőled
száz év igazán nem nagy idő
száz év add nekem és
ha mégis kevés maradj még
miénk a Föld és az Ég

18 perc 58 másodperc

Szeretlek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szeretlek! Szeretlek mindennél jobban! És nem érdekel, hogy azt mondod ittas vagyok vagy ahogy Te szoktad mondani tütükés! Én akkor is szeretlek és elmondom mindazt mit érzek, gondolok mert lehetőséget kaptam és nem szalasztom el lehet nem lesz több alkalmam rá és ez az én már nem a régi én, hanem egy új.
Bizonyos gyermekded vágyaim és álmaim mik inkább elrettentenek embereket mint, hogy erőt és örömet öntenének beléjük, mint például az örök és egy szerelem, a közös élet, a legfontosabb szerep, az értékrend és a külsőségek hátérbe szorítása. Ezek élnek bennem, még ha nem is merem megmutatni őket, és hiába is titkolom, ezekben reménykedem és ezekre vágyom, annak ellenére is, hogy van mi zavar. Vannak dolgok mikkel eddigi életem során nem sikerült dűlőre jutnom. Ilyenek a volt párok...
Az hogy őszintén szólva is csesztetlek a dohányzás miatt, nem azért van, mert én vagyok a "jó fiú" és megszeretnélek téríteni, hanem mert féltelek és önző vagyok. Önző vagyok, mert féltem azt a minden egyes percet mit a bagó elvesz életedből az én rovásomra. Nem. én ezt nem engedem, kelljen bármiről is lemondanom én nem hagyom ,hogy egy szenvedély velem vetekedjen. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, sőt... még a normális határait sem súrolom. Sem külsőségekben, sem lélekben...
A külsőségekről nem tehetek, így kell elfogadni, ha tudsz...
Lelkemre viszont büszke vagyok. Büszke vagyok, hogy más lehetek, mint a többi ember, kit lenézek és kinevetek, még ha én sokkal többet is szenvedek.
Kérlek fogd a kezem és sétálj el velem a naplementében egy szebb vidékre hol örökké élhetünk gondtalanul.
Örökké mély, álmokat bitorló szemeidbe révedhetek. Csodás mezítelen testedet leshetem, mi nem tagadom erős vágyakat fakaszt bennem. Azért mert Te nem fakadsz sírva érezve az élet apró fájdalmait, hanem nevetve, futva-szaladva Velem együtt élvezed még azokat is. Mert Te egy nagyon jó csaj vagy! Kit én mindennél jobban szeretlek!

Neked

Fáradtan, elgyötörten érkeztem,
senki nem várt, csak a csupasz falak,
retentően hiányzol életem.

Egyedül vagyok, utam folytatom,
lelkem fázik, körbe vesznek árnyak,
miért nem ölelsz életem?

Akkor is látni fogjuk! :)


Hiányodnál már csak szerelmem nagyobb irnátad!

József Attila - Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Aquir gyűrű

"A káosz a nem-létezé ritmusa.Dobolj, dobolj míg a szíved ver, míg dübörög benned a vér, dobolj, míg érzed a lét feketeönmagából kibomló, szabályt nem ismerő, zabolátlan érzését.Érezd csak és ne törődj semmivel, megtagadva a vak árvákat, akik azt képzelik magukról, hogy értük van a világ.
Dobolj és légy... aztán dobolj és ne légy, örökké!"

"Egy káoszdoboló tanításai"

Megnyugvás

Bezártság

Nem maradt más mint, hogy írjak. Egyedül egy sötét szobában mindentől elzárva. Fizikailag és szellemileg teljesen kifáradva, beesett sötét árnyalatú szemekkel, a több napos ücsörgéstől megpuhult testel, görnyedt háttal, fájó ízületekkel írok most és várom a további megpróbáltatásokat. Utam sötét, mit a mérhetetlen sok és idétlen szubkultúra oly édesnek talál, elérendő célnak. De én nem, nem ezt akartam, a világ, mi megfertőz mindent. Mások munkájuk és feladatuk végeztével pihenni térnek és vigadni, addig én felkészülök a következőre és ez így megy már hosszú-hosszú ideje. Pedig vágyom az egyszerű emberi szavakra, a felhőtlen nevetésre és a korlátlan tobzódásra, de korlátaim nem engednek. Készülök, készülök, hogy újra teljesítsek azért, hogy elismerjenek, megveregessék vállam, megdicsérjenek, a dicséret azonban nem jő. Hiába is készülök és őrlöm fel időm minden egyes pillanatát a sikerért mit soha nem érhetek el. Az elvárások távoliak, minden tett átlagos. Ezért fáradozni kilátástalan, motiválatlan mókuskerék az egész.



Az út. Egyedül voltam. Magányában az ember képes létrehozni a tökéletest. De most… Most, hogy egyre többet látok a világból, elszörnyedve nézek körül. Mit eddig tisztának, gyönyörűnek és vidámnak hittem és éltem meg, most mocskosan burjánzó vad, undorító izzadságcseppektől bűzölgő, elevenen rothadó fekély csupán. Álmomból felriadva kardot rántanék, de már nincs ki ellen megtennem és már kard sincs. A vad én már hiába zihál, ő már csak egy őskori maradvány ebben a világban.



Pedig gyönyörű a vidék melyhez nem nyúltunk mink magunk. Látom a lágy szélben együtt simuló fűszálakat, mintha egy óriási életre kelt selyem lenne csupán. Látom a vizet mi csodásan megtöri a fény sugarait és a szivárvány minden színét tükrözi elénk. Látom az óriási fákat, azokat az irdatlan törzseket mik már többet éltek nagyapáinknál is, még is büszkén állnak, míg mi meg nem találjuk szerencsétleneket. A felhők mely oly csodálatosan pompáznak a fehér bársonyban mintha csak a menyből szálltak volna alá, de mi ezt is elcsúfítjuk füstölgő kéményeinkkel. Semmit sem hagynunk szépségében pompázni magunk mellett, mert irigyek vagyunk, alvilági testünk nem bír konkurenciát. Mindez a csoda mi még éltet, itt lebeg a szemem előtt, de mégis oly távol van tőlem. Egyedül csak szobám rideg falai vesznek körül, tartanak fogva, válaszolni, csak az öregen nyekergő parketta mer.



Szerelmem miért nem ölelsz meg?

Csak egy a sok közül...

Unom már a folytonos bizonyítási kényszert. Én nem akarok, soha nem is akartam bizonyítani főleg nem így, kényszerből. Tavaly már túlestem két érettségin, de most még is megtörve érkeztem haza. Még az is lehet, hogy jól sikerült, de mind hiába még a legjobb érdemjegy is kevés, hogy elégedett, méltó legyek kegyeire. Nyűgösen, kedvtelenül, fáradtan érkeztem haza. Nem vágyok semmi másra csak hűsítő karjaira, mik körülfonják testemet és örök biztonságba zárnak. Ehelyett most újra neki kell veselkednem, hogy megpróbáljam elérni a legjobbat mi már így is kevés. Vele szeretnék feküdni és pihenni, hogy nyugalom járja át testem, de még csak nem is láthatom… ki tudja merre jár…
Nem akartam szürke lenni, nem is akarok, de úgy érzem menthetetlenül rohanok ebbe az irányba, hova a megpróbáltatások és erőfeszítések vezetnek. A Biblia szerint mindenki kap egy talentumot mivel gazdálkodnia kell. De én mit kaptam? Már általános iskolás koromban hallottam ezt a prédikációt és azóta próbálok rájönni mi is az én talentumon. De nem lelem, úgy érzem nincs is. És ezek a próbatételek hol bizonyíthatnám ki is vagyok valójában, csak azt mutatják meg, hogy egy egyszerű középszerű kis senki. Nem akarok lenézett lenni, buta az okosok közt, gyenge az erősek közt, szegény a gazdagok között. Nem akarok szánalmat, segítséget. Azt akarom, hogy felnézzenek rám…
De nem fognak, nem néznek. Nem leszek, nem vagyok érték, kincs, értékelhető személyiség csak egy a sok szürke közül…
Senki sem fog büszkén lépkedni mellettem csak azért mert én vagyok mellette. Nincs semmi mit feltudnék mutatni, mire büszke lehetnék, egyedül csak a párom. Sajnálom, hogy nem tudok számára többet nyújtani, hogy nem lehetek egy olyan valaki kire felnézhet, csak egy a sok közül…

:P

Csak azért mert nem vagy perszóna! :)
És soha ne hagyj magamra! Kérlek! :$

Köszönet

Még egy otthon töltött nap. Lehetőség a tanulásra, készülni az érettségire, tv-ni és játszani, de ezek közül egyik sem köt le és lévén, hogy ma már a fél napot is képtelen voltam átaludni, leültem néma szobám árnyai közé és vártam, vártam mit hoz elő belőlem… ezt… Azt, hogy most írok, de nem azért hogy elregéljem napi semmit tevésem, vagy hogy, szép emlékeket idézgessek. A képek engem és Őt illetik és nekem ennyi bőven is elég. Akkor felmerül a kérdés, hogy miért és mit is írok most?
Ő miatta. Jelenleg ez az egyetlen lehetőségem, hogy „társalogjak” Vele. Mikor ezeket a sorokat írom, úgy érzem, mintha neki írnám és ezáltal megnyugszom. Ő neki… Ő… Repes a szívem ha Rá gondolok és elönt a keserűség, hogy most nem lehetek Vele. Pedig ez így van jól, a folytonos együttlét alatt ráébredne hibáimra, azokra miket idáig nem látott. Meglátna ki is vagyok valójában. Az mit mindig is hangoztattam, de senki sem hitte el. Óriási erkölcsi falakkal körülvett, álmaitól megfosztott, saját kiteljesedésétől elzárt, rideg, vesztes, lény. Mondhatnám lelki és fizikai nyomorék, roncs, de ezt sem tehetem, mert nincs rá okom. Egyedül csak saját korlátaim és elvárásaim összeegyeztethetetlensége miatt tartok ott ahol. Romokban heverő életemben, hol már álmaimtól is megfosztottak, rám lelt és felemelt. Angyali szemeivel rám tekintett, megfogta kezem és kivezetett a pokolból. Ő talán nem érzi, mit is tett valójában, nem látja honnan is hozott vissza. Az egész olyan, mint egy mese vagy egy hollywoodi happyendes film hol pont az utolsó pillanatban jön a megváltás és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Bár ennek a történetnek még korán sincs vége hisz még csak most kezdődött el. Ezt a tettét mit értem elkövetett, ha képes lennék sem tudnám soha meghálálni. De még lehetőséget sem kapok ettől a nyomorult valómtól. Mondhatnánk legyek önző és csak élvezzem a helyzetem, de erre képtelen vagyok. Mikor a számomra legellenszenvesebb füves, drogos osztálytársam kit kérés nélkül, mosollyal az arcomon képes lennék a másvilágra küldeni. Oda jön és megkérdi oda adnám e helyem én mosolyogva felállok és azt mondom parancsolj, csak azért hogy megmutassam én több vagyok… De ez vajon biztos azt jelenti e hogy több vagyok? Nem valószínű inkább azt, hogy képtelen vagyok megcselekedni azt mit valójában hiszek. Képtelen vagyok az emberrel született önzőséget kibontakoztatni, mert valami ködös és megmagyarázhatatlan erkölcs maszlag visszatart. Nem hiába mondják hát, hogy prűd vagyok, még egy pap is könnyebben beszél és cselekszik nálam…
Képtelen vagyok akár csak hozzá rohanni mikor meglátom és megcsókolni pedig erre vágyom, ezt látom, ezt akarom. Ehelyett hidegen, kimért léptekkel megközelítem és átölelem.
Képtelen vagyok átadni egy szál rózsát a hozzá fűzött romantikus mondandóval, csak álok némán és átnyújtom.
Képtelen vagyok azt tenni mit ösztöneim diktálnak…
Még 117 nap távlatából is remegő gyomorral közeledem felé találkozásunk kezdő pillanatában. Végtelenül szerelmes vagyok, de ezt képtelen vagyok leírni, elmondani, kifejezni… talán ezt nem is lehet amit én érzek. A képek… a múlt képei, miket csodálkozva éltem meg, most… most viszont olyan erővel hatnak rám, mik bőrt, húst szaggatnak le rólam és előhozzák az igazi énem. Az első félénk csók. Együtt sétálni telihold fénye alatt Szájából inni a hűsítő vörösbort. Csendes éjszaka kifeküdni a fűre. Arcát simogatni mikor ölemben elalszik. Hóbortosan szaladgálni, hogy ki lesz képes előbb kinyitni az ajtót. Lemenő napfényben csodálni gyönyörű külsejét. Lecsukott szemmel élvezni hűsítő keze mosdatását. Csupaszon ölelkezve elszenderülni és azért imádkozni, hogy e pillanat soha se érjen véget. Érezni vakító szeretetét. Szeretlek Szerelmem mindennél jobban és még ha képtelen is vagyok meghálálni azt amit velem tettél, teszel és tenni fogsz. Köszönök mindent, minden egyes pillanatot, mit Veled tölthettem, töltök, tölthetek. Minden egyes szót, Minden egyes érintést. minden egyes gondolatot. Minden egyes érzést. Köszönök mindent… csak ennyit mondhatok…

SZERETLEK Réka örökkön örökké!!!

Illat az ágyban

Jó, tudom, hogy nem illik sem a blogom hangulatához sem hozzám az miket irkálok, mert egyre csak sokszorozódnak a pozitív bejegyzések, de nem tehetek róla. a hét én között ott a hős szerelmes kinek szerelme nem maradt viszonzatlanul és ez a váratlan fordulat most mindent elsöpör.
Éjjel mikor lefekszem, érzem gyönyörű teste illatát, párnáimon, takarómon. Magamhoz szorítom és elrévedek a csodás emlékképek között miket Vele éltem meg. A csodák mik velem történtek, azokat mind, Neki köszönhetem. És ezt az érzést leírni lehetetlen. Már nem csak szerelemről van szó. Részemmé vált Vele élek, Vele halok. Hangja megnyugtat, látványa kiszakít a valóságból, érintése… érintése nyomán oly boldogság, öröm fut át egész lényemen, hogy erre nincsenek hitvány nyelvünkben megfelelő jelzők. Már tudom, hogy Ő érte küzdöttem és tartottam ki. Ő rá vártam. Ő érte ki éltet. Az élettől már nem akarok mást csak Vele lenni és boldoggá tenni bármi áron is!

Ákos - Dúdolni halkan

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
fény mossa az éjszaka ráncait,
tudom és érzem, hogy merre jársz,
hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod:
csak Te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
hogy szádban hozd el éltető vizemet,
itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
Én ott vagyok Veled!

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Álom, szakadék mélye vár,
onnan is visszahív egy szó,
dalt szül a súlyos félhomály,
érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
egy-egy békés gondolat,
amit nekem küldesz el,
amiben magad is benne vagy
Benne vagy...

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Többet nem tudok...
Néznek a csillagok...
Többet nem tudok...
csak Neked dúdolni halkan!

Wellnes

Ezt képtelen vagyok leírni, annyira csodás volt! Siófok, wellnes, Réka, szerelem!

Muszáj

Muszáj ezt megírnom, mert nem bírom magamban tartani. Szeretlek! Igen, Téged Réka! Azt ki megtanított kártyázni, ki először megfésülte a hajam és a többi nem publikus! :D
Szeretlek! És tudd minden egyes pillanatban mikor szívem dobban, én Rád gondolok!
Szeretlek egyetlen Szerelmem!

Szerelem, Szerelmem, szeretem

Reggelre már el is tűnt mindaz miket megírtam még este, eltűnt, de kaptam helyette mást, de nem érdekel, ez már nem. A legutóbbi bejegyzést valamilyen szinten már bánom, túl sok, túl erős és túlontúl fölösleges volt. Azonban pillanatnyi érzéseim még is tükrözi, azokat a pillanatokat, mikor hiányzik, már-már elviselhetetlenül hiányzik.
Most… Most olyan dolgot szeretnék leírni mit végkép nem tudok. 107 nap merő álom. Érezhető szerelem a kezdetek kezdetén, egy új élet hajnalán. Tavaszvárás a tapintható szerelemben. Megbizonyosodás a szerelemről a tocsogó szerelemben. Most mikor már harapni lehet a szerelmet… Most… Most elakadnak a szavak. Bármit is írnék, próbálnám szavakba önteni, elénekelni, megmutatni akár csak belegondolni… lehetetlen… lehetetlen… Ez már nem az értelem világa, ez már nem ez a világ, ez már egy másik, egy sokkal jobb egy sokkal szebb, egy olyan mi eddig csak álmaimban létezett és sosem hittem, hogy megvalósulhat, és most itt van. Szinte már félek hozzá érni, mert rettegek attól, hogy szétpukkad, eltűnik és felocsúdok álmomból. Nem, nem próbálom meg, mert szavaimmal csak bemocskolnám, emberibbé tenném eme tökéletes, isteni lényt és a velejáró társát, a szerelmet. Bármennyire is csúnyán hangzik, én most a számokhoz fordulok. Egy ember számára talán ez a legegyszerűbb és legjobban érthető, szemléltethető módja dolgok bemutatására és megértetésére. Az ember mikor meglát valakit és megdobban a szíve, érzi, egész testében, minden egyes porcikájában érzi. Ő az… Ez a szerelem az 50%-os szerelem. Mikor az első randikat élik át és élvezik egymás társaságát, hámozzák egymás árnyait. Ez a 100%-os szerelem. Végre kezdik egymást megismerni, mint azok a barátok kik több éven keresztül ismerik egymást, csak itt a folyamat gyorsabb. A megismerés időszaka a 150%-os szerelem. Ezt az emberek 50%-a már nem éli meg soha. És eljön az idő mikor már legnagyobb fekély is begyógyul és megszületik a bizalom. A szerelem már 200%-os. Az emberek 90%-a soha nem tudja meg mi az a bizalom. Most már nem csak időre, de csodára is szükség van, hogy a két különböző személy tökéletesen összeszokjon, egyé váljon. Elértük a 250%-os szerelmet, mit az emberek 99% soha nem érezhet. Végül elértünk a 300%-hoz, miről nem tudok írni, minek részese vagyok a párommal, Rékával örökkön örökké és még azon is túl…

Varga Miklós - Európa

Dús hajába tép a szél,
Kék szemében ott a szenvedély.
Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt,
Álma adja az álmokat.

Megszülte hűtlen gyermekét,
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt,
Így élt a sok-sok év alatt.

Ezért értsd meg, szeretem őt,
A vén Európát, a büszke nőt!
Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!

Magából ad, ha enni kérsz,
Testével véd, amikor visszatérsz,
Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat

Olasz csizmáján a nap
Remélem mindörökre megmarad
A sötét felhő végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér

Elfelejtve

Nem keres. Elvárja hogy ott legyek. azt sem tudom hogy hol van az-az ott. Nem tudok semmit az egészről, de elvárja, még csak fel sem hívna. És hogy én miért nem hívtam? Mert hívtam már eleget, kíváncsi voltam mennyire hiányzok neki, mennyire vagyok fontos, hát az eredmény nem túl szívderítő. De elmegyek, hosszú kutakodás után kiderítettem a címet hová mennem kell, az egyszerűség kedvéért a világ másik fele. És miért megyek el?
1 Amit kimondok, az úgy is van.
2 Már csak azért is ott leszek. a makacsságom nem ismert határokat.
3 Attól hogy ő hibázik, én még nem fogok.
4 Nem akarom megbántani, hogy nem leszek ott azon az eseményen mi számára oly sokat jelent.
5 Látni akarom.
6 Tudni mit is írt abban a kétes SMS-ben.
7 És valami kifogást hallani, mi megnyugtat.

Ébredés

Ez a csoda sem tartott sokáig. Érthetetlen miért reagáltam így. Keserűség, gyomor ideg és kedvtelenség, ezt, mit a keléskor reám váró SMS-es okozott és csak most, egy totálisan összedőlt és megerőszakolt nap után jövök rá, érzem meg, a dolgok talán igazi mi voltját, hisz még mámor ittasan is reám gondolt, engem keresett.

Régebben írtam egy bejegyzést mit nem tettem közzé, túlságosan negatív hangulat vétele miatt, de most a mai napon, a fölöslegesen átélt érzelmek szemléltetésé miatt igen.

Vigasztalás

„Ma csak az vígasztal, hogy lesz a született feleségek.”
Engem aznap más vígasztalt, egy személy, egy személy kiért érdemes küzdenem.
Ma már nem tudom. A mókuskerék miből ki akarok törni és ehhez segítséget kérek, de a segítség mindig egy újabb lakat csupán. SMS írás. Semmi reakció. Később hívás. Fáradtan, nyűgösen érkeztem haza. Nem beszéltünk, egy barátja kötötte le.
A heti munkabeosztásom eldőlt péntek, szombat. Egy nap, egyetlen egy nap a hétből mikor saját életem élhetem, de már ekkor is a hétfő árnyéka mocskolja be.

Hamarosan szünet, 6 nap. És mit várnak? Hogy mind a 6 nap dolgozzam. Ha ellenkezek megszólnak: nem csinálok soha semmit, túl nagy a szám, nem is kötelességük eltartani. Érnek a vádak.
Nincs megnyugvás.
Az iskolában elvárások, folyamatos ordibálás és erkölcstelen, ízléstelen osztálytársak, pont mint a világ.
Nincs megnyugvás.
Nem keres, nem tesz semmit, egyáltalán gondol e rám? Mikor összedől és rád omlik minden, hozzá fordulsz, mint utolsó mentsvár, de ő elfordul.
Nincs megnyugvás.
Éjszaka, talán majd az ágy lesz az egyetlen vigaszom, de a megnyugvás itt sem jön, gondolatok törnek rám, a megnyugvás sosem jő…
Nincs megnyugvás…

Elegem van. De végleg? Egy harcos sosem adja fel. De harcos sem vagyok, miért küzdjek?

Ahogy lassanként megnyugodtam halott magányomban, úgy lett a borult időből egyre napsütöttebb. Szinte már félek, ha újra eljő a tél.

"Csak egy csiga..."

Írni, írni akarok és írni is fogok, bár mondandóm több annál mit sem szavakkal megfogalmazható, leírható lenne, de még is neki állok és megpróbálkozom vele. Valahol tavaly év vége felé vesztettem el önmagam, álmaim és mindent miért küzdöttem. Nem is érdekelt sodródtam csak az árral és túlélésre játszottam egyedül. Az idő halad tával megéreztem én vagy lelkem azt már nem tudom, hogy ez az állapot korántsem jó. Hisz nem némulhatok meg, nem vakulhatok meg, nem tehetem mert élnem kell, élni akarok jobban mint bármelyik lény e földön és ezt most érzem a legjobban. Nem maradt semmim csak Ő, Ő egyedül és ezt a terhet nem viselhette. Mindenegyes elszakadásunk halál volt a számomra és minden egyes találkozás az újjászületés. De nem akarok ily sokszor meghalni, a hall fáj, rossz érzés. Többször is elhatároztam újra régi leszek, de hiába mondtam ki sosem változott meg, de tegnap, tegnap magától, szinte egy csapásra. Egy egyszerű délután mit Vele töltöttem, nem is értem mi változott akkor meg, de mikor elkellett válnom, nem fájt, boldog voltam, nem azért mert el kellett mennem, hanem mert egy általános boldogság tudta tört rám és élveztem, hogy vagyok. Csak ültem a buszon, nyitott ablaknál és éreztem a zöld ízét, az élet illatát. Ott volt mellettem és körül ölelt. Emberek között sem veszett el, mosolyogtam rájuk, mit nem értettek, meghőköltek és zavaruk láttán csak nevettem. Vonatról leszállva séta várt reám az éjszakába. Szokásom azt diktálta gyorsan szedjem lépteim, mert sok még a teendő, de nem, nem ez történt. Ez a nap más volt. Lassan indultam el. Éveztem a csillagok ragyogását, a nyári éjszaka langyos édeskés ízét, a leírhatatlan hangulat mámorát, a sötétség bársony ölelését. Szeretem a nyári éjszakákat, újra szeretem és mindezt neki köszönhetem. És az a beszélgetés, az fél óra mit szinte végig hadartam és meséltem egyszerű, de meghatározó élményem. Remélem személyesen is lesz lehetőségem ilyen élmények megosztására és átadásra.
A kultúra ismét lehull rólam és az égiek is úgy akarják nem taszít el magától és éltető csókjaitól különcségem miatt. Elválásunk már nem halál. A boldogság már bennem él és találkozásunkkor ölt testet.
A címet rajtam kívül egy személy értheti, ki remélem különcként is szeret

Gondolt és kimondott érzelmek

Veled járok,
Veled élek,
Veled halok!
És nem mellesleg,
mindennél jobban szeretlek!

Hová lesz apáink vére?

"Kérdés: Mi a globalizáció? Válasz: Diana hercegnő halála. Kérdés: Mire alapozza a feltevését? Válasz: Egy angol hercegnő egyiptomi barátjával karambolozott egy francia alagútban, egy német autóval utazva (melyben holland motor ketyegett), amit belga sofőr vezetett, aki skót viszkit piált, és akiket japán motoron egy olasz paparazzi követett, majd amerikai doktor akart megmenteni brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték Neked, egy magyarnak, aki kínai ruhákba öltözve tajvani monitort bámulsz, és azon aggódsz, hogy az osztrák bank által adott svájci frank alapú hiteled mikor bukik be az izraeli kormányod miatt."

Kéz a kézben – mámor ittasan

"Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek,

A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket,

A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában,

S ez a legszörnyűbb dolog a világon..."

Boldogságom egyre csak nő, ahogy végre elhiszem a csodákat, miben Ő részesít.
A kezdeti titkolózás, sejtelmesség, a ki nem mondott érzelmek, a görcsölő gyomor, a félelem, az izgalom és maga a delírium mit jelenléte okoz. Ez lenne hát a kezdet, a gyönyörű kezdet mit a jelek még biztosabbra fontak. A véletlenek sorozata mik elkövették mindezt a csodát kettőnk között, talán nem is véletlenek, túl sok és aprók ahhoz, hogy maguktól összeálljanak, ez már sors. Az út örömei a biztos megbizonyosodás felé, hogy tényleg szeret. Ő! Engem. Pedig életem eddigi talán leginkább káosszal forralt korszakát láthatta. A hovatartozás kérdése, a hova tovább, hogyan tovább, miért kérdések sora és önmagam végleges elsüllyedésének árnyéka lengte körül a személyem minden egyes porcikáját. Miközben a személy eltűnődött valódiságán. Nem-e színjáték az egész élete és a harc mit űz a világ ellen az csak menekülés egy nem kívánt társadalomból, miben nem kíván részt venni. Mind ezek ellenére meglátott valamit és nem engedte, visszarángatott a valóságba és új esélyt, új életet adott, mit önként és örömmel kezébe ajánlok, hisz Nélküle nem létezne.
Az apró örömök miknek létezését felfedte előttem. Akár csak egy hűsítő SMS a monoton és kilátástalan napok sodrásában, egy nap mikor erőd végéhez közeleg, és kitartásod kártyavárként omlik össze, ő ott van és kísér, kísér hazafelé és erőt ad minden egyes lépéshez, egy összebújva töltött éjszaka mi sosem érhet véget, mit soha senki sem vehet már el tőlünk. Mind apró dolgok, de csodának hat az összes. Érzem a szeretetet és törődést, mit irántam mutat. Valósággá vált minden álmom és minden miért küzdöttem, áldom az eget és a Te neved Szerelmem.

Kéz a kézben

Szerelmem egyre csak nő és egyre kevésbé tudom miképpen is fejezhetném ki eme érzelmet, mit szüntelen teremtesz Te én bennem. Még ha nem is látsz, hangom se hallod. Tudd, most térdre ereszkedve, rózsával kezemben. A legőszintébb vallomást teszem, mit halandó csak tehet. Ne rémülj meg, arcomon a hűsítő könnyek folyama, mik enyhítik a vágytól Érted égő és epekedő testem, nem bánatból táplálkoznak, örömből, örömből mit Neked Köszönhetek. Sorolhatnám mennyire vágyom éltető csókjaidra, mik az élet kínjait felejtetik és érzelmeim perzselik. Ölelésedre mi örökre magába zár és minden rosszat feledtet. Simításodra mi az örök megnyugvást hozza el számomra. De nem ezek a legfontosabbak, hanem hogy érezzem közelséged és szereteted. Úgy vágyom erre, mint a hótakaró alatt tespedő virágok, mik a Nap első sugarai várják, hogy újra életre kelhessenek és zölddel boríthassák be a világot. Nem hallasz, nem látsz, de érezd vallomásom őszinte és tiszta. A rózsát kinyújtva várom gyönyörű ajkaidból feltörő, csilingelő hangokat, mik döntenek sorsom felől.

II.rész: Sírásás

Hiába élesztette újjá a macska, azt hitte ezzel megtette mit a sors megkövetelt tőle, de tévedett. Az angyalnak magányában már csak saját szörnye maradt. Amint magára hagyta már is előtört és marta az angyal lelkét, egyedülléte kínok szülője lett. Düh, fájdalom, kétségbeesés, sajog, folyton-folyvást míg nem a szörny eluralkodik egy pillanatra, de midőn étvágyát csillapítja, visszabújik hirtelen. Angyal volt és átkozott lett, kirekesztett. Bár idáig is kívülállónak tekintette mindenki, de most látja a macska magának is él és ez mi bosszantja és marja, segíti a szörny tápászkodását. Mindent elvesztett mi eddig éltette, elvesztette angyal mivoltát, egy bukott angyal vált belőle, s most… most álmai elvesztésével szárnyai is pernyeként hullnak alá. Ember szerzetté vedlett kiben egy rettentő szörny lakozik. Eddig a világot akarta megváltani most már csak saját üdvéért küzd, de nem leli a harcot. Nem tudja hol keresse a megnyugvást. Kezébe fogja régi dicsfényt árasztó kardját és újra kovácsolja, éveken keresztül üti, csépeli, hogy harcában méltó társ lehessen. Kezeiből utat nyit a vérének, mivel ötvözi a fegyvert, közben elhullajtott szárnyait is beleszövi. Így készül az egykor angyal, ma már csak egy lelki nyomorék, benne az örömtelin vicsorgó szörnnyel, az utolsó harca. Az utolsóra mivel talán végre rá lel a nyugalomra.

Lyukas ujjú hét...

Azt hittem a tapasztalatok fejlődésben részesítenek, de az a fejlődés nem mindegy milyen. A tavalyi év utolsó 3 hónapja a december végét leszámítva, olyan tapasztalatokkal áldott meg, miket nem kértem soha, sőt ezek elkerülésére törekedtem egész életemben, de nem sikerült. ÉS most lassan 3 hónapnyi boldogság után kezdek rájönni változásomra, és hogy én ezt nem akarom, a régi akarok lenni, az ki még vagyok, de belül elvesztettem. Ritka és váratlan pillanatokban változok csak vissza az igazi gyerekké ki bennem él, az igazi harcossá ki mindvégig küzd helyettem, az igazi lovaggá kinek erkölcse mindvégig óvott, az érző lénnyé ki mindent leírt helyettem. Erre ő ébresztett rá, kiért újra élni akarok, ki újra széppé és boldoggá teszi napjaim, kiért érdemes leküzdenem az emberi ocsmány mivoltom és egyben gyermeki jó szándékkal és könnyelműséggel kiaknázni a benne rejlő örömöket.

Idézetek mik mellette váltak valóra, mik Vele teljesültek be:

"Jó, hogy én én vagyok.
Jó, hogy te te vagy.
De a legjobb, hogy mi mi vagyunk.”

"Boldogabb nem lesz senkisem
annak a napnak hajnalán,
ha szépségedet nézhetem
a két szememnek ablakán."

"Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget."

"Vannak emberek, akik úgy halnak meg, hogy sose tudják, hogy van-e szerelem. Akik nem szerettek senkit, és akiket nem szeretett senki soha. Mi már nem vagyunk ilyenek."

"Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejtsd el, őrizz, éltess engem, kedvesem,
én veled leszek, te leszel a mindenem."

"Nem lehet ok arra, hogy ne akarnék a hónom alá csapott kispárnámmal beállítani hozzád."

"Szerelmed életet adott nekem, s veled az életem szerelem."

"Csak egy csók volt... De soha ne feledd:
Neked adtam benne a lelkemet."

"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan."

"Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem."

"Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet."

"Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el."

"Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket. Én pedig szeretlek."

"Keresek egy tökéletes párnát.
Azt hiszem, valahol a tied mellett van."

"A Nap kihűl, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!"


"Te azért születtél, hogy szeressenek. Én azért születtem, hogy téged szeresselek. S csak annyit ér az életem, amennyi boldogságot adsz te nekem."

Örökkön örökké ölelem, csókolom, vigyázok Rá, soha el nem engedem Őt, Őt kibe Szerelmes vagyok!

Amit érzel valóság?

A vacak játékot minden gyerek félre dobja, csak akkor veszi elő mikor már semmi más nem maradt.

Magány

“Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.” (Richard Bach: Illúziók)

Aki sosem kap...

Rorschach naplója. 1985. október 16.

Hallottam egy viccet: a fickó orvoshoz megy. Azt mondja, depressziós. Az élet durva és kegyetlen. Szörnyen magányos ebben a fenyegető világban. A jövő homályos és bizonytalan.
Az orvos: "Egyszerű a kezelés. Ma este a városban lép fel Pagliacci, a nagy bohóc. Menjen el, és rögtön rendbe jön."
A fickó sírva fakad.
Azt mondja: "Doktor úr én vagyok Pagliacci."


"Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?"


Pierrot - Ha sírni látod a bohócot

Fájnak
az elmúlt idők letűnt királyai
és nehezen hiszem el,
hogy senki semmit nem követel
belőled
s az én volt udvarom csacska hölgyei is
ugyanúgy fájnak nekem,
hisz mind megannyi tévedésem...

Lehet, néha értelmetlenül sírok,
de tudod, néha kétségbeesetten könnyezem,
de megfagy a könnycsepp a tenyeremben
ha érzi, hogy Ő is tehetetlen...

Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír:
arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír,
ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed:
legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted!

Feszít néha belülről egy fájdalombuborék,
és nehezen múlik el,
ha nekem egyedül kell
elűznöm,
hisz tudom jól, hogy ez régen nem játék,
és komolyan is veszem:
látod ezért könnyezem.

Lehet, néha értelmetlenül sírok,
de tudod, néha kétségbeesetten könnyezem,
de megfagy a könnycsepp a tenyeremben
ha érzi, hogy Ő is tehetetlen...

Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír:
arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír,
ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed:
legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted!


Végre derűs kedv, villamoson utazunk. A megállóban egy vak gyereket látok meg, nem tudja merre kell mennie, senki sem segít neki, egyszer csak valaki felhívja és ez mit sem segít a kilátástalan helyzetén, de még is örül, örül mert az ő élete valóban magányos…
Kisebb vitának leszek a szem és fültanúja kívülállóként, sosem voltam rá képes, sosem értettem meg.
Haza indulok egy összeomlottnak látszott nap után, mikor váratlanul ismerősökkel találkozok, talán egy jel, hogy ők majd kedvemet visszahozzák. - Az emberek változnak, ki rossz irányba, ki naivan a világ felé, ki az ellen… - Semmi változás, aggódás vajon mit lehet most Vele? Mit csinál? Hogy van? Hazafelé nem bírom tovább, felhívom. Nem veszi fel. Újra és újra próbálkozom, míg nem felvette, de senki nem szól bele. Addig hallgatom a néma csendet, míg nem lemerül a kártyám. Idegesség fog el, rosszul lét. Ez a nap tényleg összeomlott.
Reggelig semmit sem pihentem. Érzem arcom beesettségét, gyomrom görcsölését. Reggel fagyoskodva ülök az autóban, eszegetni próbálok, mert reggelizni is képtelen voltam. Egy halálra gázolt kutya az út szélén, bensőségei mindenfelé. Mereven nézem és közben nyugodtan tovább falatozom. – Az emberek túlságosan érzéketlenné váltak. – Az egész nap kínszenvedés nincs lehetőségem, hogy hívjam, de munka közben elgondolkodom. Hisz látta, tudja, hogy este kerestem csak felhív. Csak érdekli miért kerestem. Csak… De nem. Este fáradtan, száraz szájjal, bánatos, üres tekintettel, teljesen üres gyomorral, de még sem éhezve, érezve hasam merevségét, azt az ocsmány keserű ízt a számban. Muszáj felhívnom, nem bírom tovább és a hirtelen ledöbbenés. Nem bírom tovább és ő jelét sem adja létezéséről. Először ismét nem veszi fel, egyre nagyobb a kétségbe esés és a letargia. Fél óra múlva újra próbálkozok. Felveszi, a Tekében van barátnőivel és jó a hangulata, megnyugvás és keserűség… MSN-en újra beszélünk, kifakadok, elmondom mi bánt, végre először életemben hagytam had bontakozzon ki a bánat, mi nyomaszt, de miért? Miért pont nála? Miért? Újra rossz lesz a kedve, legszívesebben veszekedne… Némán ülök és fáj…
Mindig én voltam a jófiú, a védőbástya, az ki segít, ki önzetlen segít bármikor és sosem kér. Szép… De, senki sem bírhatja örökké. Mindig azt vártam ki fog rajtam segíteni. Ki fog megölelni. Ki mondja, hogy: „semmi baj, már vége, megnyugodhatsz, én majd vigyázok rád”? Valószínűleg, soha senki, hisz miért segítene bárki is pont annak ki a legbiztosabb és legmegingathatatlanabb lábakon áll? Senki. Mindenki gyengébbnek, kiszolgáltatottabbnak érzi magát. Pedig ez a bástya belül már csak egy rozoga kis faviskó, mit már a legapróbb szellő is porba dönt és porba is döntött…

I.rész: Egy véres kezű bűntelen gyilkos

Angyal volt hajdanán, fehéren rikító szárnyaival repkedett az emberek között. Ők megunván ezt, hurkot kötöttek rá, lerángatták maguk közé. Verték, verték míg mozgott, s saját vérében nem kezdett fuldokolni. Nem tudta magát védeni, de még teremtett egy vadállatot mi megvédelmezi megmaradt énjét. Segített, elkergetett mindenkit ki az angyal ellen tört, majd szép lassan elkezdett táplálkozni teremtőjéből. Egyre csak erősödött, nőtt, az angyal látta kudarcát, utolsó erejéből magához láncolta a vadállatot. A megmerevedett, roppant súlyú néma angyal gátolta a már szörnyé változott új lény szabadságát. Tetem és gyilkosa, összezárva, tehetetlenül vártak. Holló szárnyakon suhant közéjük egy gyönyörű nősténymacska. A szürke felleget mind szétszaggatta. Az angyal szobor újra a világra vetette szemét. Felkelt és eltörte a szörny nyakát, majd lakmározott húsából. Fehér szárnyai elfeketedtek, kezéről nagy cseppekben hullt alá a vér. A különleges lény új, jobb élettel áldotta meg, azonban a szörny ott maradt. Mikor a nagymacska más utakat szel, az angyal egyedül marad, és újra szürkék lesznek a fellegek, ezzel a szörny is újra éled benne. A pusztítás elkezdődik.

Ha már kérni kell mit sem ér az egész…

Az idő pereg, múlik rohamosan, zakatol a végtelenbe, mit sohasem érhet el. Nem adja fel, nem áll meg, ez az ő harca. Reménytelen véget nem érő örök küzdelme.
És mi? Boldog és boldogtalan karöltve huny szemet az idő múlásán, az üres életén. Senkinek születtek és senkiként is halnak meg.
Nem az a hőstett, ha egy hős megcselekszi azt, hanem ha egy senki cselekszi azt meg. Az emberek már csak túlélésre játszanak és értéktelen dolgok halmozásra mik tovább növelik a művi élvezeteket, vagy inkább egy olyan világ határait mi nem is létezik, egyedül csak arra a célra tör, hogy a szabad akarattól és a saját élettől eltaszítson.
Halálra eszik maguk, narkotikumok fogságába esnek, alkoholt, nikotint mérhetetlen mennyiségbe öntik magukba, torzzá formálják testük, lélek rombolva élvezkednek egymáson. Nem látják porba tiport, önmaguk által halálra szánt testük, testük mely maga a lélek oltára.
Cselekedni? Minek? Akartam, akartam jobbá tenni a világot vagy legalább a környezetem, de miért? Ettől nekem talán jobb lesz? Nem, inkább csak könnyebb és megnyugtatóbb. Könnyebb, mert kevesebb a kísértés és megnyugtatóbb, mert nem lennék örök magányra kárhozatva. Az ember azonban választ, választ és dönt ama hatalmas egójával mit évszázadok alatt magába táplált a föld legokosabb és a táplálék lánc csúcsán trónoló szörnyeteg. Pedig porszem és sorsa is az.
Ha már kérni kell mit sem ér az egész, ha nem látja magától, nem érzi magától, miért erőszakolna rá bárki is mást? Neki ez kell, hát tessék.
Cselekedni? segíteni? Inkább csak a dühöm csillapítását okozná, nem segítség lenne csak bosszú.

Szerelmemnek

Kísérletet teszek egy olyan érzés leírására mihez még sosem próbáltam ily módon nyúlni, leírni, megfogalmazni. Boldogság, öröm, szerelem, biztonság, minden mi a harmonikus jót hozza létre. Sosem írtam ilyesmiről, mert nem volt benne részem, és ha ezeknek csak kis árnyéka is vetült rám én nem hittem el, eltaszítottam, mintha számomra csak a szenvedés lenne a helyes út. De Ő, de Ő nem hagyta, kitartott mellettem és elérte, elérte hogy tényleg érezzem az igazi, tiszta örömöket és boldogságot az Ő szerelmében. Azért sem írtam, mert, mert nem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Mit írhatnék. Most azonban nem érdekelnek ezek a kétkedő gondolatok, és írok, írok, mert írni szeretnék, írok, mert írnom kell, érzem, belülről érzem, hogy írnom kell. Tudtára adnom Szerelmemnek, hogy szeretem. Ő számomra minden, a kezdet, a vég. Ő írja életem, Ő élteti szívem, Ő mozgatja izmaim, Ő csavarja gondolataim, Ő fakasztja érzéseim, Ő érte élek, egyedül Ő érte. Nem érdekel, hogy most sokan azt mondják nyálas… nem, nem érdekel. Mert érzem mellette nincs mitől félnem, nyugodtan kelhetek fel saját hamvaimból, nyugodtan tárhatom ki kapuim szárnyát, nyugodtan elmondhatom bármelyik érzésem, őszintén. Remélem Ő is így vélekedik rólam, Ő is így lát engem. Remélem boldog mellettem és képes leszek boldoggá tenni. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a kegyet, miben Ő általa részesülök. Abban a kegyben mi Ő saját maga. Ennél szentebb, szebb, csodálatosabb kegyet el sem tudnék képzelni. Egyedül arra vágyom, hogy örökké hallhassam bájos hangját, láthassam gyönyörű testét, élvezhessem elbűvölő modorát és érezhessem mennyei valóját. Dicsőíthetném még a végtelen végéig, de akkor sosem érnék a mondandó végére, ezért kénytelen vagyok befejezni ezt a felsorolást, mi sosem fogy ki a pozitív, szép, csodás jelzőkből.

Életem egyetlen csodája.

Páncélom mellyel a világ ellen védtem magam, leveszem, leveszem csak Neked, egyedül csak Neked, Neked ki alászállsz egy ily halandó és esendő emberhez.
Kardom, melybe lelkem rejtetem megérintetted, megérintetted és most arra kérlek, rakd el és vigyázz rá. Másra már sosem lesz szüksége csak a Te jóságodra és oltalmadra.

Életem örök csodája.

Szeretlek Réka!

No Problem: Hallottalak sírni Téged

Hallottalak sírni téged
Egy éjjel, mikor kerestelek,
Végigjártam sok utcát érted,
Nem hallottad léptem a holdfényben.

Hallottalak sírni téged
Egy éjjel, mikor eső esett,
Fekete kalap takarta arcom,
Nem láttad árnyékom a holdfényben.

Nem voltál más csak álom,
Ez lábam elé lépcsőt emelt,
Vagy néha föld alá zárt,
Lapjaimba mesét kevert.

Hallottalak sírni téged,
Könnyeid esőcseppek,
Izzó szemem keres téged,
Küldj egy érthető szót a holdfényben!

Nem voltál más csak álom,
Ez lábam elé lépcsőt emelt,
Vagy néha föld alá zárt,
Lapjaimba mesét kevert.

Nem voltál más csak álom,
Nem voltál más csak álom,
Hallottalak sírni!
A könnyeid, a könnyeid, a könnyeid esőcseppek

Hallottalak sírni!
Hallottalak sírni!!

Szeretlek!!!

Tehetetlenség

Semmi sem lehet tökéletes, senki sem lehet tökéletes. Minden nap vérrel kevert nyálat köpsz, vért, mely a mindennapos tisztogatás okozta sebekből származik.

Nem azért tartottam ki idáig, nem azért éltem túl mindent, hogy most feladjam. Végre elértem őt, kiért mindig is éltem. Tudom hogy nem vagyok tökéletes, sőt hibáim egyvelege adja meg személyem fő vonalát, nem az erények hanem a hibák. Nem vagyok más mint egy hős, mi egyenlő egy louserrel. Mit már kifejtettem a Remény című bejegyzés alatt. De, nem adom fel, nem.

„Boldogság élete,
nem bántja bánat.
Csupán időn függ léte,
háza nem kér árat.”

Nem kér árat, de az ajtók zárva is maradnak, a vándor hiába talált élete értelmére, még is magányosan ül a ház előtt…

Csoda

Több mint egy egész nap a Szerelmemmel!
Újra kezdek hinni a csodákban.
Minden olyan tökéletes, már csak én hibádzok...

Rorschach naplója. 1985. október 12.

...a sok szex és gyilkosság összegyült mocska derékig ér majd, és akkor a sok szajha és politikus felnéz majd az égre, és így rimánkodik: "ments meg minket!"
én pedig lenézek, és azt suttogom:"nem"...

Huh...

Sosem gondoltam volna, hogy egy manó ilyen szexis is lehet! :)

Köszönet

Elbámulok, találkozásunkkor mindig megnémulok szépségétől, kedvességétől, attól hogy milyen kedves hozzám. Ott állok némán és tehetetlenül, megbénít a csodálat. Még csak azt se tudom mondani, hogy köszönöm… Sajnálom, hogy életem egy merő rohanás és ezért nem tudok Veled több időt tölteni, sajnálom. Bárcsak egy kicsivel könnyebb életem lehetne. Bár ez sem igaz, életem könnyű, szinte bármire képes vagyok, mit igazán el akarok érni, de én Vele szeretnék lenni és nem a gondjaim megoldásán fáradozni…
Nem hiszi, hogy csodálom, pedig ő életem eddigi egyetlen fénypontja, egyetlen értelme, ő lett mindenem és ennek ellenére a tények nem ezt mutatják, hisz több időt töltök suliban, tanulással foglalkozva, munkába… Pedig nem ezt akarom, de muszáj, kötelesség és kötelességből cselekedni akaratod ellenére rossz…
Félek úgy látja nem törődök Vele, félek megunja néma énem ki még köszönetet sem képes mondani. Talán csak egy dolog vígasztal, az életben semmi sem lehet tökéletes, és ha választanom kéne, akkor én is a körülményeket rombolnám, mint sem a szerelmet. Legyenek csak a körülmények sérültek, hiányosak, de ne a szerelem, ne kettőnk kapcsolata.
Csak annyit szeretnék mondani Szerelemem, hogy köszönök mindent!

Összegzés

2009.03.05. 05:00 kellés, egy unalmas és fárasztó nap az iskolában, egy meg nem talált kiállítás, végezetül munka. Nem láttam msn-en a mai fiatalság pestisén. Felhívtam, mert sejtettem lehet hosszú ideig nem lesz lehetőségünk beszélni. Rosszkedvű volt. Majd feljött. Semmi változás. Majd távozás előtt pár pillanattal olyan tényt közöl mi eddig is pengeélen táncoló nyugodalmamat elsöpri, hirtelen távozik.
2009.03.06. Suli helyett irány az Oktogon és egy idegen iskola hol egy megnyitón kellett részt vennem. Találkozás egyik legjobb barátjával és annak barátnőjével, haverjával. Még 9 óra sem volt, de már részegek. Az ismeretlen lány folyamatos unszolása a dohányzásra azzal az indokkal, hogy egészséges. Megtudni ki mikor borotválkozott és nem, nem az arcán… Osztályfőnökünket ajándékkal lepik meg, naná hogy senki nem szándékszik elvállalni, majd én… Irány a munka, Kőbányán, hol nem bírom tovább és felhívom, még mindig letört. Munka közben Pyt és Vadi is keres. Munka tovább a Sasadi úton. Újra felhívom, végre boldognak hallom, hosszú beszélgetés és a vonal megszakadt, hiába a rengeteg próbálkozás eredménytelen. Vadi és Pyt ismét keresnek. Irány a Teke. Régi ismerős, valamiért pozitívan állt hozzám, túlságosan pozitívan… Menekülés… Vonaton egy ismerős, rossz állapotban, pátyolgatás.
2009.03.07. Reggel. Fehér plafont bámulom. Az időjárás zord, hideg, esős, szél marcangol mindent, pont olyan mint én belülről. Érzem, nincs rám szükség, senkinek és semminek. Próbálok segíteni, de nem kérnek belőle, nem próbálnak segíteni, mert nem látják hogy kell, vagy csak egyszerűen nem érdekli őket. Nincs rám szükség, nem hiányzok sehonnan és senkinek. Mementóként hatok, de csak árnyként maradok meg. Érezni teljes szükségtelenséged, nincs is annál rosszabb. Nincs értelem, nincs ok, nincs cél, nincs semmi. Csak te egyedül, de magadnak már nem élsz, mert számodra más fontosabb, mint saját magad. Fekszel, bámulod a fehér plafont az időjárást mi lelkedre emlékeztet, oldalra fordulsz, a tigrisre nézel, de már ő sem segít. Munka. Bogi keres. Még mindig nem tudom eléri őt. Vajon mi történt? Talán csak a telefonja merült le, de akkor miért nem keres másikról. Baleset érte? Talán tényleg nincs szükség rám. Mozi (Watchmen). 23:30 a filmről kijövet észlelem 3 vagy 4 nem fogadott hívás egy fura számról… Talán ő? Már csak egy napot kell túlélnem.

AIDS/HIV

Az emberiség büntetése, és nem tennének ellene csak az ellenszert keresik, talán okkal nem találják…

Megérzett érzelmek

Mellettem mindenki más akar lenni, mellettem mindenki más életet akar élni, mellettem senki sem boldog. A rothadó fekélyes világunkban az én meseszerű, gyerekes és már-már túlzottan szentimentális világom taszító. Próbálok a tökéletességre törekedni, még nem értem el, és ezért ha elérem, akkor azért lesz rajtam mindig valami kifogásolható. Hogy lehetnék boldog, ha mellettem mindenki máshová, mással, másképp vágyik… „nem szabadna megkapnom az élettől” és ezzel örökre elvesztem saját boldogságom is…

Búcsú

Mindig is azt hittem szükségem van segítségre. Azonban hiába is gondoltam ezt, be kell látnom, hogy nem számíthatok senkitől segítségre. Vannak kinek gondjai túlmutatnak az én problémáimon, miket már réges-rég kirekesztettem, és van ki a kisebb gonddal sem bír el. Nem maradt semmi, minden felül kerekedtem az-az egy, hogy várok valamire, mit sosem kaphatok meg.

Mereven, megfeszített testtel megállni egy hűvös, ködös reggelen. Egy végsőt nyelni, mi a folyamatot láncreakcióban elindítja. Lassan mély levegőt szívni. Érezni ahogy a kitágult orrlyukakon a reggeltől még csípős levegő hírtelen szétárad a tüdőben. Elszántan tekinteni a távolba, a távolba hova sohasem juthatsz el, megnézni még egyszer, még egyszer utoljára és ordítani. Megpróbálni egy utolsó hangorkánnal mi a torkodon kifér, letaszítani az isteneket, de már akkor tudod kudarcod, még mielőtt elkezdted volna. Ordításod dühöt áraszt, mi könnyedén eltörli fájó érzéseid mik hajthatatlanul vágyakoznak azután mit az istenek örökre megvontak tőled, pedig te csak azt hitted próba, csak egy rövid ideig tartó próba, minek végeztével a hős megkapja méltó jutalmát, de nem. Ez nem próba, ez egy teher. Egy örök és lemoshatatlan teher. Gyors légzések sora következik, mik a düh csillapítására törnek sikeresen. Nem marad semmi csak te. A maró érzéseidre a lelkedben keltett orkán súlyos köveket görgetett. Eltemetve, de sajnos nem örökre. végeztél. Már nem akarod, hogy segítsenek, nem vággyol szeretetre, törődésre. Hisz minek vágynál, ha soha senki nem hallgat meg és soha senki sem akarja, hogy meghallgasd. Maradj eszköz, egy báb csupán, test mivel bármit megtehetnek és légy saját magad őrzője. Ne várj segítségre, szeretetre, törődésre, bizalomra mert fölösleges…

Tökéletes búcsú, hogy három nap alatt felemésszem magam…

Remény

Sosem írok ok nélkül. A reggel fáradtan és rosszul kezdődött, ehhez még a tegnap élményei és érzései is hozzá csatolódtak…

Nem ismer. Nem ismer, mert nincs időnk, de ha van akkor sem szándékozom szétrombolni az idillt. Nem ismer, mert nem beszélek, félek minden egyes mondatom és gondolatom következményétől.

Mi változott? Éltem hidegen, kedves szavak, lágy ölelések nélkül magányosan. Éltem hazug szerelemben magányosan. És most? Egyedül kelek, egyedül megyek-jövök, egyedül fekszem…

Bíráskodnak, elítélnek, elítélnek olyanok kiknek élte szenny, de még is szükségem van rájuk, mert létük nélkül eltűnne mindaz miért élek.

Beszélni és beszélni ez az mi az embereknek már olyan jól megy. Mondani bármit lehet. Tudják, hogy képesek a hazugságra és élnek is vele. Szavuk hitelt vesztett.

Hol vannak a vérszopók, a démonok, a hősök és az angyalok? Itt. Mindenki itt van ugyanúgy, mint rég.
Vérszívók a mi vezetőink, kik minden egyes nap, minden egyes lélegzetvételükkel szívják a vérünk. Akadályaik elénk gördítik, mi küzdünk meg velük helyettük.
Minden egyes sikátorban ott lapulnak ők, kik megkeserítik életünk, ők a démonok, kik mégis meghatározzák életünk. Ha valaki nem találkozik a maga démonával, démonaival akkor nem is tudja ki önmaga.
A hősök kiket manapság már csak lousereknek neveznek.
Angyalok születnek, de az emberek kegyetlenül megkínozva a mocsokba sújtják őket.

A Constantinban azt hiszem én Gabriel angyal mellé álltam volna. Az emberek ismerjék meg mi az a szenvedés, a nélkülözés, a fájdalom, a veszteség, ne amiatt sírjanak, hogy nincs plazma Tv, HBO, internet. És a szavak ne a hazugság csíráját hordozzák már születésük előtt.
Világégés, más már nem segíthet az eltunyult, elkényelmesedett, de leginkább elkorcsosult erkölcsű emberiségen.

Próbálok vigyázni más emberek életére, elveire, álmaira, de az élet mikor vigyáz rám? Mondhatnám, hogy mostantól nem, én sem vigyázok senkire, de nem tehetem, nem tudom megtenni. Hozzá tartozik elveimhez és azt várom el másoktól, mint magamtól, de hiába… Pedig nem hiszem, hogy különleges lennék. Csak gondolom a sekélyebb utak mindig a könnyebbek, és ki ne szeretne könnyen élni még ilyen áron is?

Hallom fülem csengését (csöngését:D), ahogy dobhártyám beszakad az embertelen mennyiségű féreg hazug szavát hallva.
Látom a tökéletes sötétséget, mit szemeimből patakokban folyó vér okoz a rettenthetetlen szemérmetlenséget látván.
Érzem ereim szétszakadását, a fröcsögő vérben eláramló erőm és lelkem távolodását az erkölcstelenséget érzékelvén, elszenvedvén.

Hazug szerelmem vígadott a véget látván, hisz ha nem is sikerült letépnie, de legalább megtépte szárnyaim. Tévedett, erősebbek lettek, mint valaha. Már érzem, nincs oly erő, mi képes lenne leszakításukra, mert bármi is történjék én csak a jóra törekszem és ez számít egyedül, nem az elszenvedett kínok végtelen halma.

Reményem, bizalmam, szerelmem, életem most egy személybe fektetem, Ő kiért élek és halok, remélem nem hiába. Remélem, Tőle megkapom mindazt a szeretetet, mit idáig az élet megvont tőlem, a megtörésem céljából. Érte küzdöttem, most elértem.

„Mennyit ér az ember ha bűntelen, de gyenge?”

A hitszegő

Azt mondtam, írtam, hogy nem írok többet, hát tessék, először rendszerem hágom át most pedig szavam. Azonban az újbóli írás, és az ismeretlen rendszeres olvasóm, és az értetlenség és félelem mit kiváltott a „legutolsó” bejegyzésem, arra ösztökélt, hogy most mégis írjak valamit…

Most inkább csak idézgetni fogok és kommentálni.

Kínai univerzisták

„Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet – azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki nem képes
megküzdeni.”

Azért csak módjával…

„Légy kevésbeszédű! A szélvihar nem tart éjszakától reggelig. a zivatar nem tombol egész napon át. Ég és Föld tehát rövid ideig cselekszik. Légy kevésbeszédű.”

Már a cica is elvitte a nyelvem…

„Az ember születésekor lágy és hajlékony. Halála után kemény és merev. Minden növény születésekor lágy és hajlékony. Pusztulása után kemény és merev. Ezért minden, ami az élet követője – lágy és hajlékony. Minden ami a halál követője – kemény és merev.”

Én már életemben is merev vagyok…

Zsidó-keresztény szerzők

„Sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj, pedig az egyedülvalónak, ha elesik, nincsen aki felemelje. Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek. Az egyedülvaló pedig mi módon melegedhet meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

Voltam már egyedül földön és felkeltem az ember képes rá, de közben elveszíti a kapcsolatra való képességét, találtam valakit vagy ő találtam rám nem tudom és szeretném, ha örökre mellettem maradna és vigyázna rám és én újra megtudjak nyílni…

Buddha és követői

„Egy régi kétség mardos engem egyre: hogy mily sors vár az emberre, ha meghal? Némelyek azt mondják: Van másvilág is. Mások meg azt mondják: semmi sincsen. Adj választ erre. Tárd fel ezt előttem.” „Az istenek is vitatkoznak rajta. Nehéz kérdés ez. Bonyolult. Nagyon mély. Ne kívánd tőlem, hogy feleljek erre. Ritkák között is ritka, aki érti, s megértése az érvelés felett áll.”

Köszönöm…

Modern ezoterikusok

"Ha a szexualitásból kiirtják a szellemet, akkor a nemiség holteste megfertőzi rothadásos bűzével az egész civilizációt.”

Megtörtént…

„Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.”

Mondjon le! transzparensekkel tiltakozzunk az emberiség ellen…

„Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek.”

Már késő…

Leginkább az én Rékám figyelmébe ajánlanám ezt az irkálmányt, ne félj, csak azt próbálom elmondani, hogy szükségem van Rád és a segítségedre, hogy megnyílhassak fesztelenül és félelem nélkül. Azt, hogy nem tudom kivagyok talán ő…

Fakó zarándok

Köpenye ölelő éjszaka,
csizmája suhanó szellő.
Tekintete halott akarat,
hangja néma erő.

Arcát eső takarja,
léptei nehéz ólmok.
Életét halál akarja,
céljai végtelen ormok.

Mondjam azt, hogy átok,
míg meg nem áll?
Inkább várok,
még a halál magához ránt.

Egyedül, házát keresi,
hol mindent meglel mi ő.
Létét fájdalom verdesi,
minden mi nem ő.

Nyugalomért esedez,
békéért imádkozik.
Az utak máshová vezetnek,
akaratlanul könnyezik.

Önmaga lázad,
pedig csak a régi.
Mindenki ellene árad,
élete mintája égi.

Hűtlenek az emberek,
mindenhez és magukhoz.
Élvezetet nyernek,
és utat a pokolhoz.

A pokol nem kín,
nem fájdalmak háza.
Csupán lelkük kín,
lelkük elvesztése ára.

Házat talált,
őrülten vigadozott.
Az ember már hátrált,
élete újra hanyatlott.

Újra útra kél,
kétellyel szívében.
Ismét cél ér
gondolatok fejében.

Higgyen e,
az új ház hívó szavának.
Engedjen e,
az új érzések halmának.

A múlt halványul,
üszkös ház csupán.
Az élet újra dúl,
a varjú hangja halovány.

Boldogság élete,
nem bántja bánat.
Csupán időn függ léte,
háza nem kér árat.

Az élet árnyékában

Szabályokat alkottam, majd felrúgtam őket… Pedig saját rendszeremre, elveimre vigyázni szoktam. Felrúgtam mert nem volt mit írnom, elöntött valami, valami amit csak egyszerűen szerelemnek neveznek az emberek. De az emberek számára ez egy újra és újra megismétlődő folyamat, érzés, de ha már nem egy hanem több és még több sokasodig egymás után akkor értékét elveszti. Ez így egyszerűen és tisztán hangzik, pedig nem az. Mi van ha valaki megtartotta szerelmét és várt majd mikor rálelt kiderült a párja nem… Na ekkor mi történik? Nem engedi el mert rá várt, számára ő az élet, ő a minden. De minden egyes percben mikor a múlt árnyéka feldereng, vagy csak a magány kósza szele is éri ez a rossz érzés égeti, égeti és engedni nem hagyja… de miért? Már rég engedné, hagyná, had fusson, nem akar szenvedni, boldog akar lenni, mert van rá oka és lehetősége. De ezt a végtelenbe nyúló fejtegetést most lezárom, és ezzel utolsó bejegyzésem is elkészült. Miért adnék ezzel a bloggal bárkinek a kezébe fegyvert ellenem? Számomra bővel elég, ha teljesítem a körülöttem élők kívánságait, próbálok életben maradni, próbálok élővé válni. Miközben mások sanyarú sorsán segítve szép lassan elsorvadok. A világ a legjobb és legnagyszerűbb játszótér, de a játékosai az emberek elrontották és egy óriási mókuskereket csináltak belőle. Kétlem, hogy bárki is olvasná, vagy figyelne rám, akit érdeklek azzal úgy is beszélek és tud mindent, mit tudhat rólam egy ember. Bár a szám nem rúg kettő fölé, de akár az egy is elég lenne, ha mellettem lenne és segítene… Hiába hajtogatom, a harcost, a hőst, de ők csak úgy élnek és léteznek, ahogy én belülről roskadok és sorvadok egyre össze…

13

1. fejzet 3. ciklus 8. nap

Még mindig a tehetetlenség fogságában. Ma találkoznom kellett volna Vele, fontos lett volna, hiányzik… 01. 03.-áján jöttünk össze, azaz ha megfelelően tekintünk a számokra 13. Mind a ketten 13.-án születtünk. És ma találkoztunk volna 13szorra pont azon a napon, mikor kerek 1 hónaposak leszünk… De nem. Félek keveset adok, nyújtok Neki. Most sorolhatnám a kifogásokat, suli, munka, érettségi, jelentkezés… de ezek mind a csak kifogások. Többet akarok Vele lenni, többet. És végre már nem a körülményekbe kellene beleölnöm az energiám, hanem Belé. Hisz őt szeretem és nem a megteremtett, létrehozott körülményeket, azokat mind Neki próbálom teremteni, hogy lássa… pedig fölösleges… nem ez számít… És most is miről beszélek? Az egészek negatív hangja. De miért? Csak ez van bennem? Nem hiszem… Remélem nem… Eltelt egy idő egy hosszabbka idő mi csak egy pillanatnak tűnt, mintha csak tegnap találkoztunk volna először, de érzem a részemmé vált.

Helyes út?

1. fejzet 3. ciklus 7. nap

Összefoglalva, tömören: munka. Már elviselhetetlenül hiányzik…

Üres vasárnap

1. fejzet 3. ciklus 6. nap

Még mindig ágyban, már-már dühít állapotom és tehetetlenségem. Annyira jó velem, annyira kedves, annyira szeret, mivel érdemelhettem ezt ki?

Gyógyulás

1. fejzet 3. ciklus 5. nap

Egész nap fekvés az ágyban, nem az én reszortom… Egyedül a folytonos msn-ezés Rékával tartott életben, csak sajnos semmi értelmessel nem szolgálhattam… A szombati előre megtervezett teljes program elszúrva… általam…

A betegség

1. fejzet 3. ciklus 4. nap

Késlekedtem, jó pár napja nem írtam. 9 év után egy betegség ismét leterített. Napom örömmel kezdtem, hisz találkozóm volt Vele megbeszélve. Ez mi igazán erőt ad egy unalmas, szar naphoz is. Suli, utána gyorsan munkába, a rosszul lét már itt elkezdődött, de nem érdekelt tudomást sem vettem róla. Felhívott, hallotta hangomon, hogy valami nincs rendben, „halasszuk el” nem, makacsságom nem tűrt bárminemű kibúvót is. Felé utazva a rosszul lét már kezdett elviselhetetlen lenni. Látta rajtam, haza parancsolt, itt már nem ellenkeztem, éreztem nem bírom sokáig. Nem is bírtam… Bántott fölösleges utazott, fáradozott, elrontottam mindent… Elkísért, mert hisz hát ez „természetes”. Attól tartok nem, a mai világban nem. A lusta és egoista emberekkel megtöltött világban a másikkal való foglalkozás és együtt érzés már réges-rég kiveszett. Csodálatos teremtés…

Gondolatok

1. fejzet 3. ciklus 3. nap

"Ahol a Taót nem ismerik, ott megjelenik a szeretet. Ahol nincs szeretet, ott megjelenik az igazságosság. Ahol nem érvényesül az igazságosság, ott feltűnik az erkölcs.
- Nemzéskor halált nemzünk, vagy életet?
-Halált. A nem-nemnéssel nemzünk életet.
-De hát a nő vágyik a férfire, a férfi pedig a nőre.
-Halálra vágynak mind a ketten.
-Szüzességet fogadjunk tehát?
-Ne.
-Paráznaságot?
-Ne.
-Mit tegyünk akkor?
-A szüzesség tűztakaró, megperzselődtök alatta. A paráznaság jégtakaró, megdermedtek alatta.
-Mit tegyünk?
-Ne tudjatok sem szüzességről sem paráznaságról.
-De már tudunk róla.
-Akkor égjetek a tüzben, fagyjatok a hidegében. Talán megkönyörül rajtatok az Ég..."

Vajon ki vagyok? És mit akarok?

Égés

1. fejzet 3. ciklus 2. nap

Öröm, idegesség, megnyugvás, öröm és vágy. Talán így jellemezhetném napom időrendi sorrendben. Révedés a múltba, a régi szép vívás technika órákra. Arra, hogy időt kell szereznem és erőt Szerelmem kedvében járásához. És végül egy csodás délután Vele, úgy érzem szinte már csak ő éltet. De vissza kéne fognom magam, mert szeretettemmel megégetem…

Kedd...

1. fejzet 3. ciklus 1. nap

Kedd… Hiány, unalom, semmit tevés… ez mi igazán vesztemet okozza.

Új hét, új kavalkád

1. fejzet 2. ciklus 13. nap

Felkelek, mintha csak első órára mennék be, pedig csak negyedikre kéne, de mindez megéri azért, hogy találkozhassak Vele. Sajna a reggel erősen rányomta bélyegét a viselkedésemre, sajnáltam az általam elvesztegetett értékes időt. Egy telefonhívás, a délutáni munka lemondva. Már a tízedik óra környékén járhatunk, mikor egy újabb telefon érkezik. Réka az, kérdéseiből sejtem, megint rám fog várakozni. Sajnálom, hogy nem tudok többet törődni Vele, többet adni Számára… Beültünk a Fehér Holló teaházba, nem olyan hangulatos mint az Altair, de az idő itt is elrepül, míg Vele voltam. Szeretnék tenni Érte, szeretném ha Érezné, Szeretem.

Ébredés

1. fejzet 2. ciklus 12. nap

Punyadás, révedés, emlékek, egész nap a szombat este történtek és átéltek hatása alatt vagyok.

Kárpotlás

1. fejzet 2. ciklus 11. nap

Tegnap felvetődött egy kérdés, vajon kárpótol e a mai nap? A válasz igen, kárpótolt, sőt…

Megfeszítés

1. fejzet 2. ciklus 10. nap

Négy óra alvás, nyolc óra az iskolában, öt óra a munkában, majd este egy kötelességbeli kör a Borgödörben és még csak egy szót sem beszélhettem Vele. Remélem a holnap mindenért kárpótol…

Elmerülve

1. fejzet 2. ciklus 9. nap

Ismét éjszaka kezdek bele az írásba. Érzem, hogy fáradok, pihennem kéne, de nem tudok. Sajnálom az elpazarolt időt, sajnálom… Így is már mennyi évet elpocsékoltam. Elpocsékoltam? Vagy talán ez volt az utam a Szépséges Kisasszonyhoz?

Hihetek e a tökéletes világ hívó szavának?
Hihetek e a valóság örömteliségében?
Hihetek e az álmok beteljesülésében?
Hihetek e bárkinek?
Hihetek e magamnak?
Hinnem kell! Mindenki hisz valamiben, én csak benne tudok. Még nem látok tisztán, szemeim ködösek, de talán érzem az élet igazát. Talán…
Egyedül létemben még mindig a magány tör rám és őrjít. Őrjített. Már nem. Az maradtam ki vagyok, de néha áldásos percekben mikor Vele lehetek, érzem nem vagyok egyedül. Tekintete elvesz bennem, ahogy az én tekintetem is Benne. A vágy fellángol és megszűnik minden más. Erő tombol és kitörni akar, hévvel tépni, csókolni, szeretni… Hiába is próbálok bármit is írni, az nem fedi a valóságot, csak egy fakó és elmosott képet ad róla. Mit írhatnék mi a valóságnak kicsit is megfelel?
Kedvesem, Te egy Csoda vagy és ezt a Csodát az Élet rám pazarolja! Sajnos önző vagyok és mérhetetlen örömöm lelem ebben a Csodába és áldom az eget, hogy engem választott!